Šimkovičová női klubot alapított New Jersey-ben, de nem árulta el, hogy miért volt olyan drága a repülőjegye Lajos P. János2025. 09. 30., k – 13:01
Nem adott túl sok magyarázatot Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter arra, hogy miért kellett közel 13 ezer euróért vásárolni a repülőjegyeket New Yorkba, és mit is csinált ott. Azt viszont nem érti, hogy ez miért probléma, hiszen szerinte volt olyan miniszter, aki még nála is drágábban repült.
Martina Šimkovičová kedden egy sajtótájékoztatón próbálta cáfolni, hogy pazarolta az adófizetők pénzét a New York-i útja során. A minisztérium két repülőjegyet rendelt 15940 euróért, emellett a testőrei további 4330 euróért repültek az USA-ba szeptember elején. A minisztérium hosszú ideig nem válaszolt újságírói kérdésekre a repülőjegyek ára kapcsán, majd múlt héten próbálta cáfolni, hogy 16 ezer euróba került a két jegy.
Petra Demková, a tárca szóvivője arról számolt be, hogy a megrendelés valóban 16 ezer euróra szólt, de végül a két jegyet 12940 euróért kapták meg. Részleteket azonban nem árult el a jegyárról.
Šimkovičová ma is csak arról beszélt, hogy nem 16 ezer euróért utazott ő és szóvivője New Yorkba, de azt kifogásolta, hogy a sajtó csak az ő utazásával foglalkozik.
„Volt miniszter, aki ennél drágábban is vett repülőjegyet”
– védekezett a kulturális miniszter. Nevet azonban nem mondott.
Női klub és a szlovák nyelv oktatása
A New York-i programjáról sem sokat árult el, mindössze annyit mondott, hogy amerikai szlovákok meghívására érkezett az USA-ba. „A Slovak Heritage fesztivál 47. évfolyamán vettem részt New Jersey-ben, már tavaly is ott voltam, örülök, hogy jelenlétem más magas rangú politikusokat is inspirált, például a köztársasági elnököt” – mondta a miniszter. A fesztiválon részt vett Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter is, aki a köztársasági elnökkel az ENSZ közgyűlésére érkezett, a szlovák fesztivál csak kiegészítő program volt számukra. A miniszter valóban járt tavaly is az USA-ban, akkor rekordhosszúságú, 11 napos szolgálati útja volt, ami egyáltalán nem jellemző a szolgálati utakra.
A New York-i programjáról még elmondta, hogy amerikai szlovákokkal találkozott.
„Megalapítottuk a női klubot, vállaltam felette a védnökséget, emellett tárgyaltunk arról, hogy hogyan juttassuk el hozzájuk a szlovák kultúrát, hogyan oldjuk meg a gyerekek szlovák nyelvű oktatását”
– tájékoztatott szűkszavúan a miniszter.
A miniszter és a szénkibocsátás
Arra a kérdésre azonban már nem válaszolt, hogy járt-e a Floridában, ahol a lánya él. „A magánprogramomat magánpénzből fizettem, ez csak rám tartozik” – jelentette ki Šimkovičová. Azt sem tartja problémának, hogy állami pénzen repült az USA-ba, ahol volt magánprogramja is. „Miért kellett volna kétszer repülnöm, önök beszélnek a karbonlábnyomról” – hivatkozott a környezetvédelemre a miniszter. Nem volt hajlandó válaszolni arra sem, hogy egy repülőgépen utazott-e a lányával.
„Ha a lányom vagy más rokonom azon a gépen volt, akkor én fizettem a jegyét”
– jelentette ki.
Machala Pellegrinit okolja
Lukáš Machala, a minisztérium hivatalvezetője újra Peter Pellegrini köztársasági elnököt támadta, aki nem biztosított helyet Šimkovičovának a kormánygépen.
„Miért nem vitte magával a kulturális minisztert a köztársasági elnök? Miért csak egy minisztert vitt a gépen, miközben mások is utaztak vele?”
– tette fel a kérdést Machala. Peter Pellegrini az ENSZ közgyűlésére utazott, a hivatalos küldöttség része csak Juraj Blanár külügyminiszter volt, ő tartott vele és kíséretével miniszterként, emellett azonban a sajtó képviselői is helyet kaptak a gépen.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


