Lourdes-i zarándoklat a Zobor vidékről indulva a Via Mariae Polgári Társulás szervezésben

Lourdes-i zarándoklat a Zobor vidékről indulva a Via Mariae Polgári Társulás szervezésben

A 2025-ös Szentév a Remény jegyében való útra kelésre buzdítja a zarándokokat világszerte. A felvidéki Via Mariae Polgári Társulás is számtalan zarándoklattal csatlakozott az elmúlt hónapok alatt ehhez a felhíváshoz.

A Zobor-vidék hívő közösségeit minden esetben Patay Péter invitálta a zarándoklatokra, megteremtve ezzel azt az összetartó erőt, mely megerősíti azokat a közösséget, melyek a Mária Út bejárásait vállalják, gyalogosan, vonattal vagy autóbusszal.

Az év folyamán sok szép élmény van már a hátuk mögött, s ennek megkoronázása volt a szeptember végi Lourdes-i zarándoklat,

melyet a szervező így fogalmazott meg: „Az érzelmek és élmények tengerén hajóztunk egy csodálatos utazás során. Autóbuszos zarándoklatunk lelki vezetője Lépes Lóránt atya, a Mária Rádió Mirjam műsorigazgatója volt. A zarándoklatot a világbékéért, családjainkért, és elhunyt hozzátartozóink lelki üdvéért ajánlottuk fel. Kértük a Boldogságos Szűz Máriát, az ő szeretetére és közbenjárására bízva nehézségeinket, küzdelmeinket.A 44 zarándok főként a Zobor-vidékről érkezett, de jöttek a Csallóközből, és Rimaszombattól Dunaszerdahelyig bezáróan, valamint az anyaországból is” – tudtuk meg Patay Pétertől.

Fáklyás szertartás Lourdes-ben (Fotó: Via Mariae Pt.)

A tíznapos út során sok szebbnél szebb történelmi helyszínt láttak. Első nap az olasz Torinóban, Don Bosco városában jártak, ahol a szent életű pap megalapította a szalézi rendet. A  Szentszék tulajdonában lévő katolikus ereklye, a torinói lepel is itt található, amelyet a Keresztelő Szent János-katedrálisban őriznek.

La Salette-Fallavaux egy kis hegyi falu a francia Alpokban, ahol a Miasszonyunk zarándokhelyen, vasárnap lévén, Lóránt atya ünnepi szentmisét mutatott be a székesegyházban.

Kisebb csoport Lourdes-ben, középen Lépes Lóránt atya (Fotó: Via Mariae Pt.)

Avignonban az egykori pápák ideiglenes városának történelmi központját is megszemlélték, majd a negyedik napon elérték útjuk célját, Lourdes-t, mely a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelye.

1862. január 18-án a tabesi püspök engedélyezte a hívőknek, hogy joguk van hinni a jelenések valódiságában, mert az igazság minden próbáját kiállta a hosszú vizsgálat. A Lourdes-i Miasszonyunk-szentély számos emlékművet, templomot foglal magában a massabielle-i barlang körül, az 1858-as lourdes-i jelenések helyszínén. Köztük három bazilikát: a Szeplőtelen fogantatás bazilikát, a Rózsafüzér bazilikát, melyet alsó bazilikának is neveznek, és a Szent X. Pius-bazilikát.

Hírdetés

Szentmise Lourdes-ben (Fotó: Via Mariae Pt.)

Megcsodálták a város nevezetességeit, és részt vettek a világ minden részéről érkezett zarándokkal együtt a szertartásokon, rendezvényeken és megtekintették a Szent Bernadett életével kapcsolatos emlékhelyeket is.

Hazafelé indulva, a Franciaország középső részén található Nevers városában tették tiszteletüket, ahol Szent Bernadett nyugszik. Épségben maradt testét üvegkoporsó őrzi a nevers-i zárda templomában, ahol élete utolsó éveit töltötte.

Este a jelenések kegyhelyén (Fotó: Via Mariae Pt.)

Másnap Paray-le-Monial-ba érkeztek, ahol Alacoque Szent Margit ereklyéit őrzi a kolostor,  akinek révén a város a Jézus Szíve-tisztelet központja lett.

Az utolsó állomás Padova városa volt, ahol felfedezték a Páduai Szent Antal-kegyhely szépségeit, majd

a Basilica Sant Antonio-kápolnában szentmisét mutatott be Lóránt atya, hálából a tíznapos együttlétért, a csodákért, melyet közösen éltek át.

A szentmise egyetemes könyörgését a következő hálaadó imával zárták: „Mennyei Atyánk, Urunk, mindenható Istenünk! Hálás szívvel köszönjük meg Neked ezt a csodálatos zarándoklatot, melyet velünk együtt tettél meg. Köszönjük az erőt, a türelmet, az utat, és a megannyi kegyelmet, amit ezen az úton ránk árasztottál. Köszönjük a napfényt és az esőt, a pihentető perceket és a lelket építő beszélgetéseket. Köszönjük, hogy vezettél minket és megőriztél minket a veszélyektől. Segíts, hogy a zarándoklat során szerzett lelki gazdagságot hazavihessük, és az életünkben is meg tudjuk őrizni az úton szerzett lelki békét és lelkesedést. Ámen.”

A neversi kolostor templomában (Fotó: Via Mariae Pt.)

Az út minden napján fényképes beszámolót láthattak az itthon maradottak a Gyalogosan zarándokolva Zoboralján és a nagyvilágban című Facebook oldalon.

Ők imáikkal kísérték a Remény zarándokait, megcsodálva a fotókat, s így lélekben követték útjukat. Hogy milyen népszerűek voltak a fényképek, azt a hozzászólások igazolták.

A padovai Szent Antal-bazilikában (Fotó: Via Mariae Pt.)

Berényi Kornélia/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »