Szent Gellért tiszteletére és a Veszprémi Főegyházmegye által fenntartott oktatási intézmények munkatársai, pedagógusai és technikai dolgozói számára mutatott be szentmisét Udvardy György szeptember 28-án, a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban.
A szertartást követően a főpásztor és Dékány Árpád Sixtus OCist emeritus zirci apát, a helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) vezetője átadták az idei Szent Gellért-díjakat.
Udvardy György érsek prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy szükség van az ünnepekre, mert ezek adják meg az ember méltóságát és segítenek megvallani Krisztust a világ előtt. A Szent Gellért-díjak átadása ezért nem pusztán elismerés, hanem hálaadás azokért, akik a pedagógus és katekéta hivatásban tanúságot tesznek Krisztusról.
Szent Gellért püspök példáját idézte fel, aki szerzetesként, tanítóként, Szent Imre nevelőjeként, majd püspökként egészen a vértanúságig megvallotta hitét. „Bölcs vértanú példáját látjuk magunk előtt.
Az érsek rámutatott: a bölcsesség keresése és az igazság felismerése minden ember feladata, de különösen azoké, akik nevelőként és tanítóként mások előtt járnak.
– mondta.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy társadalmunk gyakran relativizálja az igazságot. Sokan rövid távú élményekben, pillanatnyi haszonban vagy izolált boldogságkeresésben keresik a választ. Ilyen közegben különösen nagy jelentősége van a keresztény tanúságtételnek, amely Krisztus igazságára és az ember méltóságára mutat.
Az érsek kiemelte:
Az oktatási intézmények ezért a bölcsesség, az igazság és a remény szigetei a világban. „Ez nem pusztán emberi teljesítmény, hanem isteni mű” – fogalmazott.
Végül háláját fejezte ki mindazoknak, akik hivatásukkal és kitartó munkájukkal a fiatalok jövőjét építik: „Bölcsességre juttatni másokat a tanúságtételünkből – ez a küldetésünk. Köszönöm mindenki tanúságtételét, amely megerősít bennünket abban, hogy Isten bölcsessége valóban jövőt és reményt ad.”
Ezt követően Dékány Árpád Sixtus OCist emeritus zirci apát, a Veszprémi Főegyházmegye EKIF-vezetője és Udvardy György veszprémi érsek átadták a Szent Gellért Érdemérem ezüst és arany fokozatát.
A 2024/25-ös év díjazottjainak névsora ITT olvasható.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


