Olasz egyházzene csendül fel a bakonybéli Szent Gellért-ünnepen

Olasz egyházzene csendül fel a bakonybéli Szent Gellért-ünnepen

Az olasz laReverdie együttes koncertje, kórusakadémia és könyvbemutató is várja a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor Szent Gellért-ünnepének látogatóit szeptember 25–27. között.

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor először 2022-ben megrendezett Szent Gellért-ünnepén az előadók évről évre nyílt próbákat, műhelyfoglalkozásokat is tartanak a helyi közösségeknek.

Az idei rendezvénysor résztvevői megismerkedhetnek a 13. és 14. századi olasz lauda és más szakrális zenei műfajok hagyományával, majd a műhelyfoglalkozáson résztvevő zenészek közreműködhetnek a laReverdie együttes szombati, bakonybéli koncertjén.

Baán Izsák bencés szerzetes, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor elöljárója, a sorozat művészeti vezetője szerint „a szentek összekötnek: földet az Éggel, embert emberrel, vidékeket távoli vidékekkel. Így van ez a velencei bencés, bakonybéli remete, csanádi egyházszervező és budai vértanú Szent Gellérttel is. Az immár hagyományossá váló bakonybéli Szent Gellért-ünnepre idén Itáliából érkeznek zenészek, akik találkozásra hívnak: Észak-Itália középkori zenéjével, Gellért szellemével és az olaszországi régizene egyik legszínvonalasabb együttesével” – ismertette a perjel.

Az idei ünnep színfoltjának ígérkezik a csendes magányban Istent kereső Gellért lelkületét ápoló bakonybéli monostor életét bemutató fotóalbum megjelenése. A Csönd Neked – Szavak és csend határán egy bencés monostorban című albumot, amelynek szövegét Hidas J. Zakariás bencés oblátus, fotóit pedig Oláh Gergely Máté jegyzi, Hegyeshalmi László képzőművész mutatja be szombaton.

Hírdetés

Az 1986-ban alapított laReverdie együttes repertoárja a liturgikus énektől a polifónia első példájáig, az olasz és francia ars novától a quattrocento összetett francia-flamand polifóniájáig terjed.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló program ingyenesen látogatható.

Forrás: MTI

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »