Két millió eurót oszt szét a kormány a Rozsnyói és Tőketerebesi járásban Németi Róbert2025. 09. 24., sze – 13:54 Borsi |
Robert Fico (Smer) miniszterelnök és Richard Takáč (Smer) földművelési és vidékfejlesztési miniszter ismertették a Borsin tartott, kihelyezett kormányülés eredményeit. A sajtótájékoztató fő témái a konszolidáció, az ellenzéki bírálatok, valamint a régió fejlesztésére szánt támogatások voltak.
Fico szerint a jelenlegi kormány a lehető legrosszabb állapotban lévő államháztartást örökölte, ezért elkerülhetetlen a szigorú konszolidáció. Élesen támadta az ellenzéket, amely szerinte milliárdos károkat okozott az országnak, és most sztrájkokkal, félrevezető információkkal próbálja akadályozni a kabinet munkáját. A kormányfő több volt minisztert is felelőssé tett, egyebek mellett a védelmi kiadások, a járványkezelés, vagy a közpénzek elherdálása miatt, emellett korrupcióval is vádolta a jelenlegi ellenzék egyes politikusait.
A sajtó kérdéseire Fico azt is elmondta, hogy nem kíván beköltözni a sajtóban emlegetett új szolgálati lakásba. A szerencsejáték- és jövedéki adók ügyét technikai vitának nevezte, a munkaszüneti napok módosításáról pedig hajlandó kompromisszumot hozni, amin valószínűleg azt értette, hogy január 6-a helyett szeptember 15. munkaszüneti jellegét függesztenék fel. Ismételten bírálta az S-300-as védelmi rendszer átadását Ukrajnának, amely szerinte biztonsági kockázatot és nemzetközi elszigetelődést hozott Szlovákiának, és jelezte, hogy az új kormány már dolgozik a helyzet rendezésén.
A jelenlegi tervek szerint október 17-én Nagymihályban közös szlovák–ukrán kormányülést tartanak, a hivatalos állásfoglalás szerint az együttműködés erősítése végett.
Tokajt az egyik leggazdagabb régióvá tenné Fico
Fico ezután áttért a régiófejlesztéssel kapcsolatos témákra. Szerinte 2009 óta a munkanélküliség a Rozsnyó járásban 26-ról 7,8 százalékra, a Tőketerebesiben 24-ről 5,9 százalékra, Kassa megyében pedig 16,75-ről 4,74 százalékra csökkent, de a szakképzett munkaerő hiánya továbbra is gondot jelent.
„A kormány célja, hogy Tokaj Szlovákia egyik leggazdagabb régiója legyen: 2025 tavaszán külön ülést tartunk a szőlészet és borászat ügyében, sikerült megszereznünk a Tokaji bor védjegyet is, és kezdeményezni szeretnénk az UNESCO-listára való felvételt is. A szőlőket pusztító betegség miatt kompenzációs támogatást készítünk elő. A Tokaj Regnum társulás 10 000 eurót kapott a Nyitott pincék projektre” – sorolta a kormányfő, aki kitért arra is, hogy
sürgetni fogják a krasznahorkai vár felújítását, melyet a betléri kastélyparkkal együtt 2027 végéig be szeretnénk fejezni.
A mai találkozónak helyet adó településnek a kormány 150 000 eurós támogatást biztosít az utak fejlesztésére.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony/Krasznahorkaváralja |
Andrea Predajňová, a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) igazgatója szerint a krasznahorkai várban eddig elvégzett felújítások túlnyomó része szakszerűtlenül zajlott, így a már rekonstruált részek, köztük a tetőszerkezet is, további javításokra szorulnak. Erről a múzeumvezető a ma délelőtti pozsonyi sajtótájékoztatón számolt be, ahol azt is kijelentette: a folyamatosan csúszó újjáépítésért kizárólag az előző vezetőség felel.
A krasznahorkai vár felújítása körüli vita újabb fejezetéhez érkezett. A nagyszabású rekonstrukció, amelynek célja a 2012-es tűzvészben súlyosan megrongálódott vár helyreállítása, ismét heves közéleti vitát váltott ki. Az egykori és a jelenlegi vezetők egymásnak ellentmondó állításai között a legnagyobb vesztes továbbra is maga a műemlék lehet. Erika Šmelková, a Betléri Múzeum korábbi igazgatóhelyettese és a várfelújítás egykori projektmenedzsere megalapozatlannak tartja azokat a kijelentéseket, hogy a felső vár tervei kivitelezhetetlenek.
„A dokumentáció minden engedéllyel rendelkezik, mérnökök hitelesítették, és Anton Puškár szakmai garanciája áll mögötte. Az új vezetés inkább saját embereinek akar megbízásokat adni, ezért próbálják hitelteleníteni a terveket”
– írta az Új Szó szerkesztőségének küldött reakciójában.
Formai hiányosságok
Šmelková élesen bírálta a jelenlegi vezetést, amely szerinte hónapokig nem válaszolt a kivitelező kérdéseire, több szerződést felmondott, és megszüntette a múzeum saját tervezői részlegét. Állítása szerint a szerződésbontás pusztán formai hiányosságokra hivatkozva történt, miközben a költségeket és a munkálatok menetét nem érintette.
„A félbehagyott rekonstrukció, a nyitva hagyott falak és a rendezetlen szerződéses viszonyok miatt maga a vár kerülhet veszélybe, különösen a közelgő tél előtt”
– figyelmeztetett.
A másik oldalon a Szlovák Nemzeti Múzeum jelenlegi főigazgatója, Andrea Predajňová egészen másként látja a helyzetet. Szerinte a vár problémái a múltbéli hibás döntésekre vezethetők vissza, most viszont elindult a tényleges rendrakás.
„A krasznahorkai vár 13 évvel a tűzvész után sem fogad látogatókat. Ennek oka, hogy a rekonstrukció sokáig logikátlanul és rendszertelenül zajlott. Most új projektcsapatot építünk tapasztalt szakemberekkel, akik képesek lesznek megoldani a tíz éve rendezetlen statikai problémákat”
– fogalmazott.
Felújítják a már felújítottat
A főigazgató szerint jelenleg két kulcsfontosságú feladat zajlik egyszerre: az alsó és középső vár tíz éve használatbavételi engedély nélkül álló tetőszerkezeteinek javítása, valamint a felső vár rekonstrukciójának előkészítése.
„Ha nincs biztonságos tető, nincs semmi. A munkát a Szlovák Műszaki Egyetem szakemberei vezetik, akik garantálják a statikai gondok végleges megoldását. Ezzel párhuzamosan elindítjuk a legfelső vár részleges helyreállítását is, amely 2012 óta érintetlenül áll”
– mondta Predajňová.
Az igazgató cáfolta a találgatásokat, miszerint leállt volna a rekonstrukció.
„A munkálatok folytatódnak, de mostantól rendszerben, logikusan, a legnagyobb szakmai kapacitások bevonásával. A krasznahorkai vár a gömöri régió büszkesége, és azon dolgozunk, hogy mielőbb visszaadjuk neki ezt a státuszt”
– hangsúlyozta. A két álláspont közötti szakadék jól mutatja, miért húzódik a vár újjáépítése immár több mint egy évtizede.
Egy biztos: amíg a szakmai és politikai viták folytatódnak, a történelmi műemlék továbbra is a bizonytalanság árnyékában áll – csalódást okozva nemcsak a látogatóknak, hanem a helyieknek is.
Jelentős infrastrukturális beruházások
A közeljövő fontosabb infrastrukturális beruházásai a Rozsnyót Pelsőccel összekötő főút felújítása, a tőketerebesi elkerülő út építése, valamint a tiszacsernyői vasúti átrakó korszerűsítése lesznek, amelynek finanszírozásába az Európai Unió is bekapcsolódik.
Új ügyfélközpontokat nyitnak Rozsnyón és Tőketerebesen, támogatás jut a rozsnyói jégcsarnok bővítésére, a helyi strandfürdő felújítására, valamint a királyhelmeci uszoda megépítésére is. A kassai Állatorvostudományi Egyetem 50 000 eurót kap, és a keleti régióban egy szánkópálya is épül.
A kormány tájékoztatása szerint összesen több mint 2 millió eurót osztanak a különféle önkormányzati projektekre. Három új befektetési támogatást is jóváhagytak Őrmező (Strážske), Kassa és Kenyhec számára, 8 millió euró értékben, amelyekkel új munkahelyet teremtenek.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


