Bajnokok Ligája: A renitens De Bruyne kiszolgálta – beindult a Napoli dán csatára Orosky Tamás2025. 10. 02., cs – 10:55
Tíz hónapja nem volt példa arra, ami a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának egyik meccsén történt.
Kevin De Bruyne előkészít, Rasmus Höjlund gólt rúg. De Bruyne bead, Höjlund gólt fejel. A Napoli 2:1-re nyer a Sporting ellen a BL-főtábla 2. fordulójában. Ennyire egyszerű lenne Antonio Conte sikerreceptje?
Karrier számokban
Rasmus Höjlund utoljára tíz hónapja, tavaly decemberben tudott két gólt szerezni tétmeccsen. Akkor is a nemzetközi kupában duplázott, a Manchester United az ő két találatának köszönhetően verte 2:1-re a Plzeňt.
Azóta a dán csatár már klubot váltott, és (kölcsönben) a Napoli sikeréért hajt. A Fiorentina ellen góllal debütált, most pedig a lisszaboniak ellen behúzhatta második és harmadik striguláját is a kéménybe – ahol egyébként még akad bőven üres hely.
Höjlund pályafutásának statisztikái ugyanis ha nem is vészesek, de kiugróan jónak sem nevezhetők: úgy igazolt Koppenhágából a Sturm Grazhoz 2022-ben, hogy szülővárosa felnőttcsapatában nem is szerzett gólt. Az osztrákoknál 18 meccsen 9-et jegyzett, majd az Atalantánál 32-őn ugyanennyit. Jött a manchesteri kaland, ahol a Uniteddel együtt ő is hullámzóan teljesített (62/14), most pedig Nápolyban igyekszik bizonyítani.
Kapcsolódó cikkünk
A labdarúgó Bajnokok Ligája ligszakaszának 2. fordulójában a José Mourinho vezette Benfica a Chelsea otthonába látogatott és szenvedett egygólos vereséget.
A 62 éves portugál tréner mozgalmas időszakon van túl, hiszen az követően, hogy a Fenerbahce csapatával augusztusban kiesett a Bajnokok Ligája playoffjában, távoznia kellett Törökországból. Ezt követően éppen az őket búcsúztató Benfica kispadja üresedett meg szeptember közepén, ahol benne látták a megoldást.
Mourinho három bajnokit követően (2 győzelem, 1 döntetlen) kedden visszatért a Stamford Bridge-re, ahol a Chelsea edzőjeként megannyi sikert élhetett át. Az edző 15. meccsét játszotta a londoni kékek ellen.
Öngól döntött
A Chelsea drukkerei már a kezdő sípszó után énekelni kezdtek korábbi mesterüknek, aki 8 trófeát nyert a klubbal. Ennyire nem volt népszerű a hazaiak középpályása, Enzo Fernandez, akit a vendgészektorból egy-egy szögletnél igyekeztek megdobálni ezzel-azzal. A 24 éves argentin középpályás 2023 januárjában 121 millió euróért igazolt át a lisszaboniaktól Londonba.
Kapcsolódó cikkünk Isztambul |
Nem lehet azzal vádolni José Mourinhót, hogy unalmas, visszafogott, sótlan szakember lenne. Igaz, pályafutása zenitjét már 10-15 éve elérte, de eddig bárhol járt, mindig izzott, forrott körülötte a levegő. Most éppen Törökországban, ahol a Fenerbahce edzőjeként sokadik botrányát éli meg, éppen rasszizmussal vádolják és eltiltást kapott. Mégis ő lehet a klub(elnök) megmentője.
Mourinho pályafutása mindig is bővelkedett a meglepő fordulatokban, az aktív pályafutását 24 évesen befejező José testnevelői végzettséget szerzett, közben az angol és a skót szövetség edzői tanfolyamain vett részt.
A véletlenek szerencsés összjátéka volt, hogy némi előképzettséggel rendelkezve Bobby Robson tolmácsa lehetett a Sportingnál és a Portónál, majd a Barcelonánál immáron asszisztensként segítette a legendás angol menedzsert, illetve utódját, Louis van Gaalt.
Mindössze két évet próbálkozott a Benficánál és az Uniao de Leiriánál, amikor 2002-ben a Porto szerződtette, amellyel két bajnoki címet, UEFA-kupát és a Bajnokok Ligáját nyert. Innentől beindult a szekér, nyert három angol bajnoki címet a Chelsea-vel, egy spanyolt a Real Madriddal, de a csúcsot az interes időszaka jelentette, ahol 2009–2010-ben triplázott, behúzta a Serie A-t, a Coppa Italiát és a Bajnokok Ligáját is.
Innentől már csak lefelé vezethetett az út, de azért 2015-ös PL-címre (Chelsea), a 2017-es Európa-liga-sikerre (Manchester United) és a 2022-es Konferencialiga-elsőségre (AS Roma) még büszke lehet.
A liga, ahol minden bűzlik
Tavaly nyáron nevezték ki a Fenerbahce edzőjévé, ahol egyből meghirdette a „Kezdjük meg a közös kalandunkat” elképzelését. A szakember Ismail Kartalt váltotta a kispadon, akivel a csapat a második helyen zárta a legutóbbi török bajnoki szezont.
Jelen állás szerint még nem a legideálisabb a helyzet, 25 forduló után 19 győzelemmel, négy döntetlennel és két vereséggel, 61 ponttal áll, és négy pont a lemaradása a Galatasaray mögött.
A Török Kupában negyeddöntős, és még áll az Európa-ligában is, ahol félelmetes szerencsével, az utolsó, 24. helyen jutott tovább a csoportkörből, majd kiverte az Anderlechtet (3–0, 2–2), és csütörtökön már a skót Rangerst fogadja hazai pályán a nyolcaddöntőben.
Közben folyamatosan zajlott az élet, Mourinho először az október 24-i, Manchester United elleni Európa-liga-csoportmérkőzésen balhézott, amikor olyan hevesen reklamált egy meg nem adott tizenegyes miatt, hogy Clément Turpin játékvezető az 57. percben kiállította. A portugál a meccset követő sajtótájékoztatón erős kritikával illette a játékvezető ténykedését, mondván, neki ne magyarázza meg senki, még a világ egyik legjobb bírójának tartott Turpen sem, hogy mindent lát a pályán.
„Dehogy fellebbezek! Hogy akár hat hónapra is eltiltsanak? Az lesz a legjobb, ha egyszer elhagyom a Fenerbahcét, akkor egy olyan angol klubhoz megyek, amelyik nem indul európai kupákban”
– fogalmazott.
November 3-án a Trabzonsport egy, a 102. percében szerzett góllal sikerült legyőzni (3–2), akkor egyrészt nekiment a VAR-szobában tevékenykedő bírónak, másrészt beleszállt saját klubjába is.
„Figyelmeztettek előre, mi vár rám itt, de még rosszabb a helyzet, mint gondoltam! A Fener vezetőségét okolom, mert az igazságnak csak a felét árulták el. Ha a teljes igazságot tudom, nem is jöttem volna ide”
– jelentette ki.
Közben a sajtót telekürtölte olyan mondatokkal, hogy „a török ligában sok minden bűzlik”, hogy a helyi sajtó fél megírni az igazságot, majd a január 13-i, Konyaspor elleni 3–2-es győzelmet követően úgy fogalmazott:
„Ez tisztességes meccs volt, kár, hogy a török bajnokságban nincsenek mindig tisztességes meccsek. Bizonyos mérkőzések kimenetele előre meg van határozva.”
Rasszizmus a majmozás?
Másfél hónap viszonylagos csendet követően jött az újabb botrány: a február 24-i, Galatasaray elleni gól nélküli döntetlent követően rasszizmussal vádolta meg az ellenfél, és kijelentette, be fogja perelni, miután több alkalommal is lealacsonyító jelzővel illette a török embereket.
De mi is történt valójában?
Azok után, hogy José Mourinho sokszor kritizálta a szerinte elfogult bíráskodást, a Török Labdarúgó-szövetség úgy döntött, szeretné minimalizálni annak esélyét, hogy játékvezetői vita beárnyékolja a Galatasaray és a Fenerbahce rangadóját. Így aztán a meccset a szlovén Slavko Vincic kapta meg, aki mindegyik fél szerint jól fújt.
A 0–0-s csatát követően ezt Mourinho a maga nyers, sem Istent, sem embert nem ismerő modorában meg is fogalmazta.
„Köszönetet kell mondanom a játékvezetőnek. Az első percben volt egy műesés, mire a Galatasaray kispadján úgy ugráltak, mint a majmok. Egy török játékvezető már akkor kiosztott volna egy sárga lapot, így már az ötödik percben cserére kényszerültem volna”
– folytatta a portugál szakember.
A majmok szó használata miatt a Galatasaray azzal fenyegetőzött, hogy panaszt tesz az UEFA-nál és a FIFA-nál, és büntetőeljárást indít Mourinho ellen az egyértelműen negatív retorika miatt.
A Fenerbahce válasza sem késett, szerinte az edző egyszerűen túlreagálta a történteket, de ez semmilyen módon nem hozható összefüggésbe a rasszizmussal. Kiállt Mourinho mellett néhány korábbi játékosa, többek között a Galatasaray korábbi támadója, Didier Drogba is. Az elefántcsontparti csatár azt írta, mindig is büszkén viselte a Galata sárga-piros mezét, és a szerelme töretlen Törökország legsikeresebb klubja iránt.
„Mindannyian tudjuk, hogy a rivalizálás milyen szenvedélyes és heves lehet, volt szerencsém ezt megtapasztalni. De láttam a legutóbbi megjegyzéseket José Mourinhóval kapcsolatban, és remélem, bíznak bennem annyira, hogy megértik: 25 éve ismerem, és nem rasszista. Hogy is lehet az én »apám« rasszista?”
– üzente a közösségi oldalán.
Drogba egykori chelsea-s csapattársa, Michael Essien is közzétett egy képet Mourinhoról az Instagramon, néhány szívecskés hangulatjellel megtámogatva, hozzátéve, hogy a történteket rasszista színben feltüntetni teljesen rosszindulatú megközelítés.
Sok szurkolóban felmerülhetett a kérdés, hogy egy olyan edző, aki a Portóval berobbant a világ legjobb edzői közé, majd 20 éven át csak topligás élcsapatnál dolgozott, hogyan került a török bajnokságba. Nos, a válasz egyszerű: egy elnökválasztási ígéretcunami részeként.
A Fenerbahcét 2018 óta egy üzletember, Ali Koc, az ország egyik leggazdagabb embere vezeti, ám a szurkolók nagyon elégedetlenek, hiszen a klub hiába egyeduralkodó otthon kosárlabdában (a nők ráadásul a legutóbbi két Euroligát is megnyerték), ha futballban az elmúlt hét évben mindössze egy Török Kupát sikerült nyernie, és a bajnokságban a legutóbbi négy szezonban is be kellett érni az ezüstéremmel.
A tavalyi elnökválasztásra be is jelentkezett az elődje, Aziz Yildirim, aki nem kisebb ígérettel kampányolt, mint Mourinho megszerzésével, akivel titokban többször is egyeztetett. Ezt a helyzetet használta ki Koc, aki egyszerűen beelőzött, és június elsején bejelentette a sztáredző szerződtetését. Politikai értelemben sem volt utolsó húzás, hiszen egy héttel később toronymagasan megnyerte az elnökválasztást.
Innentől kezdve azonban Koc sorsa is Mourinho kezében van, ha nincs bajnoki cím, akkor ez könnyen az elnök állásába kerülhet.
Szimbolikus visszavágás
A szövetség azonban nem volt ilyen elnéző, a szakembert kétmeccses eltiltással és 3000 eurós pénzbírsággal sújtotta a negyedik játékvezetőnek tett megjegyzéseiért, plusz kétmeccses eltiltást, valamint 40 ezer euró pénzbírságot kapott a Galatasaray csapat tagjaival kapcsolatos megjegyzéseiért.
A szövetség közleménye szerint Mourinho káosszal és rendbontással vádolta meg a török futballt, emellett gyalázó és sértő kijelentésekkel mind a török futballközösséget, mind az összes török játékvezetőt megbántotta.
De a történetnek még nincsen vége, hiszen a portugál is támadásba lendült, a Fenerbahce a közösségi médiában megjelent közleményében jelentette be, hogy az edző a klub ügyvédjein keresztül pert indított a rasszizmussal vádaskodó Galatasaray ellen.
Mourinho 1,907 millió török líra (mindegy 50 000 euró) erkölcsi kártérítést követel, amely összeg szimbolikus jelentőséggel is bír, hiszen 1907-re, a Fenerbahce alapításának évére utal.
A Fener feladata most extrán nehéz, edzőjét április 20-ig nélkülözve kell tartania a lépést a Galatával. Szerencsére addig lesz még egy válogatottszünet, amely során Törökország éppen Magyarországgal játszik a Nemzetek Ligája rájátszásában. A tét az A ligában való szereplés, ilyen puskaporos hangulatban nem lesz könnyű feladat Marco Rossi együttese számára.
Kapcsolódó cikkünk
Sallai Roland listavezető klubja, a Galatasaray büntetőeljárást kezdeményez Jose Mourinho, a Fenerbahce labdarúgócsapatának vezetőedzője ellen a két csapat hétfő esti török bajnoki rangadóját követő nyilatkozata miatt.
A 0–0-ra végződött találkozó után – melyen a magyar válogatott támadó kezdőként 89 percet töltött a pályán – a portugál szakember a török játékvezetőkre, illetve a rivális kispadján ülőkre is sértő kijelentéseket tett, amiért a Galatasaray nem csupán büntetőeljárást fog kezdeményezni, hanem hivatalos panaszt tesz a helyi, az európai és a nemzetközi futballszövetségnél.
Mourinho a mérkőzést követően örömét fejezte ki, amiért külföldi bíró – a szlovén Slavko Vincic – vezette az összecsapást, és jelezte, szeretné neki személyesen megköszönni a munkáját. A meccs negyedik – török – játékvezetőjének pedig azt mondta a lefújás után, hogy ha ő vezeti a találkozót, az tragédia lett volna. Egy az első félidőben történt konkrét esettel kapcsolatos kérdésre pedig azt válaszolta a szakember, hogy egy török bíró sárga lapot adott volna „a nagy műesés miatt, a kispadjuknál meg körbeugráltak volna, mint a majmok”.
A Galatasaray hétfőn éjszaka az X oldalán arról írt, hogy amióta Mourinho megkezdte a munkáját a Fenerbahcénál, folyamatosan becsmérlő kijelentéseket tesz a török emberekre, a mostani mondatai pedig már túlmennek ezen és egyértelműen embertelen retorikát használt.
A rangadón a második helyen álló Fenerbahce játszott veszélyesebben, de nem sikerült győznie, így a Galata megőrizte hatpontos előnyét üldözőjével szemben.
A találkozót a vendégek kezdték jobban, Lukebakio lövését Sanchez paskolta a kapufára és a kipattanónál szerencséje is volt, hogy nem kapuba pattant újabb érintése után a labda. A 17. percben Pedro Neto lövésével viszont már ráijesztett ellenfelére a Chelsea, egy perccel később pedig a győztes góljuk is megszületett.
A portugál szélső ezúttal a beadást választotta a jobb oldalról, amire a hosszún Garnacho érkezett, aki berúgta középre a labdát, ott viszont nem egy harmadik kékmezes csatár, hanem a menteni próbáló Rios vágta azt a hálóba, 1:0.
Ezt követően nagy izgalmak nélkül zajlott a találkozó, egészen a 96. percig, amikor Joao Pedro veszélyes játékért megkapta második sárga lapját, így kiállították. A Chelsea legutóbbi négy mérkőzésén háromszor is piros lappal zárt, csupán a Lincoln elleni Ligakupa-meccset tudták 11 emberrel befejezni.
Edzés nélkül nehéz
José Mourinho a lefújás után nem csak erről a vereségről beszélt. „Nem a mai a probléma, hanem, hogy a Qarabag ellen is kikaptunk. Egy ilyen este után is lehetne három pontounk, de most valahol vissza kell majd hoznunk az első körben elvesztetteket.
Úgy gondolom ma is eleget tettünk a pontszerzésért, de nem jött össze.
A csapatom az önbizalmát építi most, ma is mindent megtettünk, de nem volt elég. Az érzéseim így is pozitívak” – jelentette ki a portugál, aki a vereség egy konkrét okát is megnevezte.
Kapcsolódó cikkünk
A Liverpool az Atlético Madrid elleni győzelemmel kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025/2026-os idényét.
A jubileumok meccsének is nevezhetnénk a szerda esti, Anfield Road-i találkozót: Szoboszlai Dominik a 100. meccsét játszotta a Liverpool mezében, ebből éppen a tizediket a BL-ben, a Vörösöknek pedig ez az 50. szezonja a nemzetközi porondon. De volt tromfja az Atléticónak is: Jan Oblak 500. alkalommal állt a madridiak kapujában, és lassan készülhet az első előzésre az örökrangsorban (Adelardo 504 meccsel a második, Koke 687-tel vezet).
Győztes liverpooli véghajrák
A szlovén hálóőrnek lett végül szomorú az estéje: a liverpooliak villámrajtja után – Robertson a 4., Szalah a 6. percben köszönt be neki – a vendégek Llorente két góljával egyenlítettek ugyan, de jött a 92. perc és Szoboszlai szöglete, amelyet Van Dijk fejelt a kapuba – 3:2.
Mondhatni papírforma volt a mozzanat: a Pool az idénybeli összes győzelmét hajrábeli gólokkal aratta: a Bournemouth ellen a 88., a Newcastle ellen a 100.(!), az Arsenal ellen a 83., a hétvégén a Burnley ellen pedig a 95. percben született meg a három pontot érő találatuk.
Egy kis balhé
De a dolog vice versa is érvényes: az Atléti pocsékul kezdte az idényt, kikapott az Espanyoltól, csak ikszelt az Elchével és az Alavésszel. A Villarreal ellen kiszenvedett győzelem után pedig nagyot dobott volna a Matracosokon, ha az Anfield Roadon felállnak 0:2-ről, így az újabb kudarc után elszakadt a cérna Diego Simeonénál. Kellett persze hozzá egy – az argentin szakvezető bevallása szerint – őt végig provokáló szurkoló is, aki gúnyosan kinevette a bekapott gól utáni reakcióját. A mindig is impulzív Simeonét pedig csak a biztonságiak tartották vissza attól, hogy nekimenjen az illetőnek.
Visszavághatnak?
„Olyan helyen vagyunk, ahol nincs jogunk válaszolni vagy reagálni, ugye? Soha nem jó, ha mi, edzők, reagálunk a provokációra, ugye? Mi vagyunk azok, akik ott állunk a színpadon, és jól kell viselkednünk. De ha rasszista megjegyzések vagy sértések hangzanak el, mi is dühösek lehetünk és visszavághatunk, igen, mi, edzők is. Nem fogom kifejteni, milyen módon sértegetett, de tudom, mi történt a kispad mögött”
– nyilatkozta az esettel kapcsolatban Simeone, aki természetesen piros lapot kapott a játékvezetőtől.
Egy mondattal a „bűnös” is reagált a történtekre közösségi oldalán:
„Megkapom az asszisztot?”
– tette fel a kérdést videós posztja mottójaként.
Kapcsolódó cikkünk
A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool FC és a címvédő Paris Saint-Germain is győzelemmel rajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.
Az angoloknál Szoboszlai végig játszott és ezúttal a középpályán szerepelt, míg Kerkez a 86. percben állt be az Atlético Madrid ellen. A találkozón hat perc elteltével már két góllal vezettek a hazaiak: előbb Mohamed Szalah szabadrúgása változtatott irányt Andrew Robertsonon úgy, hogy utána a labda védhetetlenül pattant a kapuba, majd az egyiptomi támadó maga is betalált.
Az Atlético az első felvonás ráadásában szépített, majd Marcos Llorente második góljával a meccs hajrájában egyenlített is, de az utolsó szó a házigazdáé volt: a hosszabbítás második percben Szoboszlai szögletét Virgil van Dijk fejelte a vendégek kapujába, az Atléticót edző Diego Simeone pedig nem sokkal később előbb a szurkolókkal keveredett nézeteltérésbe, majd reklamálásért piros lapot kapott.
A címvédő PSG Marquinhos találatának köszönhetően már a harmadik percben előnyben volt odahaza az Atalanta ellen, és a georgiai Kvarachelia góljával még úgy is sikerült megdupláznia a különbséget, hogy Barcola kihagyott egy büntetőt. A második játékrészben a párizsiak két újabb találattal tették magabiztossá sikerüket.
A legutóbbi kiírásban döntős Internazionaléból a francia Marcus Thuram öt percen belül kétszer is betalált az Ajax amszterdami stadionjában, és bár a két gól között eltelt a szünet is, az olaszok így is simán nyertek.
A játéknap rangadóját Münchenben játszották, ahol a házigazda Bayern Chalobah öngóljával, illetve Harry Kane büntetőjével 2–0-ra vezetett a klubvilágbajnok Chelsea ellen, és bár Cole Palmer néhány perccel később szépített, Kane újabb találatára már nem volt válaszuk a londoniaknak.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10–11-én, illetve 17–18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7–8-án és 14–15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28–29-én, valamint május 5–6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
Kerkez debütált a BL-ben
Hazai részről Arne Slot vezetőedző érthetően boldogan nyilatkozhatott, már csak azért is, mert a győztes meccs napján ünnepelte 47. születésnapját.
„Egymás után másodszor telt a születésnapom Bajnokok Ligája-estével, és másodszor kedveskedtek nekem szép ajándékkal a játékosaim. Ez olyan mérkőzés volt, amelyre akár a negyed- vagy az elődöntőben is sor kerülhetett volna, és nyilván ez volt az európai szövetség szándéka a tavaly debütált lebonyolítási formával
– mondta Slot. –
Egy olyan együttes, mint az Atlético Madrid, mindig képes visszakapaszkodni, és most is ezt tette. Az a jó, hogy nekünk is ugyanilyen a mentalitásunk. Jó meccset játszottuk, az összecsapást élvezhették a szurkolók, bárhol is nézték, és egy edzőnek éppen ez is a feladata: olyan játékot kialakítani, ami tetszik a nézőknek.”
A holland tréner egyébként ismét a szokásos posztján játszatta a korábban jobbhátvéddé avanzsált Szoboszlait, és csereként Kerkez Milosnak is lehetőséget adott, aki így győztes meccsen debütált a legrangosabb európai kupasorozatban.
Kapcsolódó cikkünk
Története első labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésén a belga Union SG idegenben győzött 3–1-re a PSV Eindhoven ellen az alapszakasz első fordulójában, míg az Arsenal szintén vendégként verte 2–0-ra az Athletic Bilbaót.
A házigazda Athletic tizenegy év után szerepelhet újra a BL-alapszakaszban, s bár lendületesen kezdett, később az Arsenal átvette az irányítást, és lényegesen veszélyesebb támadásokat vezetett. Előnybe is került a 72. percben, amikor az egy perce pályán lévő brazil Gabriel Martinelli a felezővonaltól indulva két hazai védőt is lefutott, és a kapu közepébe lőtt. A mérkőzés a 87. percben dőlt el, így a tizenháromszoros angol bajnok sorozatban a kilencedik nemzetközi kupaidényét kezdte veretlenül – hét győzelem és két döntetlen a mérlege.
Nyolcadik belga klubként jutott be a BL alapszakaszába az Union Saint-Gilloise, amely a 9. percben a kanadai Promise David büntetőjével vezetéshez jutott, majd a PSV-szurkolók megrökönyödésére szünet előtt két góllal húzott el. A 81. percben újabb vendégtalálat született, az Eindhoven csak szépíteni tudott.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10–11-én, illetve 17–18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7–8-án és 14–15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28–29-én, valamint május 5–6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 1. forduló:
PSV Eindhoven (holland) – Union Saint-Gilloise (belga) 1–3 (0–2)
gól: Van Bommel (90.), illetve David (9. – 11-esből), Ait El Hadj (39.), Mac Allister (81.)
Athletic Bilbao (spanyol) – Arsenal (angol) 0–2 (0–0)
gól: Martinelli (72.), Trossard (87.)
„Kép napunk volt az előző mérkőzésünk után, így nem tudtunk edzeni, csak regenerálódtunk.
Az egyik erősségem, ha szabad így fogalmaznom, az az edzés. Erre most nem volt időnk.
Nagy nyomás van a játékosaimon, akiknek azt mondtam, hogy vannak ilyen és olyan vereségek. Ez most egy kiindulópont lehet a számunkra, hiszen zárhattunk volna pozitívan egy ponttal is. Szervezettek voltunk, jól teljesítettük a tervet, amit megalkottunk” – dicsérte játékosaik a portugál tréner.
Fredrik Aursnes arról is beszélt milyen hatással volt rájuk a korábban szebb napokat is megélt sztáredző érkezése. „Fantasztikuan lépett be a csapatunkba, sok energiát adott nekünk. Kikaptunk, de szerintem egyet tudtunk lépni a helyes irányba, erre kell építkeznünk” – bizakodott a Benfica norvég középpályása.
A mérkőzés emberének Marc Cucurellát választották, aki az UEFA szakemberei szerint a mérkőzés különböző, döntő pillanataiban nyújtott remek teljesítményt.
Jól tartotta a pozícióját, amikor viszont kellett jó időzítéssel váltott és támadásban is megmutata mire képes. „A BL-ben minden meccs egy kemény csata, ma szenvednünk kellett a sikerért. Csak egy gólt szereztünk és a végén együtt kellett küzdenünk a győzelemért” – mondta Cucurella, aki szerint az elmúlt mérkőzéseik nem sikerültek túl jól, tanulniuk kell a korábbi hibáikból, de újra megmutatták készen állnak a nagy mérkőzésekre is.
Érdekes
A Liverpool a Crystal Palace elleni bajnoki után a Bajnokok Ligájában is vereséget szenvedett. A kapott gólban pedig benne volt Szoboszlai Dominik is. A magyar válogatott csapatkapitánya ezúttal is jobbhátvédként szerepelt, így találta szemben magát a 15. percben Yilmazzal a tizenhatoson belül. Az angol bajnok játékosa kitette a kezét, amivel ugyan nem szándékosan, de eltalálta a török játékost, aki a fejéhez kapva elesett, így kiharcolt egy büntetőt. Ezt Osimhen értékesítette, és mivel a folytatásban a Liverpool csak helyzetekig jutott, a Sallai Rolandot csereként bevető Galatasaray szerezte meg a három pontot.
„Néha az ellenfél ravaszabb, mint mi. Nem tudom Domot hibáztatni azért a szituációért. Egy 20 százalékos büntetőesélyből csinált a csatáruk egy százszázalékosat. El kell ismerni, nagyon ravasz volt” – mondta a meccs után a vörösök edzője, Arne Slot, aki Szoboszlai mellett Kerkez Milost is végig a pályán tartotta.
Slot nem hibáztatja Szoboszlait
Galatasaray–Liverpool 1:0 (1:0)
Gól: Osimhen (16., 11-esből)
Internazionale–Slavia Praha 3:0 (2:0)
Gól: Martinez (30., 65.), Dumfries (34.)
Chelsea–Benfica 1:0 (1:0)
Gól: Rios (18., öngól)
Atlético Madrid–Eintracht Frankfurt 5:1 (3:0)
Gól: Raspadori (4.), La Normand (33.), Griezmann (45+1.), Simeone (70.), Alvarez (82., 11-esből), illetve Burkardt (57.)
Bodö/Glimt–Tottenham Hotspur 2:2 (0:0)
Gól: Hauge (53., 66.), illetve van de Ven (68.), Richarlison (89.)
Olympique Marseille–Ajax Amsterdam 4:0 (3:0)
Gól: Paixao (6., 12.), Greenwood (26.), Aubameyang (52.)
Páfosz–Bayern München 1:5 (1:4)
Gól: Orsic (45.), illetve Kane (15., 34.), Guerreiro (20.), Jackson (31.), Olise (69.)
Atalanta–Club Brugge 2:1 (0:1)
Gól: Samardzic (74., 11-esből), Pasalic (87.), illetve Colisz (38.)
Kairat Almati–Real Madrid 0:5 (0:1)
Gól: Mbappé (25., 52., 74., az elsőt 11-esből), Camavinga (83.), Diaz (93.)
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 2. forduló Kapcsolódó cikkünk
A labdarúgó Bajnokok Ligája 1. fordulójában újra régi fényében tündökölt Marcus Rashford, míg Sallai Roland ugyan nyolc év után tért vissza a legrangosabb kupasorozatba, nem volt oka örülni.
A Barcelonára nem várt könnyű feladat csütörtökön. Bár a Newcastle leginkább az Isak körüli átigazolási balhéval került be a nyáron a hírekbe, ráadásul a szezont is három nyeretlen meccsel kezdték, a hétvégén már nyerni tudtak a Wolves ellen. A szarkáknál ráadásul nagyon várták, hogy egy év kihagyás után újra ott lehetnek a BL-ben, és a sorozat egyik esélyese ellen kezdhetik meg szereplésüket.
Angol letámadás
A találkozót ennek megfelelően a hazaiak kezdték jobban, nem hagyták kibontakozni a sérült Yamal nélkül felálló katalánokat. Szemmel látható volt, hogy az angolok letámadása nem ízlik a spanyol bajnoknak. A legnagyobb helyzetük a 24. perc legelején adódott, amikor Elanga remek bal oldali elfutása után a középre adott labdát Barnes lőtte el, de Joan Garcia nagyot védett.
A Newcastle természetesen idővel visszavett az intenzitásból, de a második félidőben újra nekiugrottak ellenfelüknek. A Barca klasszisát azonban mutatja, hogy ők tudtak vezetéshez jutni. Koundé beadását Rashford nagy erővel, a tizenegyespontról fejelte a hálóba. Tíz perc sem telt el, amikor talán végleg maga mögött hagyta az utóbbi nehéz éveit a csatár, aki 18 méterről hatalmas gólt ragasztott Pope kapujába, 0:2.
Kijöhet a gödörből
A 27 éves angol válogatott támadó előbb többször sérültté, majd kegyvesztetté vált a Manchester Unitedben, majd az év elején az Aston Villához került kölcsönbe. Itt sem tudott alapember lenni, ráadásul a szezon végén jött egy újabb sérülés is. Nyáron sokak meglepetésére a Barcelona vette kölcsön, ahol az a Hansi Flick lett az edzője, aki több, már-már a süllyesztő felé tartó játékost tudott újra talpra állítani karrierje során.
Az első mérkőzések alapján még Katalóniában sem gondolták volna, hogy újra magára találhat, sőt még a newcastle-i első félidő sem volt túl meggyőző tőle, de edzője bízott benne, amit végül meg tudott hálálni.
„Jól mennek a dolgaim, egy új stílusú focit tanulok most, ami jobb játékossá tesz.
Csodálatos tapasztalatot jelent számomra, hogy a Barcelona játékosa lehetek. Annyi mérkőzést akarunk nyerni, amennyit csak lehet.
Felpezsdít, hogy ezekkel a srácokkal játszhatok” – nyilatkozta a mérkőzés emberének is megválasztott angol, utalva arra, hogy még kell egy kis idő, mire belerázódik a katalánok rendszerébe.
Visszatérve a mérkőzéshez, Gordon még szépített a 90. percben, így izgalmassá téve a hosszabbítást, de a Barcelona 2:1-es sikerrel utazhatott haza.
Kapcsolódó cikkünk
A Manchester United bejelentte, hogy megépíti a világ legmodernebb és legnagyobb futballstadionját, miközben a klub több száz alkamazottnak mondott fel az utóbbi időben, és még az ebéden is spórolnak.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Vörös ördögök társtulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe bejelentette, hogy lecserélik a 115 éve az otthonukként szolgáló Old Traffordot.
Az új aréna értékét 2 milliárd fontra becsülik és legalább 100 000 néző befogadására lesz alkalmas. A kérdés, mennyivel tudják majd átlépni ezt a kapacitást, hiszen bár Európában plusz néhány ezer székkel már a legnagyobbakká válhatnának, a világon akadnának még nagyobb stadionok. Igaz, ezek nem csak futballra készültek.
Jelenleg az Indiában található Narendra Modi Stadium a legnagyobb, ahol 114 600 ülőhely van, de összkapacitása 132 000 fő.
A rangsorban ezt egy Észak-Koreában található stadion követi, majd 8, az Egyesült Államokban épült aréna jön, a 11. helyen pedig az ausztráliai Melbourne Cricket Ground áll 100 024 nézővel. Európában az éppen átépítés alatt álló Camp Nou a legnagyobb. Az FC Barcelona otthonában 99 354 néző fért el, az átadás után azonban ez körülbelül 105 ezerre nőhet. A második európai létesítmény pedig éppen Angliában található, a legendás Wembley-be jelenleg 90 652 néző fér el.
Jöjjön néhány érdekesség a manchesteri tervekről
A bejelentésben elhangzott, hogy egy ekkora stadion építése normál esetben 10 évet venne igénybe, de ezt a tervek szerint megfelezik. Ezt úgy tudják megtenni, hogy az épületet 160 előre gyártott elem segítségével húzzák majd fel. Ezeket pedig a Brit-sziget leghosszabb, tengerjáró hajók által is használt mesterséges hajózócsatornáján, a Manchesteri hajócsatornán (Manchester Ship Canal) juttatják majd el a helyszínre.
A létesítmény látványterveinek legattraktívabb pontja egyértelműen a „trident” névre keresztelt, három oszlopon található fedés.
Ez 200 méter magas lesz és 40 kilométerről látható. Ez alatt és mellett pedig a lelátókón túl egy olyan terület lesz, amely egy kis városként éttermekkel, kisebb üzletekkel, színpaddal és megannyi egyéb extrával bővíti majd a mérkőzésekre érkező drukkerek élményét.
A hatalmas projekt összességében 92 ezer munkahelyet teremthet, becslések szerint 17 ezer új otthon épülhet meg ennek hatására és 1,8 millió látogatót vonzhat a környékre. Ebből az Egyesült Királyság gazdasága évente 7,3 milliárd fonttal növekedhet.
A legérdekesebb kérdés, hogy milyen forrásból épül majd meg az új létesítmény, hiszen a Manchester United 500 millió font körüli adóssággal küzd. Amióta pedig az amerikai Glazer-család mellé beszált társtulajdonosként a nem titkoltan nagyobb tulajdonrészre is pályázó Sir Jim Ratcliffe (az Ineos vállalatcsoport révén), folyamatosak a megszorító intézkedések.
Igaz, a szakértők szerint az ilyen ingatlanberuházás könnyebben térülhet meg, mint maga a focicsapat üzemeltetése.
Ehhez azonban a jó eredményekre és a sztárjátékosokra is szükség lehet.
Az egyik leggazdagabb brit vállalkozónak köszönhetően tavaly 250 embert rúgott ki a klub, de Omar Berrada, a Manchester United vezérigazgatója néhány hete bejelentette, hogy újabb 150-200 elbocsátás várható.
Így vesztette el a munkáját klub egyik legnagyobb legendája, Sir Alex Ferguson, aki a 2013-as visszavonulása után az egyesület nagyköveteként dolgozott. A legendás edző egyébként azt nyilatkozta az új stadion kapcsán, hogy bár őt rengeteg emlék köti az Old Traffordhoz, de egy ekkora klubnak haladnia kell a kor követelményeivel, és bele kell vágnia az ilyen kezdeményezésekbe.
Annál is inkább, hiszen a mostani stadion már a beázásai és az egérinvázió miatt nevetség tárgyává vált.
Emellett a számos spórolást célzó intézkedésből kiemelhető, hogy a klub dolgozói, akik a leépítések előtt még 1100-nál is többen voltak, tavalytól nem kapnak ingyen ebédet, csak néhány szendvicset, amivel becslések szerint 1 millió fontot spórolhatnak évente.
Fergusont is kirúgták
A jegyárakkal pedig a bevételek növelését célozták meg Manchesterben, ahol 65-164 százalékkal emeltek árat. Ráadásul a gyerekek és a nyugdíjasok esetében volt a legnagyobb az emelés, így jelenleg 66 font (kb. 78 euró) a legolcsóbb jegy a United mérkőzéseire.
Mindeközben a csapat jelenleg csak 14. helyen áll a Premier League-ben, a korábban megszokott Bajnokok Ligája helyett pedig az Európa-ligában vannak versenyben a Vörös ördögök.
Kapcsolódó cikkünk
A hétvégén folytatódott a Manchester City vesszőfutása: a Premier League címvédője vasárnap különösen fájó vereséget szenvedett, hiszen a városi rivális Manchester United ellen maradt alul 2–1-re hazai pályán, ráadásul úgy, hogy a 87. percben még 1–0-ra vezetett.
Az MU-t edző Ruben Amorim így bő egy hónapon belül másodszor győzte le Josep Guardiola együttesét, amelyet – még a Sporting vezetőedzőjeként – november 5-én a Bajnokok Ligájában 4–1-re vert.
A Manchester City vesszőfutása még október végén kezdődött. Addig 14 veretlenül megvívott meccset hoztak le a manchesteriek, tizenegyesekkel megnyerték a United elleni Community Shieldet, volt három döntetlenjük, a többi meccsüket pedig megnyerték.
A lejtő kezdete
Október 30-án aztán kikapott a csapat a Ligakupában a Tottenhamtől, majd egy hétmeccses nyeretlenségi szériába került – közte hat vereséggel –, aminek a Nottingham elleni 3–0-s győzelemmel lett vége. Az azonban csak pillanatnyi fellángolás volt, a City azóta lejátszott egy 2–2-es döntetlent a Crystal Palace ellen, majd jött az újabb vereség a BL-ben. A Juventus elleni 2–0-s vereség azt is jelentette, hogy november kezdete óta már 21 gólt kaptak az angolok, ami akkor a legtöbb volt az öt topliga csapatai közül – és ehhez jött még kettő az MU ellen. A United sem volt sokkal jobb formában a derbi előtt, hiszen az előző két fordulóban vereséget szenvedett a csapat – igaz, az Európa-ligában legyőzte (2–1) a Viktoria Plzeňt.
A Unitedet november óta irányító Ruben Amorim számára mindenesetre nem indult jól karrierje első manchesteri derbije: Mason Mountot sérülés miatt már a 14. percben le kellett cserélni, az első félidő vége felé pedig megszerezte a vezetést a City. Egy kis szöglet után Kevin De Bruyne bal oldali beadása megpattant az egyik védőn, majd Josko Gvardiol a kapu bal oldalába fejelte a labdát (1–0).
A hajrá azonban a vendégeké lett: a 74. percben Bruno Fernandest ugratták ki remekül, a középpályás azonban óriási helyzetben a kapu mellé lőtte a labdát, de nem sokkal később újabb nagy lehetőség kínálkozott, miután Matheus Nunes letarolta Diallót a tizenhatoson belül, a tizenegyesnél pedig már nem hibázott Bruno Fernandes, félmagasan a kapu bal oldalába lőtte a labdát.
Alig pár perccel később jött a hideg zuhany a Citynek: Amad Diallo mesteri gólt szerzett. Az elefántcsontparti szélső a nagyszerű kiugratás után átemelte a labdát Ederson felett, majd éles szögből a kapuba gurította a labdát. Fantasztikus mérkőzést játszott a 22 éves futballista, és ahogy Gary Neville fogalmazott a BBC-nek,
ő volt az egyetlen Manchester United-játékos a pályán, aki úgy futballozott, ahogyan egy United-labdarúgónak kell.
Guardiola vállalja a felelősséget
Ezúttal viszont ennyi is elég volt a pocsék formában lévő címvédő ellen. Ruben Amorim győzelemmel mutatkozott be az első derbijén, Pep Guardiola pedig bosszankodhat, mert tovább folytatódik a City mélyrepülése, és már-már kijelenthető, hogy a csapat lemondhat az aranyérem megszerzéséről.
A találkozó után a főszereplők mondták el véleményüket a látottakról.
Nem vagyok elég jó… Pedig én vagyok a főnök, a menedzser, nekem kellene megtalálnom a megoldásokat, de eddig ezt nem tudtam megtenni
– kezdte önkritikusan meccs utáni értékelését a City menedzsere, Pep Guardiola.
Ez a valóság. Szeretnénk jobban játszani és helyzeteket teremteni az ellenfél kapuja előtt, de jelenleg ez nem megy. Korábban két idény alatt nem veszítettünk annyiszor, mint most nyolc meccsen. Ezelőtt minden gördülékenyen ment, most azonban különböző okok miatt szenvedünk. Sok meccset elveszítettünk, de meg kell találnunk a megoldást, és meg kell próbálnunk újból meccseket nyerni.
A katalán szakember ugyanakkor úgy látja, nem ez volt a legfájdalmasabb veresége, mióta a Cityt irányítja: „Szerintem nem ez volt a legfájóbb vereség kilenc év alatt, a Bajnokok Ligájában fájdalmasabb kikapni. Jelenleg eredményekre van szükségünk, hogy javítsunk a hangulatunkon. A helyzet egyre rosszabb, meg kell találnom a megoldást. Eddig azonban nem sikerült, ez az igazság.”
Némileg máshogy látta a helyzetet a City karmestere, Bernardo Silva, aki levette a felelősséget Guardiola válláról:
Magunkba kell néznünk. Ez nem a szerencsén, hanem a döntéseken múlik. Az utolsó percekben úgy játszottunk, mint az ifisták, ostoba döntéseket hoztunk, és megfizettük az árát.
A korábbi Liverpool-klasszis, majd később a Manchester Unitedet is erősítő Michael Owen is elmondta a véleményét a manchesteri városi rangadóról.
A Manchester City jelenleg nem tudja, hogyan nyerjen meccset. Egy nullára vezettek, irányították a meccset aztán egyszer csak újra megnyomták az önmegsemmisítő gombot. Pep a világ legjobb edzője, de most biztosan ő is vakarja a fejét, és azon gondolkodik, hogyan tudná kihozni csapatát ebből a káoszból. Mentális okoknak kell a háttérben lenniük, darabokra vannak esve.
Amorim szerint a hit hiányzott
A United élén első nagy skalkpját begyűjtő Rúben Amorim szerint csapata remek munkát végzett, és megérdemelten hozta el a három pontot. A portugál szakember úgy vélekedett, csapata elsősorban a második félidőben nyújtott teljesítményének köszönheti a győzelmet.
Szerintem megérdemelten nyertük meg a meccset. Úgy gondolom, hogy nagyszerű munkát végeztünk, és remekül kontrolláltuk a Manchester Cityt. Hittünk benne, hogy meg tudjuk nyerni a találkozót. Kilencven percig meccsben voltunk, és ez nagyon jó dolog. Az Arsenal ellen is mi irányítottunk az első félidőben, ott azonban nem hittük el, hogy nyerhetünk. Úgy gondolom, ez volt a kulcs ahhoz, hogy változtassunk a játékunkon. A mai már teljesen más meccs volt, összeraktuk a dolgokat, jött a Fergie-time, és valami varázslatos dolog történt a pályán. Hihetetlen volt!
A „vörös ördögök” menedzsere azt is elmondta, hogy nemcsak csapata, de a szurkolók számára is nagyon fontos ez a diadal:
Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a szurkolóknak nagyon sokat jelent a győzelem. Egy héttel ezelőtt nehéz pillanataink voltak a Nottingham ellen hazai pályán, ma boldogabbak vagyunk, de ezért is csak három pontot adnak. Megértem a szurkolók örömét, ám folytatnunk kell a munkát. A mai egy jó nap, élvezzük tíz percig, majd gondolnunk kell a következő meccsre.
Javulni kell a játékosoknak
A szakember beszélt Alejandro Garnacho és Marcus Rashford mellőzésének okairól is. Mint mondta, nem fegyelmi okok miatt maradtak ki a csapatból, és a következő meccsen visszatérhetnek, ha megfelelően dolgoznak az edzésen:
Befejeződött egy meccs, kezdődik egy új hét. Új hét, új élet. Ha jól edzenek, elfoglalhatják helyüket a csapatban. Vagy játszanak majd, vagy a kispadon lesznek. Javítanunk kell a színvonalon a pályán és azon kívül is. Nem fegyelmi dologról van szó, de nekem az edzéseken és a meccseken nyújtott teljesítmények alapján kell kiválasztanom a játékosokat. Ez ilyen egyszerű
– mondta
Tetszett, ahogy a csapat viselkedett, a kispadon ülő játékosok is, de nem szeretnék egyéneket kiemelni. Amad (Diallo) természetesen nagyon fontos volt a számunkra, de az egész csapat remekül játszott. Ez egy csapatjáték, mi pedig hiszünk abban, hogy ha keményen dolgozunk és áldozatokat hozunk egymásért, akkor elérhetünk dolgokat
– zárta gondolatait a győztes edző.
Harc a bajnoki címért
A Szoboszlai Dominikkel felálló, listavezető Liverpool 2–2-s döntetlent játszott a 17. perctől emberelőnyben futballozó, vendég Fulhammel az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.
A Liverpool Andy Robertson utolsó emberként elkövetett szabálytalansága és az azért kapott piros lapja miatt volt kénytelen a meccs nagyobb részében tíz emberrel játszani – Robertson nem fut nagy szezont, már összehozott két tizenegyest is, kicsit vesztett a sebességéből, és a kiállítása sokba került a csapatnak.
A szünetben még a vendégek voltak előnyben, de a második félidő elején Cody Gakpo egyenlített. Arról, hogy végül mégis a hazaiaknak kelljen futnia az eredmény után, Rodrigo Muniz gondoskodott, aki a 76. percben újra előnyhöz juttatta a Fulhamet, végül a döntetlent és egy pontot érő hazai gólt Diogo Jota szerezte a 86. percben.
Szoboszlai – aki 79 percig volt a pályán és lecserélésekor 2–1-re a Fulham vezetett – a Sofascore statisztikái szerint a mezőnyből legtöbbször, hatszor szerzett labdát, a földön 6 párharcából pedig ötöt megnyert.
A Liverpool botlását ugyanakkor nem sikerült kihasználnia a harmadik helyen álló Arsenalnak, amely gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a 15. Evertonnal.
Kapcsolódó cikkünk
Edzői pályafutása során soha ilyen kényes helyzetben nem volt még Pep Guardiola, akinek csapata, a Manchester City sorozatban negyedszer kapott ki tétmérkőzésen. A tíz nap alatt elszenvedett pofonsorozat rengeteg kérdést felvet. Quo vadis, Manchester City?
A lapok mélypontról, a szakírók Guardiola közelgő távozásáról (vagy éppen az újjáépítő szándékáról!?) írnak, miközben a csapat felett még mindig Damoklész kardjaként lebeg a felfüggesztés, eltiltás, kizárás réme.
Október 30-ig még büszkén hirdethette a ManCity, hogy a naptári évben mindössze két vereséget szenvedett tétmérkőzésen. Egyrészt kikapott május 25-én a városi rivális Manchester Unitedtől a ligakupa döntőjében (1–2), másrészt elvérzett a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben (igaz, ott két döntetlen után végül csak tizenegyesekkel maradt alul).
Egy ilyen világklasszis csapat esetében egy vereségre is felkapják a fejüket az emberek, kettőre pláne, de az, hogy négyszer (!) is vesztesen hagyja el a pályát, ráadásul tíz nap alatt, az szinte a lehetetlenség határát súrolja.
Pedig ez történt, október 30-án a Tottenham, majd november 2-án a Bournemouth is kihasználta a hazai pálya előnyét és 2–1-re győzött. Aztán egy hete, kedden a Sporting ütötte ki 4–1-re Lisszabonban, szombaton pedig a Brighton otthonában vérzett el (1–2).
Akadt dolguk a statisztikusoknak, akik azért azt kiderítették, hogy volt már a spanyol menedzsernek négymeccses gyengélkedése, még a Bayernnel 2014–2015-ben, de akkor a Bundesligában a Leverkusen (0–2) és az Augsburg (0–1), illetve a Bajnokok Ligájában a Barcelona (0–3) elleni kudarc mellett a negyedik egy Dortmund elleni Német Kupa-összecsapás 1–1-es döntetlenjét követő elbukott tizenegyes-párbaj volt.
De vajon szabad-e az Etihad-birodalomban keletkezett repedésekről beszélni?
Hiányzik a nyári erősítés
Egy igazi nagy bajnokot mindig veszélyes leírni, és hanyatlása kezdetét hirdetni, ezt próbálta a maga módján érzékeltetni Guardiola is.
„A szombati sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy ez egy korszak végét jelenti-e. Persze, tudom, hogy az emberek ezt akarják. Sok-sok év óta érzem ennek az előszelét. Óriási dolgokat vittünk véghez az elmúlt években. De ha valaki le akar bennünket taszítani a trónról a következő 50 évben, akkor előbb-utóbb sikerülni fog. Nem fogjuk megnyerni az összes Premier League-et. Ez lehetetlen” –
mondta újságíróknak a Brightonban elszenvedett vereség után.
Ugyanakkor valóban érződnek problémák, amelyek közül a klub ellen indított bírósági tárgyalás még csak éppen érintőlegesen érezteti hatását: szeptember 16-án ugyanis megkezdődött tárgyalás. A tízszeres angol bajnok, hétszeres FA-kupa- és 2023-as Bajnokok Ligája-győztes futballklub ellen a Premier League pénzügyi szabályainak állítólagos megsértése miatt 115 pontban emeltek vádat. A klubot a pontlevonástól a kizárásig sok minden fenyegeti, az ítélethirdetésre legkorábban 2025 elején kerülhet sor. Hogy ez hatással volt-e a gyengébb átigazolási szezonra? Elképzelhető. A nyáron ugyanis csak Savinho érkezett a Troyes csapatától, illetve az az Ilkay Gündogan, akire az FC Barcelona nem tartott igényt.
Úgy tűnik, a sztárok kivárásra játszanak, hiszen senki sem kockáztatná meg, hogy olyan klubhoz szerződjön, amelynél korábban soha nem látott pénzbüntetés, hatalmas pontlevonás vagy akár a Premier League-ből való kizárás lehet az ítélet.
Ennyit jelentene Rodri hiánya?
Ennél nagyobb problémának tűnik, hogy a sikerek egyik fő letéteményese, Txiki Begiristain már kiszállóban van a projektből, a futballigazgató októberben jelentette be, hogy jövő nyáron, 13 év után befejezi az angliai munkát. Ez pedig jelentős csapás Guardiola számára, aki közeli barátját és egykori barcelonai csapattársát veszíti el. Az utód a Sportingtól érkező Hugo Viana lesz, de az egész helyzet további kérdéseket vet fel Guardiola jövőjével kapcsolatban a júniusban lejáró szerződése miatt.
A szakértők szerint azonban mindez kutyafüle Rodri elveszítéséhez képest. A friss Aranylabda-győztes szeptemberben, az Arsenal ellen szenvedett keresztszalag-sérülést. Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítő erre visszavezetni a City összes problémáját, de a statisztika nem hazudik. A 2023–2024-es szezon kezdete óta az Arsenal elleni meccsig a védekező középpályás 53 meccsen lépett pályára a City színeiben, és csapata csak egyet veszített el: a Manchester United elleni FA-kupa-döntőt.
Amikor Rodri játszott, a győzelmi százalék 73,6 volt, azóta nélküle ez a szám 58,3%-ra csökkent.
Bár úgy tűnt a sérülést követő hét meccsen, hogy Rodri hiánya orvosolható (a City hatot nyert és egy döntetlent játszott ebben az időszakban), ám közben további kulcsjátékosok, például Kevin De Bruyne, John Stones, Manuel Akanji, Rúben Dias, Jack Grealish és Jérémy Doku sérülései is súlyosan érintették a csapatot.
És itt üt vissza, hogy a City elengedte Julián Álvarezt a nyáron az Atlético Madridhoz anélkül, hogy pótlásáról gondolkodott volna (így aztán óriási a függés Erling Haalandtól, aki a PL-ben szerzett 22 gólból 12-t vállalt) és nem tudta kellőképpen feltölteni a keretét, azaz a szakvezetés kevesebb játékossal számolhat az első csapatban, mint bárki más a Premier League-ben.
Érdekes
A válogatottszünet előtt a Liverpool áll a legjobban a Premier League-ben, Arne Slot együttese az eddigi 11 fordulóból kilencet megnyert, emellett az Arsenallal ikszelt (2–2) és a Nottinghamtől kapott ki (0–1). Előnye öt pont a Manchester City, kilenc a Chelsea–Arsenal–Nottingham–Brighton négyes előtt.
A ’Pool mindössze a hatodik csapat a Premier League 33 éves történetében, amely szezonbeli első 11 meccse után legalább öt pont előnnyel rendelkezik. A másik öt – köztük a 2019–2020-as Liverpool – mind megnyerte a bajnokságot.
De az angol sajtó óva int a ManCity idő előtti leírásától: mindenki emlékszik arra, hogy 2023 márciusának közepén az Arsenal nyolcpontos előnnyel vonulhatott válogatottszünetre, végül ötpontos hátránnyal csak ezüstérmes lett.
Örülhet a statisztikának az éllovas Liverpool Idősödő csapat
Az ESPN azt is pedzegette, hogy a csapat számos kulcsfigurája pályafutása végéhez érhet és De Bruyne-t (33 éves), Kyle Walkert (34), Mateo Kovacicot (30), Gündogant (34), Bernardo Silvát (30) és Édersont (31) előbb-utóbb le kellene cserélni.
A lap szerint hosszú távon ez plusz problémát jelenthet, és példaként a Manchester United riasztó hanyatlását hozta fel: Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása után a brutális visszaesés egyik tényezője éppen a csapat életkora volt, illetve az, hogy a klub nem gondoskodott előre Patrice Evra, Rio Ferdinand, Nemanja Vidic, Michael Carrick és Paul Scholes pótlásáról.
A Ferguson utolsó hazai meccsén pályára lépő MU átlagéletkora 27,54 volt, a hétvégén Brightonban elbukó Cityé 25,72 – igaz, a statisztikát kissé torzítja, hogy két 19 éves játékos is kezdőcsapatban kapott helyet: Rico Lewis, illetve az élvonalban debütáló Jahmai Simpson-Pusey.
„Ha a hiányzók felépülnek, nincs kétségem afelől, hogy visszatérünk a legjobb teljesítményünkhöz”
– mondta Guardiola a szombati vereség után. De mióta megérkezett a Cityhez, talán először fordul elő, hogy ebben a bizonygatásban sokkal több a reménykedés, mint korábban bármikor.
A döntés hónapja: november
De vajon tényleg ennyi volt Pep Guardiola és a Manchester City házassága? Vagy van esély a maradásra és az újjáépítésre? A The Athletic cikke szerint abszolút, legalábbis a lap erre próbált következtetni Guardiola egy héttel ezelőtti, lisszaboni nyilatkozatából. Miután a ManCity sima vereséget szenvedett a Sportingtól, egy brazil riporter megkérdezte, milyen esélyei vannak arra, hogy a nyáron átvegye a brazil válogatott irányítását.
„Egy 4–1-es vereség után már nem vagyok választási lehetőség” – viccelődött a spanyol szakember, majd váratlanul nyíltan folytatta. Úgy, ahogy az utóbbi időben nem nagyon nyilatkozott ebben a témában.
„Minden eddiginél jobban szeretném felemelni a csapatot, és visszahozni a legfelső szintre. Kemény szezon lesz, ezt már a kezdetektől fogva tudtuk. De ez van. Nehéz kihívás, de itt vagyok”
– mondta.
A kérdés, hogy a felemelést csupán erre a szezonra, vagy hosszabb távra értette. Brazil források szerint az ötszörös világbajnok nagyon szeretné megszerezni a válogatott élére, és Pep is elmondta már párszor, hogy kipróbálná magát szövetségi kapitányként, pláne egy nagy világversenyen.
A hozzá közel álló források szerint tetszik neki az ötlet, hogy Brazíliát irányítsa, de állítólag még erősebb az a gondolat, hogy egy évet még a Citynél töltsön. Egyelőre még nem döntött, a klubon belül is él az a reménybeli forgatókönyv, hogy ismét szerződést hosszabbít.
A legutóbbi két alkalommal, 2020-ban és 2022-ben is novemberben döntött a folytatásról, és miután pár hete Abu-Dzabiba repült, kizárt, hogy ne tárgyalt volna a City-tulajdonos Manszúr sejkkel.
Cél a BL-győzelem
Érdekesség, hogy a Barcelona harminc Bajnokok Ligája-szereplése alkalmával mindössze háromszor kapott ki az első fordulóban. A gránátvörös-kékek 21 győzelmet és 6 döntetlent jegyeznek még. Ráadásul a szigetországi csapatok ellen is remek az utóbbi évek mérlege, hiszen az utolsó 18 angol ellenféllel vívott mérkőzésük közül mindössze kettőt vesztettek el (9 győzelem, 7 döntetlen).
Ezek után nem volt meglepő Rashford kijelentése:
A célunk a Bajnokok Ligája megnyerése. Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de semmi más nem jár a fejünkben.
Játékosát pedig jó pedagógusként edzője is megdicsérte. „Mi az edzéseken is látjuk, milyen képességei vannak, és ezt most is megmutatta. Örülök neki, több variációs lehetőségünk lett az érkezésével. Ez a két gól segít majd neki, hogy megtegye a következő lépést. Nagyon fontos, hogy meglegyen a kellő önbizalma” – mondta Flick, aki kiemelte azt is, nagy jelentősége lehet, hogy a BL-szezon elejétől gyűjtsék a győzelmeket.
A magyar válogatott Sallai Roland legutóbb 2017 decemberében még a ciprusi APOEL Nikózia színeiben léphetett pályára a Bajnokok Ligájában. A Galatasaray játékosa most jobbhátvédként tért vissza az európai klubfutball legjelentősebb sorozatába. Csapata gyorsan vezetést szerzett Frankfurtban, de utána nem sok öröme volt a mérkőzésben. A németek öt góllal válaszoltak a törökök biztató kezdésére.
Bár a Galata védelme finoman sem nyújtott csúcsteljesítményt, a fő gondokat a középső védőknél és a középpályás védekezésben kell keresni.
Hozzá kell tenni, hogy egy gól előtti beadás viszont Sallai oldaláról érkezett középre. A 28 éves játékos ráadásul a találkozó másnapján kapott még egy rossz hírt. Az írek elleni kiállítása miatt kétmeccses eltiltást kapott, így a portugálok elleni meccs után az örmények elleni találkozót is ki kell hagynia a vb-selejtezőkben.
Kapcsolódó cikkünk
A Liverpool az Atlético Madrid elleni győzelemmel kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025/2026-os idényét.
A jubileumok meccsének is nevezhetnénk a szerda esti, Anfield Road-i találkozót: Szoboszlai Dominik a 100. meccsét játszotta a Liverpool mezében, ebből éppen a tizediket a BL-ben, a Vörösöknek pedig ez az 50. szezonja a nemzetközi porondon. De volt tromfja az Atléticónak is: Jan Oblak 500. alkalommal állt a madridiak kapujában, és lassan készülhet az első előzésre az örökrangsorban (Adelardo 504 meccsel a második, Koke 687-tel vezet).
Győztes liverpooli véghajrák
A szlovén hálóőrnek lett végül szomorú az estéje: a liverpooliak villámrajtja után – Robertson a 4., Szalah a 6. percben köszönt be neki – a vendégek Llorente két góljával egyenlítettek ugyan, de jött a 92. perc és Szoboszlai szöglete, amelyet Van Dijk fejelt a kapuba – 3:2.
Mondhatni papírforma volt a mozzanat: a Pool az idénybeli összes győzelmét hajrábeli gólokkal aratta: a Bournemouth ellen a 88., a Newcastle ellen a 100.(!), az Arsenal ellen a 83., a hétvégén a Burnley ellen pedig a 95. percben született meg a három pontot érő találatuk.
Egy kis balhé
De a dolog vice versa is érvényes: az Atléti pocsékul kezdte az idényt, kikapott az Espanyoltól, csak ikszelt az Elchével és az Alavésszel. A Villarreal ellen kiszenvedett győzelem után pedig nagyot dobott volna a Matracosokon, ha az Anfield Roadon felállnak 0:2-ről, így az újabb kudarc után elszakadt a cérna Diego Simeonénál. Kellett persze hozzá egy – az argentin szakvezető bevallása szerint – őt végig provokáló szurkoló is, aki gúnyosan kinevette a bekapott gól utáni reakcióját. A mindig is impulzív Simeonét pedig csak a biztonságiak tartották vissza attól, hogy nekimenjen az illetőnek.
Visszavághatnak?
„Olyan helyen vagyunk, ahol nincs jogunk válaszolni vagy reagálni, ugye? Soha nem jó, ha mi, edzők, reagálunk a provokációra, ugye? Mi vagyunk azok, akik ott állunk a színpadon, és jól kell viselkednünk. De ha rasszista megjegyzések vagy sértések hangzanak el, mi is dühösek lehetünk és visszavághatunk, igen, mi, edzők is. Nem fogom kifejteni, milyen módon sértegetett, de tudom, mi történt a kispad mögött”
– nyilatkozta az esettel kapcsolatban Simeone, aki természetesen piros lapot kapott a játékvezetőtől.
Egy mondattal a „bűnös” is reagált a történtekre közösségi oldalán:
„Megkapom az asszisztot?”
– tette fel a kérdést videós posztja mottójaként.
Kapcsolódó cikkünk
A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool FC és a címvédő Paris Saint-Germain is győzelemmel rajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.
Az angoloknál Szoboszlai végig játszott és ezúttal a középpályán szerepelt, míg Kerkez a 86. percben állt be az Atlético Madrid ellen. A találkozón hat perc elteltével már két góllal vezettek a hazaiak: előbb Mohamed Szalah szabadrúgása változtatott irányt Andrew Robertsonon úgy, hogy utána a labda védhetetlenül pattant a kapuba, majd az egyiptomi támadó maga is betalált.
Az Atlético az első felvonás ráadásában szépített, majd Marcos Llorente második góljával a meccs hajrájában egyenlített is, de az utolsó szó a házigazdáé volt: a hosszabbítás második percben Szoboszlai szögletét Virgil van Dijk fejelte a vendégek kapujába, az Atléticót edző Diego Simeone pedig nem sokkal később előbb a szurkolókkal keveredett nézeteltérésbe, majd reklamálásért piros lapot kapott.
A címvédő PSG Marquinhos találatának köszönhetően már a harmadik percben előnyben volt odahaza az Atalanta ellen, és a georgiai Kvarachelia góljával még úgy is sikerült megdupláznia a különbséget, hogy Barcola kihagyott egy büntetőt. A második játékrészben a párizsiak két újabb találattal tették magabiztossá sikerüket.
A legutóbbi kiírásban döntős Internazionaléból a francia Marcus Thuram öt percen belül kétszer is betalált az Ajax amszterdami stadionjában, és bár a két gól között eltelt a szünet is, az olaszok így is simán nyertek.
A játéknap rangadóját Münchenben játszották, ahol a házigazda Bayern Chalobah öngóljával, illetve Harry Kane büntetőjével 2–0-ra vezetett a klubvilágbajnok Chelsea ellen, és bár Cole Palmer néhány perccel később szépített, Kane újabb találatára már nem volt válaszuk a londoniaknak.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10–11-én, illetve 17–18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7–8-án és 14–15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28–29-én, valamint május 5–6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
Kerkez debütált a BL-ben
Hazai részről Arne Slot vezetőedző érthetően boldogan nyilatkozhatott, már csak azért is, mert a győztes meccs napján ünnepelte 47. születésnapját.
„Egymás után másodszor telt a születésnapom Bajnokok Ligája-estével, és másodszor kedveskedtek nekem szép ajándékkal a játékosaim. Ez olyan mérkőzés volt, amelyre akár a negyed- vagy az elődöntőben is sor kerülhetett volna, és nyilván ez volt az európai szövetség szándéka a tavaly debütált lebonyolítási formával
– mondta Slot. –
Egy olyan együttes, mint az Atlético Madrid, mindig képes visszakapaszkodni, és most is ezt tette. Az a jó, hogy nekünk is ugyanilyen a mentalitásunk. Jó meccset játszottuk, az összecsapást élvezhették a szurkolók, bárhol is nézték, és egy edzőnek éppen ez is a feladata: olyan játékot kialakítani, ami tetszik a nézőknek.”
A holland tréner egyébként ismét a szokásos posztján játszatta a korábban jobbhátvéddé avanzsált Szoboszlait, és csereként Kerkez Milosnak is lehetőséget adott, aki így győztes meccsen debütált a legrangosabb európai kupasorozatban.
Kapcsolódó cikkünk
Története első labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésén a belga Union SG idegenben győzött 3–1-re a PSV Eindhoven ellen az alapszakasz első fordulójában, míg az Arsenal szintén vendégként verte 2–0-ra az Athletic Bilbaót.
A házigazda Athletic tizenegy év után szerepelhet újra a BL-alapszakaszban, s bár lendületesen kezdett, később az Arsenal átvette az irányítást, és lényegesen veszélyesebb támadásokat vezetett. Előnybe is került a 72. percben, amikor az egy perce pályán lévő brazil Gabriel Martinelli a felezővonaltól indulva két hazai védőt is lefutott, és a kapu közepébe lőtt. A mérkőzés a 87. percben dőlt el, így a tizenháromszoros angol bajnok sorozatban a kilencedik nemzetközi kupaidényét kezdte veretlenül – hét győzelem és két döntetlen a mérlege.
Nyolcadik belga klubként jutott be a BL alapszakaszába az Union Saint-Gilloise, amely a 9. percben a kanadai Promise David büntetőjével vezetéshez jutott, majd a PSV-szurkolók megrökönyödésére szünet előtt két góllal húzott el. A 81. percben újabb vendégtalálat született, az Eindhoven csak szépíteni tudott.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9–24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10–11-én, illetve 17–18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7–8-án és 14–15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28–29-én, valamint május 5–6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 1. forduló:
PSV Eindhoven (holland) – Union Saint-Gilloise (belga) 1–3 (0–2)
gól: Van Bommel (90.), illetve David (9. – 11-esből), Ait El Hadj (39.), Mac Allister (81.)
Athletic Bilbao (spanyol) – Arsenal (angol) 0–2 (0–0)
gól: Martinelli (72.), Trossard (87.)
Manchester City–SSC Napoli 2:0 (0:0)
Gólszerzők: Haaland (56.), Doku (65.)
Piros lap: Di Lorenzo (21., Napoli)
Eintracht Frankfurt–Galatasaray 5:1 (3:1)
G.: Sánchez (37., öngól), Can Uzun (45+2.), Burkardt (45+4., 66.), Knauff (75.), illetve Yunus Akgün (8.)
Sporting CP–Kairat Almati 4:1 (1:0)
G.: Francisco Trincao (44., 64.), Alisson Santos (66.), Geovany Quenda (68.), illetve Edmilson (86.)
Newcastle United–FC Barcelona 1:2 (0:0)
G.: Gordon (90.), illetve Rashford (58., 67.)
Club Brugge–AS Monaco 4:1 (3:0)
G.: Tresoldi (32.), Onyedika (39.), Vanaken (43.), Diakhon (75.) illetve Fati (92.)
FC Köbenhavn–Bayer Leverkusen 2:2 (1:0)
G.: Larsson (9.), Robert (87.) illetve Grimaldo (82.), Hacidiakosz (öngól, 91.)
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 1. forduló A dánok Haalandja?
Másrészt mindezt úgy mondhatja el magáról, hogy még mindig csak 22 éves. A potenciált a fentiek alapján mindenki látja/látta benne.
„Nagy jövő előtt áll Európa legmagasabb szintjein is. A képességeit, a sebességét, a kapu előtti minőségét, valamint a gondolkodásmódját és a személyiségét figyelembe véve minden megvan benne, amire egy csatárnak szüksége van”
– mondta róla anno Andreas Schicker, a Sturm akkori sportigazgatója.
Ő és mások is gyakran hasonlították Höjlundot a norvég Haalandhoz – skandináv „társa” volt egyébként a szerdai BL-játéknap másik duplázója –, az ő mutatói azonban egészen máshol, rekorddöntések környékén járnak már.
Happy end
Höjlund ugyanakkor megtalálhatta ideális párját a pályán: a dán látványosan hálás volt Kevin de Bruynénak a két gólpasszért. A belga középpályás turbulens napokon van túl: Antonio Conte vezetőedző a Man.City és a Milan elleni (vesztes) meccseken is korán lecserélte, amit igencsak nehezményezett az érintett.
„Egy edző azért hajtja végre a cseréket, hogy változást érjen el játékban. Remélem, hogy Kevin csak az eredmény miatt volt ideges, különben rossz emberrel kezdett ki”
– reagált a mindig is temperamentumos Conte.
Szerda estére azonban helyreállt a rend.
„Soha nem volt problémánk egymással. Győztes típus vagyok, meccseket akarok eldönteni. Semmi gondom a csapattal és az edzővel sem. Csak élvezni akarom a focit
– válaszolta a fentieket firtató felvetésre a sajtótájékoztatón De Bruyne. – Örülök a gólpasszaimnak, de főleg a góloknak. Nagyszerű, hogy Rasmus kétszer is betalált, hatalmas lehetőségek előtt áll.”
Höjlund sem fukarkodott a dicsérettel:
„Kevin egy legenda, kiváló játékos. Ha nála van a labda, csak szabad területre kell futnom, ő biztosan megtalál.”
Akkor hát lássuk a hasonló folytatást!
Bayern, Real, PSG, Inter, Arsenal, Qarabag. Nem, a sorban nincs egy (nagyon könnyen kiszúrhatónak tűnő) kakukktojás. Az azeri csapat ugyanúgy százszázalékos két kör után a BL-ben, mint a tabellán előtte álló sztárklubok. A selejtezőben a Ferencvárost is búcsúztató agdamiak a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzték (2:0) szerda este.
Ők simán nyertek, de három másik gárda is a 90. percben tudott érdemben változtatni az eredményen szerda este: a PSG ekkor szerezte a győztest gólt a Barcelona otthonában (1:2), a Monaco (2:2, Manchester City) és a Villarreal (2:2, Juventus) pedig ugyancsak a rendes játékidő utolsó percében mentett pontot hazai pályán.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


