A lomtalanítás a III. kerületben szombattól a korábban meghirdetett rend szerint folyik – közölte Kiss László a kerület polgármestere a Facebook-oldalán pénteken.
A polgármester tájékoztatása szerint sikeres volt a tárgyalás a MOHU-val, a lomtalanítás a III. kerületben szombattól a korábban meghirdetett rend szerint folyik. Hozzátette: jövő szerdán és csütörtökön pót lomtalanítási napok lesznek, amikor azok tehetik majd ki a lomjaikat, akik az önkormányzat kérésére ezt korábban nem tették meg.
„Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy a MOHU által okozott szemétcunami felelősségét a dolgozókra kívánják hárítani, hiszen nem a sztrájkolók voltak azok, akik a szükséges tájékoztatást elmulasztották” – írta a polgármester.
Kiss László hozzátette, fenntartják követelésüket, és a MOHU Budapest vezetőinek le kell mondaniuk. „Belső vizsgálatnak kell indulnia, hogy kiderüljön, hogyan fordulhatott elő a lomtalanítás összeomlása, és az, hogy napokig semmilyen lakossági és önkormányzati kommunikációt nem folytatott a cég” – írta, kiemelve, az óbudaiak válaszokat követelnek, kinek a felelőssége, „hogy napokig térdig jártak a szemétben”.
A kerület vezetője jelezte azt is, az önkormányzatnak jelentős többletkiadása származott a MOHU hibájából, „amit az utolsó fillérig” be kívánnak hajtani. „Abban az általunk lehetségesnek tartott esetben, ha a MOHU mégsem tudja a vállalásait tartani és szombatot követően jelentős mennyiségű szemét marad a közterületeinken,
akkor a növekvő járványveszély miatt feljelentést fogunk tenni a cég ellen” – tette hozzá a polgármester.
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata szerdán arra kérte a III. kerület lakóit, hogy az előzetesen meghirdetett lomtalanítás ellenére, a MOHU dolgozóinak sztrájkja miatt ne tegyenek ki hulladékot, lomot a közterületre további tájékoztatásig.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


