A szeptember 20-i egyházmegyei családexpo résztvevői Bákonyi János és Krakomperger Zoltán plébánosok, valamint Nagy Csaba egyházmegyei családreferens kíséretében érkeztek Debrecenbe, hogy a házaspárok és családok küldetéséről elmélkedjenek, beszélgessenek, megosszák tapasztalataikat, örömeiket és nehézségeiket, és együtt imádkozzanak a családokért, egyházközségeikért és az egyházmegyéért.
A résztvevők több plébániáról érkeztek: a nyíregyházi Szent Imre-, a debreceni Szent István-, a Szent László-, a Jézus Szíve és a Megtestesülés templomok közösségeinek tagjai voltak jelen.
Az alábbiakban Nagy Csaba egyházmegyei családreferens előadásából olvashatók részletek.
A házastársak számára minden hely alkalmas arra, hogy megmutassanak valamit Istenből. A házastársak Isten országának prófétái, mert mindennapi életükön keresztül láthatóvá teszik, hogyan szeret Isten: ők Isten sátrai, Jézus kézzelfogható jelenléte, gyengeségük, vitáik és minden hiányosságuk és tökéletlenségük ellenére, amit magukkal hoznak. Nem szabad azt gondolnunk, hogy vannak házaspárok, ahol minden tökéletes, és akiknek nincsenek nehézségeik, hullámvölgyeik, és megoldandó problémáik; ez a valóságon kívüli látásmód, és nem felel meg emberi létállapotunknak. […]
Az esküvő annak a házasságnak a jele, amelyet Jézus minden egyes személlyel és az egész közösséggel kötni akar: ezért a házastársak próféták és Isten országának építői, amely már most, ezen a földön, elkezd növekedni, és amelyet egy napon a mennyben fogunk látni beteljesedni. Nyilvánvaló, hogy a házastársak tökéletlen jelek, de ez nem csökkenti a jelentőségüket.
Nem tudom nem megemlíteni azokat az elvált embereket, akik az emberi kudarcok ellenére is hűségesek maradnak a házasság szentségéhez. A prófécia esetükben egy sebzett tanúságtételen keresztül érkezik: Jézus hűséges marad árulásaink, elhagyatottságaink és minden elkövethető ostobaságunk ellenére. A hűségükben kitartó elváltak a magára hagyott, szeretet nélküli Vőlegény arcát mutatják meg. Hangsúlyozzák, hogy a szentség nem bélyeg, hanem szeretetből fakadó pecsét – hangzott el Nagy Csaba előadásában.
Ahogyan Ferenc pápa is mondta, bizonyos, hogy a papok mellett szükség van Priszcillákra és Akvilákra, akik látják azt, amit a pap nem lát, elérik, ahová a pap nem érhet el, odamennek, akik elkerülik őt, evangelizálnak, jótékony kapcsolattal, mindenkire áradó kedvességgel, mindig adni kész szeretettel, jó példával, amely vonzza azokat, akik hátat fordítanak a papnak és ellenségesek vele. […] Pál, Priszcilla és Aquila sátorkészítők voltak. Pál letelepedett a házukban és dolgozott: mindhárman a munkájukból éltek. A sátor egy bizonytalan lakhatási helyzet: Priszcilla és Aquila egy „ideiglenes projektben” éltek, azzal a kilátással, hogy elköltöznek, amikor az élet azt hozza. A sátornak nincsenek falai, olyan lakhely, amely jó adag bizalmat feltételez, de amely lehetőséget ad arra is, hogy helyet adjunk a belépőknek: vendégszerető otthon az imádságnak és az igehirdetésnek, nyitott ajtóval, amely készen áll arra, hogy befogadja a látogatókat. Priszcilla és Aquila megpróbálták megtestesíteni az evangéliumot. Elkísérték Pált egy útszakaszon. Vele maradtak, és együtt növekedtek a hitben, miközben elfogadták, hogy ez egy átmeneti élmény. Később közösséget bíztak rájuk, ahol Pál már nem volt jelen: ők váltak viszonyítási ponttá. Ők pedig lehetővé tették az emberek számára, hogy érezzék a köteléket az Egyházzal: életben és egységben tartották a közösséget.
– hangzott el Nagy Csaba egyházmegyei családreferens elmélkedésében.
A részt vevő családok visszajelzései az egyházmegyei rendezvényről ITT olvashatók.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
