Hiába nyomott a DAC, nagyot küzdött a KFC – Döntetlen a csallóközi rangadón (GALÉRIA)

Hiába nyomott a DAC, nagyot küzdött a KFC – Döntetlen a csallóközi rangadón (GALÉRIA)

Hiába nyomott a DAC, nagyot küzdött a KFC – Döntetlen a csallóközi rangadón (GALÉRIA) Elek Zoltán2025. 09. 27., szo – 19:41 Dunaszerdahely |

A labdarúgó Niké Liga 9. fordulójában csallóközi rangadót rendeztek a MOL Arénában. A két csapat harmadszor találkozott az élvonalban és két szerdahelyi győzelem után először lett iksz a vége.

A hazaiaknál Branislav Fodrek legerősebb csapatát küldhette pályára, a kispadon pedig már ott volt Herc és Kacsaraba is. A túloldalon viszont hiányzott eltiltás miatt Pillár és a lebetegedő Šimko is. Így a védelem közepén Rudzan, a bal oldalán Palán kapott helyett, a középpályán Kiss is kezdett, legelöl pedig Mashike játszott.

Baráti hangulat

A MOL Arénában már többen voltak az eddig megszokottnál, de a névsorolvasási-show még messze volt a pár éve megszokottól. A komáromiak ezúttal sem voltak sokkal többen, mint Aranyosmaróton, pedig a hazaiak megtették a gesztust, hogy nem a kerítéssel elválasztott vendégszektorba, hanem a D lelátó többi részére terelték őket. 

A vendégek a Nélküled énekléséhez is csatlakoztak. A csapatok bevonulásánál a szerdahelyi táborban begyulladtak a piros, fehér és zöld füstbombák, előttük pedig az „Egy szív, egy nemzet, egy haza” felirat díszelgett. A füst miatt pár percet csúszott a kezdés, mivel a VAR-kamerák ilyenkor nem látják megfelelően a pálya minden részét. A Himnusz eléneklése után üdvözölték a lila-fehéreket a sárga-kék drukkerek.

Meglepetés

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, de Tamás csak mellel tudta kapura tenni a jobbról érkező beadást, így az nem okozott gondot Popovicsnak, mint ahogy Tuboly lövése sem Száraznak a másik kapu előtt.

A 7. percben Palán botlott meg Kapanadze lábában a tizenhatoson belül, de felállt és tovább ment, így eljutott a labda Mashikéhez, aki elöl a menteni igyekvő Nemanic pont Žák elé tálalt, ő pedig 10 méterről higgadtan a kapuba lőtt, 0:1.

A szerdahelyiek mezőnyfölényben voltak, de egy-két szöglet mellett a 18. percben okoztak csak veszélyt, amikor Redzic szépen lépett meg a jobb oldalon, de éles szögből csak az oldalhálóba lőtt. Két perccel később Mashike csente el a labdát Blažektől és bár a védő utolérte, a csatár könnyen belőhette volna a ziccert, de nem talált kaput. Nagy bajba kerülhetett volna a hazai csapat.

A 28. percben Rudzan hibázott, Redzic így a tizenhatos vonaláról lőhetett, de Száraz fogta a középre tartó labdát. Egy perccel később Ramadan beadását Ouro fejelte fölé. 

Ez megemelte a hazai drukkerek hangját, akik végig énekelve segítették csapatukat. Erőre kapott a DAC, Ramadan emelése a felső lécen csattant. 

Bő fél óra után kijött Gruberék szorításából a lila-fehér csapat, Mashike még ollózott is egy szabadrúgásvariáció végén, de nagy veszélyt nem okozott, a labda mellé ment. A két tábor együtt is szurkolt, mindkét kapu mögül a „Hajrá, Magyarország!” rigmus hallatszott. A 43. percben Redzic lövése szépen tekeredett a hosszú felé, de Száraz magabiztosan húzta le a labdát.

Hírdetés

Rudzan ígéretes helyzetből lőtt kapura egy kipattanót, de a védelem blokkolt. A ráadásban Ganbold lesről még beemelt egy labdát Popovics kapujába, de maradt a 0:1 a szünetre.

Fokozódó nyomás

Fodrek kettőt változatott a félidőben, Herc és Kacsaraba váltotta Grubert és Kapanadzet. Ramadan azonnal lövőhelyzetbe került, de a KFC kapusa másodjára magához ölelte a labdát. Hazai oldalon Djukanovic lövését blokkolták egy szabadrúgás után, a vendégeknél Mashike fejesét tolta szögletre Popovics. Egy újabb mellé csorgó Djukanovic lövés után Radványi azonnal intett Gambošnak, aki Kiss helyére érkezett.

Aktívabb volt a DAC, Ramadan újabb lövését ismét másodikra fogta Száraz, de tartósan nem tudták beszorítani ellenfelüket a szerdahelyiek. Bő egy óra után Gagua érkezett Mendez helyére, tovább variált a felállításán a hazai csapat. A 66. perc volt az első, amikor nem volt túl baráti a hangulat a MOL Arénában. Mashike görcsöt kapott, amiért a földön maradt, ez sem Kacsarabaéknak, sem a nézőknek nem tetszett. A csatár és Tamás is lejöttek, helyükön Bayemi és Ivanics folytatta. Fodrek részéről Pa Assan Corr volt a következő csere, Ouro jött le.

Szárazék egy kirúgásból majdnem összehoztak egy gólt, de az eladott labda után Djukanovic mellé lőtt. Radványi és Novota pedig együtt tolták le játékosaikat. Újra elkezdtek szorongatni a dunasszerdahelyiek, aminek meg is lett az eredménye. 

Ganbold buktatta a tizenhatooon belül Redzicet, a büntetőt pedig Djukanovic lőtte a hálóba. A DAC korábbi kapusa érezte az irányt, de nem tudott védeni, 1:1.

Feltámadtak a komáromiak, Bayemi háromszor is helyzetbe került, először mellé lőtt, másodszor blokkolták, harmadjára pedig lesről próbálkozott.

Izgalmasan alakult a végjáték, Bayemi sem lett a szerdahelyiek kedvence, hasonló okok miatt mint Mashike. Száraz pedig sorban fogta a hazai lövéseket.

A 90. percben Németh Tamás is pályára lépett, Ožvolda jött le. A hosszabbítás hét perc volt. Az elsőben egy nagyon veszélyes sárga-kék beadás ment el mindenki előtt középen, nyomtak a szerdahelyiek. A komáromiak nem tudták megtartani már a labdát, de szokásukhoz híven hősiesen védekeztek. Az utolsó percben szögletett rúgott a DAC, amely után Redzic lőtt, de Ganbold a gólvonalon a felső lécre fejelte a labdát, ahonnan a vonal elé pattant a játékszer. 

Így maradt az 1:1. Küzdelmes mérkőzésen a KFC lehet elégedettebb a döntetlennel. A szerdahelyi játékosok érthetően bosszúsan jöttek le a gyepről.

DAC 1904–KFC Komárno 1:1 (0:1)

Gólszerzők: Djukanovic (77., 11-esből), ill. Žák (7.)

Játékvezető: Kružliak, 5650 néző

Sárga lap: Kacsaraba, ill. Kiss

DAC: Popovics–Kapanadze (46. Kacsaraba), Blažek, Nemanič, Mendez (64. Gagua)–Ouro (73. Corr), Tuboly, Gruber (46. Herc)–Redzic, Djukanovic, Ramadan

KFC: Száraz–Šmehyl, Špiriak, Rudzan, Palán–Kiss, Ožvolda (90. Németh)–Ganbold, Žák, Tamás (69. Ivanics)–Mashike (69. Bayemi)

Niké Liga, 9. forduló


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »