Párkányi telekügy: Nem lesz több forduló, de a Kauflandnak a telek egyébként sem kell

Párkányi telekügy: Nem lesz több forduló, de a Kauflandnak a telek egyébként sem kell

Párkányi telekügy: Nem lesz több forduló, de a Kauflandnak a telek egyébként sem kell Kacsinecz Krisztián2025. 09. 24., sze – 18:33 Párkány |

Nem írnak ki újabb versenytárgyalást a Kaufland által korábban kiszemelt, Nánai úti, kéthektáros városi telekre – döntött a város képviselő-testülete a keddi ülésen. Az üzletlánc szerkesztőségünkkel már korábban közölte, hogy a vonatkozó területre nem tartanak igényt.

A szeptember 23-ai rendes ülés egyik legfontosabb pontja annak a kéthektáros városi teleknek az eladása volt, amely a Nánai út mellett található, és amelyre Párkány már háromszor írt ki eredménytelen versenytárgyalást. Mint azt korábban megírtuk, a harmadik, sikertelen forduló után a városháza ismét beterjesztett egy határozati javaslatot a telek eladására, azaz a negyedik fordulóra, de ezt most a képviselő-testület elvetette, azaz egyelőre nem adják el a szóban forgó telket.

A területet nem adják el, a Kauflandot pedig már nem érdekli

Mint az az ülésen kiderült, a vételárban most sem tudtak megegyezni, miként abban sem, hogy milyen feltételekkel versenyeztessék meg a lehetséges vevőket. 

A négyzetméterenkénti 140 eurós, legutóbb meghirdetett árból viszont sokan nem engedtek volna, sőt akadt, aki 180, illetve 200 eurós négyzetméterárat tartott elfogadhatónak. 

A testület végül is úgy döntött, hogy nem írnak ki további fordulót. Portálunk már a harmadik forduló eredményhirdetése után írásban fordult a Kaufland igazgatóságához, hiszen az üzletlánc két évvel ezelőtt lakossági fórumon ismertette a vonatkozó telekkel kapcsolatos terveit Párkányban. Megkeresésünkre a szóvivő most csak annyit közölt, hogy a telek már nem érdekli őket, mert főleg a nagysága miatt nem felel meg az elképzeléseiknek. 

Hírdetés

Az ügyet tovább árnyalja, hogy a keddi önkormányzati ülésre eljött Gyetven Miklós, a Vadas volt igazgatója is, akinek nagyobb, saját területe van a szóban forgó városi telek közelében. Gyetven közölte, hogy egy befektető kereste őt meg, három és fél hektárt vennének meg tőle. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a befektető szándéka komoly, és az sem a város érdekeivel, sem pedig az érvényes területrendezési tervvel nem ütközik, októberre pedig már a további szükséges engedélyeztetést intézik. 

A keddi ülésen az is kiderült, hogy 

a várost névtelen levélben panaszolták be a Kauflandnál, illetve az Állami Számvevőszéknél, azt állítva, hogy a városi telekre eddig kiírt versenytárgyalások feltételeit túlságosan is egy vevőre szabták, megsértve ezzel a közérdeket és az egyenlő elbírálás elvét. 

A névtelen levelet több képviselő is megkapta. Mindezt ugyanakkor korábban a polgármester, a vagyonjogi osztály volt vezetője és a város jogásza is elutasította, mondván, hogy a feltételeket maga a képviselő-testület szabta meg, minden egyes alkalommal.

Jóváhagyták a kölcsönt

A képviselő-testület jóváhagyta azt az egymillió százötvenezer eurós bankhitelt is, amelyből a Sobieski utca közelében található városi terület közművesítését fedeznék. Ezen a területen egy korábbi döntés alapján a város családi házak építésére alkalmas telkeket alakítana ki. A telkeket pénzzé tennék – megversenyeztetnék, és a befolyt pénzből törleszenék a kölcsönt. Szőcs Ferenc fejlesztési osztályvezető elmondta, hogy a telkek iránt már most is tucatnyian érdeklődtek. 

Az önkormányzati ülésen pontosították annak a vizsgálatnak a részleteit is, melyet majd a főellenőr folytat le a Vadas fürdőben a cég gazdálkodásával, a megkötött szerződésekkel és bérletekkel kapcsolatban. Az viszont már most biztos, hogy a Vadas már átutalta a városnak az előírt 700 ezer eurót, amit bérleti díjként köteles befizetni. 

Az ülésen az is elhangzott, hogy a nyári idényre felszerelt és beüzemeltetett új parkolóautomatákból több mint kilencvenezer eurós betétel folyt be a városkasszába.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »