Az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek idei, XXIII. országos találkozóját a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Magyar Kurír és a Görögkatolikus Metropólia rendezi 2025. november 7. és 9. között. A találkozó helyszíne Nyíregyháza lesz. A jelentkezés határideje: 2025. október 17.
A három nap során a résztvevők bepillanthatnak a Görögkatolikus Metropólia médiamunkájába, valamint a Görögkatolikus Egyház világába is. Elméletben és gyakorlatban is megismerkedhetnek azzal, hogy mihez kezdhet egy sajtóapostol a mesterséges intelligenciával, miben segíthet nekünk az AI. Emellett kerekasztal-beszélgetés is lesz arról, hogyan tudósítottak magyar katolikus újságírók az idén lezajlott pápaválasztásról.
A rendezvény kezdőnapján Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is fogadja a résztvevőket, akik az esti virrasztásba, lítiába is bekapcsolódhatnak a kispapok társaságában a szeminárium kápolnájában.
November 8-án, szombaton napközben a Görögkatolikus Múzeumba, este a Szent Miklós-székesegyházba is bebocsátást nyernek a sajtóapostolok, akik a tartalmas szakmai programot követően a belvárosi egyházközség vendégei lesznek.
Vasárnap a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya római katolikus társszékesegyházban is látogatást tesznek a résztvevők, majd érseki Szent Liturgián vehetnek részt a szeminárium kápolnájában Kocsis Fülöp metropolita vezetésével.
A péntektől vasárnapig zajló esemény résztvevőinek a Szent Atanáz Vendégház ad otthont. Határon innen és túlról is sok szeretettel várják a jelentkezőket.
A tervezett program:
november 7., péntek
16 órától érkezés, a szállás elfoglalása (Szent Atanáz Vendégház, Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 5. és 21.)
18.00: megnyitó, rövid ima, beszélgetés (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Bethlen Gábor utca 13–19., Szent Péter terem) – Szikora József, a MAKÚSZ elnöke és Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök
19.00: vacsora (svédasztalos)
20.00: kis esti csevej és borkóstoló – moderátor: Kuzmányi István, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője
21.00 után: bekapcsolódás az esti virrasztásba, lítiába, kispapokkal a szeminárium kápolnájában (Bethlen Gábor utca 5.) – fakultatív
november 8., szombat
7.00: Szent Liturgia a Szent Miklós-székesegyházban
8.00: reggeli a Szent Atanáz Vendégházban
8.45: köszöntő a Görögkatolikus Metropólia nevében, dr. Seszták István atya főhelynök
9.00: Király András: A Görögkatolikus Metropólia múltja és jelene
9.30: P. Tóth Nóra: Így sajtózunk mi: göröghír – örömhír. Hogyan működik a görögkatolikus sajtó?
10.00: kávészünet
10.15: Kuzmányi István: Miért vigyázzunk az mesterséges intelligenciával?
10.25: Zadubenszki Norbert és Gerner Attila: Miben segíthet az AI sajtóapostolként? (elmélet)
10.55: Miben segíthet az AI sajtóapostolként? – gyakorlat
11.40: kerekasztal-beszélgetés
Téma: Így tudósíts a konklávéról – pápaválasztás sajtós szemmel
Résztvevők: Király András, Zadubenszki Norbert, Kuzmányi István
Moderátor: Bródi-Szilágyi Icus
12.30: ebéd (svédasztal a főiskolán)
14.00: a Görögkatolikus Múzeum megtekintése – dr. Szabó Irén, múzeumigazgató
15.00: kávészünet
15.15: Szabó Tamás atya: Menjetek ki az útkereszteződésekre (Mt 22,9)
15.45: Koncz Attila: Látja? Nem látja? Na látja! Hogyan hat ránk a média?
16.15: kávészünet
16.30: Vándor Ilka: A pletyka – A kommunikáció közlegénye, avagy az ismeretlen katona
17.00: szabad program
18.15: vecsernye Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezetésével a Szent Miklós-székesegyházban, a templom bemutatása
19.30: vendégségben a belvárosi egyházközségnél
november 9., vasárnap
7.30: reggeli a vendégházban
8.30: látogatás a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, toronytúra és a felújításra váró, 120 éves Angster-orgona megtekintése
9.30: érseki Szent Liturgia a szeminárium kápolnájában Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita vezetésével
11.00: reflexió
12.00: ebéd, majd elbúcsúzás
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A találkozót a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége támogatja, a költségek nagyobb részét magára vállalva. A program támogatott részvételi díja 20 000 forint/fő, ami magában foglalja a képzés díját, a szállást és az étkezések költségeit.
Jelentkezni erre a linkre kattintva lehet.
A jelentkezés feltétele az űrlap kitöltése, valamint a MAKÚSZ számlájára a támogatott részvételi díj befizetése (részletek az űrlapon).
A jelentkezés határideje: 2025. október 17.
Kérjük, hogy arról a számlaszámról utaljon, akinek a nevére kéri a számlát! Számlát csak a befizető nevére és címére tudunk kiállítani! Ha cég, akkor céges számláról! Számlázással kapcsolatos ügyekben a [email protected] e-mail-címre írjanak!
A MAKÚSZ számlaszáma: OTP 11711034–20812700
A közlemény rovatba írják be: „Sajtóapostolok találkozója” és a résztvevő nevét
Egyéb kérdések esetén a [email protected] e-mail-címen fordulhatnak Agonás Szonja szervezőhöz.
Fotó (Vác, 2024): Voticsek Árpád
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


