Reisz Péter, szerzetesi nevén Pál atya

A pesti Ferenciek terén álló taplom előtt kedden verbális támadást bátran elviselő pap, Reisz Pál atya Gyöngyösön született 1942-ben. Édesapja az egyházi iskolák államosításáig a helyi katolikus polgári iskola vezetője volt, s mikor a kommunisták onnan kitették, csak segédmunkásként dolgozhatott tovább. Pál atya idősebb testvéreit, mert a kommunisták „osztályidegennek” bélyegezték őlet, kirekesztették a helyi gimnáziumből, így a két fivér Esztergomban, a ferenceseknél tanult tovább. Legidősebb testvére, nővérre csak felnőttként, esti iskolában tehetett érettségi vizsát  Reisz Pál harmadik fiúként egyenesen Esztergomba ment, ott 1956 és 1960 között volt gimnazista. Miután letette az érettségi vizsgát, belépett a ferences rendbe, 1967-ben szentelték pappá. Matematika–fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, és 1971-től tanár és prefektus volt egykori iskolájában, majd 1984 és 1997 között igazgató. Kárpátalján volt missziós plébános, majd Szombathelyen és a pesti ferenceseknél házfőnök, templomigazgató. 2014 pünkösdjén a pesti ferences templomban helyet adott az első Pünkösdi Balassi-hangversenynek. 2014-től a sümegi rendházat vezette. 2023 augusztus 19-én a burgenlandi Fertőboldogasszonyban (Frauenkirchen) rendezett szablyaáldó Balassi-misén az őáltala szervezett buszos zarándoklattal jutott el a Mária Mennybevétele bazilikába a követkető évi kardcereminóára készült két Balassi-kard. Erre a misére imát alkotott.

Hírdetés


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »