Szeptember utolsó vasárnapján ünneplik Hertelendyfalván a református és evangélikus templom felszentelésének napját, a kirvájt.
2007 óta az ünnepet a református gyülekezet kiegészítette egy közösségépítő, társalgásra alkalmas rendezvénnyel, a pörköltfőzőversennyel, amelyet minden évben az imaház udvaron tartanak meg a szombati napon. Idén kilenc csapat vett részt az eseményen számos helyi és külföldről érkezett vendég jelenlétében.
A református imaház udvara benépesedett a főzőcsapatok tagjaival és az odalátogatókkal. A felállított bográcsokban mindenki a maga módján főzte meg az egyház által biztosított disznóhúsból a pörköltet. Biszak Gabriella már az előző években is bizonyított versenyen. „Nem titok, a legfontosabb a jó piros paprika, fokhagyma, babérlapi, a végén felöntjük egy kicsit vízzel, s lassan fő, és tettünk egy nagy paprikát. Amikor a paprika szétfő, kész lesz a pörkölt.”
Kirváj alkalmával a külföldön élő hertelendyfalviak is szívesen látogatnak haza szülőfalujukba. Molnár Zsuzsanna Németországban él, és annak ellenére, hogy tartja a kapcsolatot ismerőseivel, rokonaival a világháló segítségével, a személyes találkozás nagy öröm számára. „Az egy valami külön érzés, mert meg tudom ölelni, meg tudom puszilni. Én külön emocionális személy vagyok, aki örül a rokonságnak, a barátoknak és tisztelek mindenkit.”
Magyarországi vendégek is érkeztek a hidasi református testvérgyülekezet képviseletében. Illés László, református gondnok, Hidas: „Tizenketten érkeztünk, hála Istennek, meghívtak ebben az évben bennünket ide. Nagyon örülünk neki, nagyon szeretünk ide járni, nem először vagyunk itt. Mind a tizenketten, beszéltem már a jelenlévőkkel, és mind jól érzik magukat, úgy tűnik.”
A rendezvény fő szervezője a református egyház presbitériuma és gondnoka. A tizennyolc éves tapasztalat ellenére is voltak nehézségek a szervezésben, de ezeket felülmúlja a sikerélmény, amikor benépesedik az imaház udvara. Györfi Sándor, református gondnok, Hertelendyfalva: „Amikor megtörténik az osztályozás, akkor a hagyományos kirvájfa felállítása lesz, és azután, amikor fel lesz állítva a kirvájfa, a szokás szerint a Székely himnusz, és azután felvonulunk a kultúregyesületbe a bográcsokkal, és ott egy üstbe mind össze lesz öntve. Az egész ízek összekeverednek, a szakácsnők lehet még hozzányúlnak valamit, és este bál formájában összegyűlünk, és elfogyasztjuk a megfőzött paprikást.”
Forrás: Pannon RTV
The post A kirvájt, a templom felszentelésének napját ünnepelték Hertelendyfalván appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »






