James Dean, a lázadó ifjúság bálványa 70 éve halt meg Juhász Katalin2025. 09. 30., k – 12:21
Hetven év telt el James Dean halála óta, mégis máig ő testesíti meg a filmtörténetben a fiatalság lázadó szellemét. Mindössze három főszerepet játszott el, pályafutása alig egy évig tartott, de örökre beírta magát a mozi nagykönyvébe.
Dean 1931-ben született az indianai Marionban. Gyermekkorát egy tragédia árnyékolta be: kilencévesen elvesztette édesanyját, így nagybátyja és nagynénje nevelte tovább egy farmon Fairmount közelében. Előbb jogi tanulmányokba kezdett, de hamar kiderült, hogy a színpad vonzza igazán. Beiratkozott James Whitmore színiiskolájába, majd New Yorkba költözött, ahol Lee Strasberg híres Actor’s Studiojában fejlesztette tehetségét.
A második Marlon Brando
A Broadway-en játszott első szerepei ugyan nem hoztak nagy sikert, de éppen elégnek bizonyultak ahhoz, hogy felfigyeljen rá Elia Kazan.
A rendező John Steinbeck Édentől keletre című regényének filmváltozatához keresett főszereplőt, és megtalálta benne „a második Marlon Brandót”.
A film 1955-ben óriási visszhangot váltott ki: James Dean alakítása, amely tele volt improvizációval és zsigeri feszültséggel, azonnal kultuszstátuszba emelte őt.
Ugyanebben az évben mutatták be a Haragban a világgal című filmet, amely máig a lázadó ifjúság egyik legfontosabb mozgóképes jelképe. A történet nemcsak Dean alakításának, hanem az egész korszak bizonytalanságait és szorongásait megtestesítő hangulatának köszönhetően vált klasszikussá. Harmadik filmje, az Óriás – amelyben Elizabeth Taylor és Rock Hudson partnereként játszott – már csak halála után került a mozikba. Ő lett az első színész, akit halála után jelöltek Oscarra, ráadásul kétszer is.
Tragikus vég
Az autóversenyzés iránti szenvedélye azonban végzetesnek bizonyult. 1955. szeptember 30-án, mindössze 24 évesen, új Porsche 550 Spyderjével rohant bele egy másik autóba Kaliforniában. Azonnal életét vesztette.
A hír hatalmas sokkot okozott: rajongók tízezrei gyászolták, temetésén tömeg verődött össze, Los Angelesben pénzért lehetett megtekinteni sportkocsijának roncsait, amelyekből a rajongók szuvenírként tördeltek darabokat.
A színész köré épült kultusz azóta is virul. Életéről könyvek és filmek születtek, alakja dalokban és műalkotásokban köszön vissza. Hagyatéka évente milliókat jövedelmez, Hollywood pedig időről időre újra felfedezi őt. Legutóbb 2025 elején jelentették be, hogy Guy Guido rendező filmet készít a színész és barátja, William Bast állítólagos szerelméről Bast memoárja alapján.
James Dean öröksége abban rejlik, hogy nem pusztán filmsztár volt, hanem jelenség: a szabadságot kereső, a felnőtt világot megkérdőjelező ifjúság szimbóluma. Halála óta hét évtized telt el, de lázadó tekintete ma is ugyanúgy szól a fiatal generációkhoz, mint 1955-ben.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


