Rogán Antal elborzadva nézte az ellenzéket

Rogán Antal elborzadva nézte az ellenzéket

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Mandinernek adott interjúban arról is beszélt, hogy miért reagált visszafogottan Semjén Zsolt parlamenti felszólalásánál.

Rogán Antal Lentulai Krisztián műsorvezető kérdésére reflektálva azt mondta: ő személyesen hajlamosabb a higgadtabb viselkedésre az ilyen esetekben, ugyanakkor megérti, ha valaki úgy érzi, el kell mondania az igazát.

Semjén Zsolt parlamenti felszólalása és az azt követő, a miniszter részéről elmaradt taps kapcsán a következőket mondta: az ellenfeleimet néztem, és

Hírdetés

azon voltam elborzadva, amit ők műveltek.”

A miniszter hozzátette, hogy az ellenzéken azt látta, hogy „tobzódtak teljes örömmel, hogy na végre, akkor most még többet beszélhetünk erről. Én ettől voltam elborzadva. Ezt néztem, mert tudtam, hogy ezt fogják csinálni, és természetesen ezt is csinálták.”

Szóba került Magyar Péter szerepére is. Rogán Antal megfogalmazása szerint Magyar Péter „túl forrófejű, túl baloldali és ezáltal túl kockázatos” politikai szereplő.

A miniszter arra figyelmeztetett, hogy azoknak a választóknak, akik Magyar Péter pártjára adnák a voksukat, alaposan meg kell fontolniuk döntésüket „mert nem nekünk fognak sárga lapot adni, ez az országnak, és konkrétan a polgároknak fog nagyon sokba kerülni” – mondta Rogán Antal a 24.hu összefoglalója szerint.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »