KDH: Adja vissza a kormányfő az egyéni vállalkozók befizetett tranzakciós adóját Mészáros Richárd2025. 10. 02., cs – 12:12
Az egyéni vállalkozók tranzakciós adójának eltörlésével a kormány beismerte, hogy hibát követett el, ezért vissza kell fizetni a már befizetett adókat – jelentette ki csütörtökön Milan Majerský, a KDH elnöke. Felszólította Robert Fico (Smer) kormányfőt, hogy hozza meg ezt a döntést.
„A kormánypártok támogatták az egyéni vállalkozók tranzakciós adójának eltörlését, ezzel maguk is beismerték, amit a KDH elejétől fogva állít, hogy ez egy teljesen értelmetlen adó. Ezért felszólítom Robert Ficot, hogy tegye meg a következő lépést is, és adja vissza az egyéni vállalkozóknak azt, amit elvett tőlük az állam, fizessék vissza azt, amit tranzakciós adó címén kénytelenek voltak befizetni” – mondta Majerský.
A KDH elnöke hozzátette, ez az adó nehezíti a cégek és más vállalkozók életét is, hiszen ha az egyéni vállalkozók számára rossz, akkor mindenkinek rossz. „Az államnak támogatni, nem pedig büntetnie kell a vállalkozókat, hiszen családokat tartanak fenn és munkát adnak az embereknek” – mondta. A KDH ezért a tranzakciós adó teljes eltörlését fogja javasolni.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


