Harmadik alkalommal tartott demencia témakörben konferenciát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szeptember 23-án. A szakmai napon a demenciagondozás legújabb eredményeit és innovatív megoldásait járták körül a szervezők, több tudományterület bevonásával.
Előadásában Kamondi Anita, a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinikájának orvosa, egyetemi tanár beszélt az Alzheimer-kór korai felismeréséről, valamint gyógyszeres és egyéb terápiás lehetőségeiről. Hangsúlyozta, hogy bár számos gyógyszeres kutatás és fejlesztés zajlik a területen, nem szabad elfeledkezni a nem gyógyszeres terápiákról sem, hiszen a demencia kialakulásáért 45%-ban az egyén által befolyásolható tényezők felelnek, úgymint a stressz, a testmozgás, a társasági élet és a kognitív kihívások, vagy éppen az alvásminőség.
Nádasi Edit, a Medifood Hungary Innovation Kft. orvosi igazgatója az állapotspecifikus táplálással kapcsolatban elmondta: az idős, demenciával küzdő betegek számára sokszor olcsóbb és egyszerűbb megoldás a hasznos tápanyagok és vitaminok tápszerként való bevitele. Egyben hasznos tippet is adott ezek elfogyasztásához, mégpedig mélyhűtve, fagyiként fogyasztva – így az esetleges kellemetlen ízzel sem lesz probléma.
A harmadik megszólaló, Kázár Ágnes háziorvos, a Feledhetetlen Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a demencia közügy. Beszédében bemutatta az alapítvány által készített demenciatérképet, melyen jelenleg is dolgoznak: ez egy, a betegséghez kapcsolódó lehetséges betegút leírását tartalmazza, a megelőzéstől a felismerésen át egészen a gondozásig.
Cserbán Józsefné Ancsa a Szeretetszolgálat módszertani munkatársa a saját intézményeikben zajló demencia koordinációs tevékenységekről beszélve elmondta: a demenciával élőket gondozó intézményekben nagy a fluktuáció, nincs elég fiatal gondozó és nem nagyon lehet látni, hogy a jövőben ki fogja végezni az ellátást. A hiányzó kapacitásokra és erőforrásokra reagálva próbálnak segíteni a hatékonyabb megküzdés érdekében, többek között koordinátori kézikönyvet, esettanulmányokat és gyakorlati útmutatókat bocsájtanak a közeljövőben a kollégák rendelkezésére.
A memóriadobozok kognitív működésre és a viselkedésre gyakorolt hatásáról szólt Kerényi Viktória, a Szeretetszolgálat pátyi Befogadás Háza művészetterapeutájának előadása. A memóriadoboz tulajdonképpen egy időkapszula: az egyéni életút különböző tárgyait, emlékeit és fényképeit tartalmazza. Ezek a tárgyak összekötik az illetőt a saját múltjával, régi történeteivel, ezáltal segítik a kognitív funkciók szinten tartást. Emellett jó hatással bír a beteg viselkedésére is: csökkenti a szorongást és segíti a pozitív érzések megélését.
A beszéd végén lejátszásra került egy videó is, mely egy memóriadobozos foglalkozást mutat be. Ebben a 86 éves, középsúlyos demenciával élő egyik lakó idézte fel emlékeit, élettörténetét és családtörténetét a memóriadoboz segítségével.
Korondi Péter, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszékének egyetemi tanára előadásában többek között beszélt a robotok osztályozásáról is. Ez alapján létezik ipari, mobil, kollaboratív, rehabilitációs, kiszolgáló és szociális robot. Utóbbi attól válik szociálissá, hogy természetes módon tud kapcsolódni az emberi környezetbe és képes az emberrel kommunikálni.
Ez utóbbira az előadás után példát is láthattak, amikor is Korondi Brúnó, az Enjoy Robotic Zrt. ügyvezetője beszélgetett egy több nyelven is kommunikálni képes, kijelzővel, szenzorokkal és mikrofonnal is felszerelt robottal.
Végül, de nem utolsó sorban Leleszi-Tróbert Anett, mentálhigiénés szakember és a Szeretetszolgálat Képzésfejlesztési és Kutatási Munkacsoportjának tagja mesélt a Máltai Szeretetszolgálat Webnővér nevű kezdeményezésről, mely a hazai, családi gondozók számára kíván segítséget nyújtani. Ez kiemelten fontos terület, mert becslések szerint 400–500 ezer családi gondozó lehet Magyarországon, akik közül a legtöbben támasz és segítség nélkül végzik az igencsak megterhelő munkájukat. Egy közelmúltban végzett kutatás szerint nekik leginkább lelki támogatásra, gondozással kapcsolatos információkra, gondozási ismeretekre és az egészségügyi ellátórendszeren keresztüli tehermentesítésre lenne szükségük. Ebben igyekszik segíteni nekik az október elsejétől megújuló webnover.hu oldal.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


