Több helyszínen is tüntettek szerdán a taxisok, két gyűlést jelentettek be a főváros területére: az V. kerületi Városház utcába, valamint a Hősök terére, a rendőrség mindkettőt tudomásul vette. Emellett azonban több helyszínen is tartottak forgalomlassító akciót. Kiss Ádám, a Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének InfoRádióban nyilatkozó elnöke szerint a főváros taxisrendeleti módosítási javaslata a taxisok érdekeit nem szolgálja, és azt kívánják elérni, hogy a fővárosi képviselők ezt ne fogadják el.
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke, Kiss Ádám szerint a taxirendelet-módosítási javaslat mindenkinek az érdekét szolgálja, csak a taxisokét nem.
„Ezt a javaslatcsomagot szeretnénk, hogy egy az egyben töröljék, mert egy-egy dolgot nem lehet belőle kiszedni, viszont tartalmaz olyan pontot, ami a taxisok ellehetetlenítését célozza” – mondta az InfoRádió megkeresésésre.
A leginkább kifogásolt rendeleti elem a pontrendszer, amit „nulla ponttal kezdtek, aztán a tüntetés hírének hatására kedd este 8 pontra módosította főpolgármester, de ha elfogadják a javaslatot, utána tudják is módosítani” – vélekedett.
Tiltakoznak a taxisok az ellen, hogy ha bármilyen közlekedési szabálysértés kapcsán a taxis büntetőpontot (közúti közlekedési előéleti pontot) kap, elveheti az engedélyét a hatóság, és nem tud dolgozni. Kiss Ádám szerint a tárgyalások során ez a rendszer nem így került elő: az egyik szakszervezeti vezető „belépős” pontrendszert javasolt, abból lett ez szigorú verzió a kész javaslatban.
Emellett tarifaemelést is szeretnének igen hosszú ideje, mert úgy látják, hogy az elszállt inflációt nem követték a taxisok bevételei. Ezt a javaslatot a főváros a szakszervezeti vezető megfogalmazása szerint „folyamatosan lesöpörte” az asztalról, holott épp a főváros állt 2023 januárjában egy „bizonyos fogyasztói kosár” inflációját követő tarifaemelés mellé. Ennek szellemében folyamatosan kéne emelkednie a tarifának, de ezt a saját rendeletét a főváros egyszerűen nem tartja be, Kiss Ádám szerint tehát a fővárosi vezetők „vagy nem kompetensek, vagy figyelmetlenek”.
A taxisok törekvései közé tartozik még, hogy legyen egyfajta létszámstop, 6000-6500 főben maximálnák a taxisok számát, mivel az utazóközönség nem nő olyan dinamikusan, mint a taxisok száma, „ezáltal többfelé oszlik az utazóközönség”, ami Kiss Ádám megítélése szerint a megélhetést veszélyezteti.
Végül pedig az áfamentesség felső határának emeléséért is küzdenek, igaz, nem a fővárosnál, hanem a kormánynál. Tavaly a 18 millió forintos határra tettek javaslatot, de úgy értesültek, hogy jövőre lehet csak emelés.
Kiss Ádám várakozása szerint a főváros érdemi döntéshozataláig az álláspontok merevek lesznek, és taxis sztrájk is jöhet – az InfoRádió kérdésére azt mondta, „ez még a jövő zenéje, még nem tudják, mi lesz este, de tudni fog róla mindenki” – fogalmazott.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


