Irgalommal vegyük körül az érintetteket – Elkezdődött a „40 nap az életért” imaszolgálat

Irgalommal vegyük körül az érintetteket – Elkezdődött a „40 nap az életért” imaszolgálat

Szeptember 23-án Budapesten, a Hugonnai Vilma téren tartották a „40 nap az életért” imaszolgálat megnyitóját, amelyen Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök tartott elmélkedést. Imával, böjttel küzdenek, és a kórházak közelében békés jelenléttel állnak ki a megszületendő babákért világszerte szeptember 24-től november 2-áig az életvédők.

Hajdani Józsefné, Magdi, az imaszolgálat főszervezőze a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájánál tartott megnyitó előtt kérdésünkre elmondta, Budapesten ez a tizedik kampány. 2017-ben az első alkalmat Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke, a „40 nap az életért” nemzetközi imaszolgálat magyarországi meghonosítója szervezte.

A visszajelzések szerint az imamozgalom kezdete, 2007 óta 26 ezer baba menekült meg. Tavasszal és ősszel indulnak a kampányok, a mostaniban világszerte 671, Magyarországon 8 város vesz részt. Budapesten kívül Karcagon, Kistarcsán, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szombathelyen és Zalaegerszegen imádkoznak a megszületendő életekért szeptember 24-től november 2-áig. A 40napazeletert honlapon lehet tájékozódni az eseményekről, és jelentkezni imádságra, amit közterületeken, kórházak közelében végeznek.

„Budapesten mindig napi 12 órás imaszolgálatot vállaltunk. Igazán »vízre léptünk«, de tapasztaljuk, hogy Isten elhozza azokat az embereket, akikkel együtt imádkozhatunk a megfogant életek érdekében.

Ezek a segítségnyújtó helyek elérhetők a honlapunkon, és ott lehet jelentkezni az imaszolgálatra is, melyben biztosítjuk a folytonosságot reggel héttől este hétig. Ha valaki nem jelentkezett a honlapon, akkor is talál valakit a Hugonnai Vilma téren, valamint a vidéki városok kijelölt helyein, akivel együtt imádkozhat. A felirataink beszélnek helyettünk, elmondják, miért vagyunk itt. Ha egy érintett megszólít minket, állunk a rendelkezésére, de nem tanácsot adunk neki, hanem elmondjuk, hova forduljon, hogy teljes körű felvilágosítás alapján hozza meg a döntését. Az életvédő szervezetek nem erőszakoskodnak a kisbaba megtartása érdekében, hanem a lehetőségeket sorolják fel. Nyilván kívánjuk, hogy a szülők az életet válasszák, de ha nem ezt tennék, akkor is szeretjük őket” – fogalmazott Hajdani Józsefné, Magdi.

A megnyitó dicsőítéssel kezdődött, melyet Prazsák László és Csilla vezetett. Fábry Kornél az életről szóló bibliai részekkel kapcsolatosan osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Mint mondta, „mi nem valami ellen vagyunk ma itt, hanem Valakiért és az életért, életekért”.

Elsőként a 139. zsoltárt olvasta fel, melyből kiemelte: „Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem”. Az Egyházunk üzenete, hogy mi voltunk már ott édesanyánk méhében.

– tette hozzá.

Tanítását Makkabeus könyvéből vett részlettel folytatta (7,22–23). Ebben egy édesanya őszintén beszél arról, hogy fogalma sincs, hogyan jöttek létre gyerekei a méhében, de a Jóisten tudja. Jeremiás próféta könyve (1,5) is megerősíti, hogy a születés előtt Isten volt jelen. „Hisszük, hogy a fogantatás pillanatában belénk teremti az örökké élő lelket. Innentől kezdve ember az ember, akkor is, ha embriónak, főtusznak hívják.

A fogantatástól kezdve Isten belénk teremti az örök lelket, innentől kezdve örök életünk van” – magyarázta a püspök.

Hírdetés

Mária és Erzsébet találkozásának története volt a következő kiemelt szentírási szakasz, melyből a püspök elmondta: örömtől mozdult meg Erzsébet méhében a gyermek, hiszen a magzatnak érzései vannak, reagál. Minden azt igazolja, hogy az élet a fogantatással kezdődik.

„Nem ítélkezni vagyunk itt, hanem irgalommal körülvenni mindazokat, akik érintettek” – hangsúlyozta, majd felolvasta Szent II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikájának 99. és 100. pontját, mely azoknak az édesanyáknak szól, akik abortuszt követtek el, és lelki gyógyulást keresnek. Ebben a vigasztaló szavak mellett az is elhangzott:

– mutatott rá a püspök. – Sokáig kérdéses volt, mi lesz azokkal, akik nem születhettek meg, nincsenek megkeresztelve. Ők áldozatok, az önzés áldozatai. 

„Az abortuszon átesettek fájdalmas tapasztalatuk tanúságával az élethez való jog leghatásosabb védői, az emberi élet új szemléletének művészei lehetnek” – olvasta tovább János Pál pápa reményteli és buzdító szavait Fábry Kornél.

A 100. fejezet ismertetése után elmondta, „amire János Pál pápa hív, azért vagyunk ma itt”. Akik a „halál kultúráját” terjesztik, azoknak hatalmas eszközeik vannak, de nekünk is vannak eszközeink, az imádság, a rózsafüzér, a szentmise és minden egyes jótett, amit szeretetből teszünk. „Mi, akik az élet kultúráján dolgozunk, a győztes csapatban játszunk.”

Fábry Kornél egy imádságot írt erre az alkalomra, melyet teljes terjdelmében közlünk.

Az Úrral való egység imája közös elmondása után a püspök Isten áldását kérte a jelenlévőkre és a „40 nap az életért” szolgálatra.

Hajdani Józsefné, Magdi elmondta, „sokakban elfogadottá vált, hogy a terhesség-megszakítás törvény adta lehetőség. Talán nem is tudják, hogy ez micsoda vétek, mert a szüleik is átestek hasonló beavatkozásokon, és ezt az örökséget hordozzák. Egyre több városban állnak fel keresztény testvéreink, és képviselik a megfogant életet. Így talán elérhetjük, ami a lengyeleknek 20 év alatt sikerült: hogy módosították a törvényt. De nem ez az elsődleges célunk.

Ahogyan régen tették, amikor sok bátor szülő választotta az életet a nehézségek ellenére” – fogalmazott, majd ismertette az életvédelem fő területeit: a felvilágosítást, a válsághelyzetbe kerültek megsegítését és a terhességmegszakítással érintettek gyógyítását.

Papp Tihamér OFM végül elmondta, az Egyház minden közössége a Krisztustól kapott életnek a szerelmese, védelmezője. „Erősítsük egymást, hogy tudjunk imádkozni, böjtölni, szeretettel másokat bátorítani.

Merjünk tanúságot tenni és egymásért áldozatot hozni!”

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »