Krízisközpontot nyitott az egyházmegyei karitász Pécsen

Szeptember 19-én ünnepélyesen átadták és Felföldi László pécsi megyéspüspök megáldotta a pécsi Tüskés-dűlőben található karitatív szolgáltatóközpontot, ahol a Pécsen élő rászorulóknak nyújtanak segítséget. A karitász intézmény és mozgalom, legfontosabb küldetése személyes kapcsolaton keresztül embertől emberig segíteni a rászorulóknak, hátrányos helyzetűeknek, családoknak, fogyatékkal élőknek.

Az ünnepi megnyitón Besenczi Zsolt pécsi karitászigazgató a Katolikus Karitász küldetését, egyházmegyei történetét mutatta be a jelenlévőknek. 

A Pécsi Egyházmegyében már az országos Karitász 1991-es újbóli megalapítását megelőzően alakultak szegénygondozást végző csoportok, Cserháti József pécsi püspök felkérésére – ismertette az igazgató, aki méltatta a Pécsen elsőként a kertvárosi plébánián megalakult csoport napjainkban is intenzív szerepvállalását.

A Katolikus Karitász önkéntesek hálózatára épülő intézmény, egyben szolgálat. Hazánkban 700 településen működik karitászcsoport, melyekben összesen mintegy 8000 önkéntes tevékenykedik. A Pécsi Egyházmegyében 40 önkéntescsoport munkáját koordinálják, 2025 januárja óta pedig a hajléktalanellátásban szerepet vállaló Remény Háza is működik.

A most átadott központban a krízishelyzetbe kerülő rászorulók, hajléktalanok, szenvedélybetegek, hátrányos helyzetű kisebbségek elsősorban adományok által történő támogatását végzik személyes, emberközpontú kapcsolaton keresztül – olyan közösségi térben, ahova jó érzéssel térhet be a rászoruló, mert emberi voltához méltó módon fogadják és segítik a központ munkatársai. A segítségnyújtás minden esetben a szociális intézményekkel történő szakmai együttműködés keretében történik.

Hírdetés

Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjében hangsúlyozta: Istennek minden ember életéről van egy álma, ugyanakkor megengedi, hogy ez az álom ne valósuljon meg. Bizalommal fordul felénk, ránk bízza a döntést életünk kérdéseiben, aztán bárhogy alakul is a sorsunk, ő velünk van. 

A mi közös Atyánk az egyes embert a közösségre bízta rá, a teljes közösséget pedig minden egyes emberre. Ez azt jelenti, hogy felelősek vagyunk egymásért, ami a Karitászban ölt testet – mondta a főpásztor. – Életünk végén, az utolsó ítélet alkalmán mérlegünk a Karitász mérlege lesz: hogy hogyan bántunk másokkal, akiket Isten ránk bízott, észrevettük-e a rászorulókat, és segítettünk-e nekik.

A sok keserű életnek „a rájuk romlott szeretet” az oka, melytől csípős a szó és a gondolat. Ők azok, akikkel nem szeretünk találkozni, mert szavaikból a bántás és a keserűség, a zavar, a botránykeltés és a lejáratás szándéka árad. „Adjunk hálát Istennek, hogy a szeretetszolgálat küldetését megélhetjük, egyben kérjük Isten gazdagító áldását, hogy ez a ház a remény és a szeretet otthona legyen” – zárta köszöntőjét Felföldi László püspök.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »