Ki áll ki mellettünk? Kulcsár Péter2025. 09. 29., h – 16:42
Mostanában szabadidőmben bútort szerelek össze az újonnan lerakott padlón, négykézláb, s közben politikai elemzők vagy maguk a politikusok összefoglalóit hallgatom az elmúlt napok történéseiről. Mert képben kell lenni. Nem árt résen lenni!
Este azonban félholtan, a még lakatlan szoba egyetlen ülő alkalmatosságán rám talál Karel Roden, Ján Masaryk szerepében. Története az 1937–1938-as évekbe repít, illetve az éppen ilyen tájt aláírt müncheni egyezmény háttéregyeztetéseibe enged betekinteni a film. „Ki áll ki mellettünk? Miért engedjük, hogy mások döntsenek rólunk, a fejünk felett?” – hangzik el több ízben a filmben, miközben a diplomata már elmegyógyintézetben van, nem bír többet elviselni a létből. Elhunyt édesapja emléke fájón hasogatja.
Féktelen párhuzamok indulnak el bennem a látottak nyomán, kezdve a nagyhatalmaktól, az ország vezetőitől még lejjebb, egészen az önkormányzatokig. Ami fent nagyban, az odalent kicsiben zajlik, ugyanaz az arrogancia, az itt élők igényeinek figyelembe vétele nélkül. Populista döntések, amelyek elszenvedői sosem a döntéshozók. Az egyik helyi önkormányzati ülést követően, megköszönve a naprakész tudósítást, az egyik olvasó hozzáteszi: „Gondolom, nehéz volt semleges hangnemben írni a történésekről”. Sosem könnyű. Aki nem jár ki újságíróként rendszeresen terepre, nem szán időt arra, hogy egy-egy csoportosuláshoz csatlakozva érteni próbálja a félelmeiket, az csak a száraz, puszta tényekre szorítkozhat – mondván: miért harcolnak egymással odalent, amikor odafent a jelenlegi kormány egyáltalán nem támogatja a megújuló energiaforrások felhasználását? A helyieknek azonban elsősorban az fáj, hogy miért ír alá együttműködési szerződést a beruházóval a község vezetése, amelynek bizalmat szavaztak. Miért most kérik, hogy referendumban fejtsék ki véleményüket, és miért nem akkor kérdezték őket? A bizalomról szól a történet, és a helyi közösség érdekeiről, aggodalmairól. Az ülésező vezetők és a közönség sorai közé húzott székeken a következő felirat állt: diszkrét zóna. Az MI készségesen magyarázza: olyan magánéletet biztosító, ideiglenes vagy állandó tér, amelynek célja a bizalmas eljárások elvégzése. Miért nem védi manapság ugyanilyen „diszkrét zóna” például a konszolidáció járma alatt roskadozókat? Az alkotmány újbóli módosításakor miért nem kerülnek „diszkrét zónába” azok, akik mássággal élnek, akiknek megkülönböztetés helyett – épp ellenkezőleg – még inkább a közösségünk részévé kellene válni? Amit nem értünk, amitől félünk, azt kordonok mögé zárjuk. Nem megoldás, amikor számításból vagy tudatlanságból „védett zónába” menekülünk ahelyett, hogy a karunkat nyújtanánk a másik felé.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
