Női vízilabda-Eb: a spanyolokkal és a házigazdával került össze a magyar válogatott

Nehéz csoportba sorolták a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda-válogatottat a jövő évi Európa-bajnokság mai sorsolásán. Cseh Sándor együttese az olimpiai bajnok spanyolokkal, a románokkal és a házigazda portugálokkal küzd majd a továbbjutásért.

A kontinensviadalt január 26. és február 5. között rendezik a portugáliai Madeirán, ahol a 16 résztvevő válogatottat négy csoportba osztották. Az új versenyformátum szerint a körmérkőzéseket követően az A és C, illetve a B és D csoport első két helyezettje kerül össze a középdöntőben, magukkal víve a korábbi egymás elleni eredményeket.

A középdöntőben minden csapat két új ellenféllel találkozik, a csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, míg a harmadik és negyedik helyezettek az 5–8. helyért folytatják a küzdelmet.

Ezzel a rendszerrel megszűnik a korábban megszokott keresztbejátszás és a negyeddöntő, ami a csoportmérkőzések tétjét jelentősen növeli.

Fotó: MTI

Hírdetés

A magyar válogatott a B jelű csoportban kezdi meg szereplését, elsőként a spanyolok ellen – velük legutóbb a szingapúri világbajnokság elődöntőjében találkozott, akkor 15–9-re győzött a magyar együttes. Másodikként a románok, végül a házigazda portugálok ellen száll vízbe a nemzeti csapat.

Amennyiben sikerül a továbbjutás, a D csoportból érkező riválisok – köztük a címvédő hollandok, valamint a svájci, a brit és az izraeli válogatott – várnak majd Cseh Sándor tanítványaira.

A női vízilabda-Európa-bajnokság csoportbeosztása:

A csoport: Görögország, Franciaország, Szlovákia, Németország
B csoport: MAGYARORSZÁG, Románia, Spanyolország, Portugália
C csoport: Olaszország, Szerbia, Horvátország, Törökország
D csoport: Hollandia, Svájc, Nagy-Britannia, Izrael

BN/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »