Útravaló – 2025. szeptember 26.

Útravaló – 2025. szeptember 26.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.

Szent Damján a hagyomány szerint arab orvos volt. Diocletianus alatt Kozma nevű ikertestvérével együtt szenvedett vértanúságot. A prefektus az „apostol ingyenorvosokat” kínvallatás alá vetette, ám eredménytelenül. Állhatatosságuk miatt megkötöztette és a tengerbe vettette őket, de a köteleik eloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. A két orvost erre oszlophoz kötözték, de a nyílzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget 303-ban. A hagyomány szerint sírjuk a szíriai Círus (Kürhosz) városában volt, tiszteletükre itt bazilikát is emeltek. Konstantinápolyban is épült templomuk, ugyanis I. Jusztinianusz császár a testvérpár közbenjárására kigyógyult halálos betegségéből. Tiszteletük a 6. században eljutott Rómába is. Ekkor IV. Félix pápa (más forrás szerint Szümmakhosz pápa) nekik szentelt templomot építtetett a Fórumon. Ezek után az egész Egyházban elterjedt tiszteletük. Nevük bekerült a szentmise kánonjába is. Az orvosok, a patikusok és az orvosi egyetemek védőszentjei.

Hírdetés

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »