Hétfő este, a párizsi Théâtre du Châtelet színpadán adja át a húsz évvel ezelőtti győztes, a brazil Ronaldinho az idei Aranylabda-szavazás fődíját, a 2024–2025-ös idény legjobb férfi futballistájának járó díjat. Jelzés az, vagy véletlen, hogy éppen egy korábbi PSG- és Barcelona-játékost kértek fel erre?
Lehet Ronaldinho franciaországi népszerűsége és a kerek évforduló – még egyszer: 2005-ben, húsz éve ő volt az aranylabdás – elég indok a felkérésére, de az is tény, hogy a mostani legnagyobb esélyesek között éppen e két klub játékosait emlegetik.
Tavaly ilyenkor a Manchester City Európa-bajnok középpályása, Rodri kapta az aranylabdát, akinek súlyos sérülése miatt esélye sem volt megvédeni címét. De a közvetlenül mögötte végzettek közül (a még az első tízbe kerülteket tekintve: Vinícius Júnior, Jude Bellingham, Dani Carvajal, Erling Haaland, Kylian Mbappé, Lautaro Martinez, Lamine Yamal, Toni Kroos, Harry Kane) is csak a Barcelona 18 éves ifjú csillagának van esélye az első háromba kerülni. Sokat változott a futballvilág egy év alatt.
Dembélé
Az előzetes elemzések, vélemények, tippelések alapján Ousmane Dembélé a legnagyobb favorit, aki francia (ez soha nem baj a France Football díja esetében), s ha megnyeri, Raymond Kopa, a háromszoros első Michel Platini, valamint Jean-Pierre Papin és Karim Benzema után az ötödik lesz ebben a tekintetben a sorban. Elődei közül a díj átvételekor az akkor az Olympique Marseille-ben játszó JPP után a második francia, aki „hazai” klub tagjaként kaphatja meg az Aranylabdát.
A Franciaország észak-nyugati részében született szélső a 29. évében jár már, de bármilyen furának hathat is, az előző idényben lépett túl az ígéret, majd az örök ígéret kategórián, s lett valóban a legszűkebb elit tagja. Nagy érdemei vannak a PSG fantasztikus tavaszában. Tizenkilenc éves korától külföldön játszott egészen 2023-ig, előbb a Borussia Dortmund, majd a Barcelona játékosa lett, utóbbiba őrült összegért került, mert a klub meg akarta mutatni a világnak, hogy nem gond Neymar elengedése, megvan az utód. Dembélé azonban – részben sérülékenysége miatt – nem váltotta be a játékához fűzött reményeket. 2023-ig a válogatottban (világbajnok, világbajnoki ezüstérmes) lényegesen sikeresebb volt, noha a Barçával is nyert hét titulust, köztük három bajnoki címet.
A BL megnyerése, különösen a párizsiak szemében, teljesen más nagyságrend. A PSG évek óta vágyott erre a trófeára, és Dembélének sikerült elérnie azt, amit a szupersztároknak, Neymarnak, Messinek és Mbappénak nem – megnyerte a PSG-vel a Bajnokok Ligáját. Meghatározó teljesítményt nyújtott a kieséses szakaszban, kulcsfontosságú gólt lőtt az Arsenal elleni elődöntőben és két gólpasszt adott a döntőben. Ő nyerte az UEFA Bajnokok Ligája-torna legjobb játékosának járó díjat, ami rögtön az Aranylabda-szavazás egyik esélyesévé is tette. Nem mellékesen: ő volt a francia Ligue 1 legjobb játékosa és társgólkirálya is az előző idényben, s a Chelsea elleni döntőt leszámítva jól játszott a klubvilágbajnokság egyenes kieséses szakaszában, a Bayern München és a Real Madrid ellen is.
Sokak szemében Dembélé az Aranylabda első számú esélyese, a fogadóirodák messze a legalacsonyabb oddsokat adják neki.
Yamal
Lamine Yamal tavaly nyolcadik lett, idén ennél biztosan előrébb végez, s még mindig csak 18 éves. Az eddigi legfiatalabb győztes a Fenomén, a brazil Ronaldo volt 1997-ben, 21 éves 3 hónapos és 5 napos volt győzelmekor. Ebből következően, tizenéves még soha nem kapta meg a díjat.
Mindig nagy kérdés, mire voksolnak a szavazók, valaki egyéni képességeire, az adott idényben mutatott remeklésére, vagy a sikerekre – szerencsés, persze, ha a három ötvöződik. Yamal nagy idényt futott, de a Barcelonánál – a La Liga megnyerése ellenére – voltak sikeresebb klubok. Igaz, ez legkevésbé rajta múlott, a három trófeát hozó hazai színpad mellett a BL-ben is kiemelkedően futballozott, még vagy akár főleg az Inter ellen végül elveszített elődöntőben is. Leginkább az a „csoda” szól mellette, hogy valaki kiskorúként (hiszen még az volt a 2024–2025-ös idényben) ilyen teljesítményre képes. 2024-ben megkapta a legjobb fiatal játékosnak járó Kopa-trófeát, erre pedig ugyancsak van idén is esélye.
Többiek
Az Aranylabda-szavazás Wikipedia-oldalán szombaton a győztes neve már be volt írva: Raphinha.
Ez azért feltehetően inkább egy hacker műve vagy bűne, a brazil pályafutása legjobb idényét zárta a nyáron, minden bizonnyal ott lesz az első ötben, talán az első négyben, de a győzelemre nem ő a legesélyesebb. Különösen a Bajnokok Ligájában remekelt, holtversenyben ő lett a sorozat gólkirálya, az egyenes kieséses szakaszban szinte minden mérkőzésen gólt szerzett vagy gólpasszt adott.
Feltétlenül „dobogóesélyesnek” tartják a portugál Vitinhát, aki Nuno Mendeshez, João Neveshez és Gonçalo Ramoshoz hasonlóan, BL-győztes, klubvilágbajnoki ezüstérmes, valamint a portugál válogatottal a Nemzetek Ligája győztese lett. Négyük közül hárman (Vitinha, Nuno Mendes és João Neves) szerepelnek a szavazhatók harmincas listáján. Vitinhát a PSG „csendes motorjának” tartják. A balhátvéd, Nuno Mendes is fenomenális teljesítményt nyújtott, többek között sztárszerepet játszott a Bajnokok Ligája döntőjében, és mindössze 23 évesen a világ legjobb balhátvédjeként emlegetik. A védők azonban ritkán nyerik meg az Aranylabdát.
Ha már a PSG védőinél tartunk: a csapatkapitány és klubrekorder Marquinhos nem került fel a listára, ellenben a marokkói Asraf Hakimi igen. Nyerni valószínűleg nem fog, de az első ötben helye lehet. Jobbhátvéd, de annál jóval több: elöl és a pálya belsejében is gyakran felbukkan, gólokat készít elő, sőt ő maga is gólerős.
Arra a kérdésre, hogy ki a legnagyobb esélyes a PSG és a Barcelona játékosain kívül, létezik egy egyszerű válasz: Mohamed Szalah. Az, aki bajnoki címre vezeti a csapatát a Premier League-ben, aki gólkirály lesz, aki rekordokat állít fel a szezonban, s akit nagy fölénnyel megválasztanak a szezon legjobbjának Angliában – az a favoritok között van az Aranylabda-ankéton is. A Premier League történetében korábban egyetlen játékos sem érte el ezt így együtt ugyanabban az idényben.
A hétfői díjátadóján a férfiak aranylabdáján kívül további tizenegy kategóriában hirdetnek győztest. A legjobb fiatal játékosnak járó díjra, a Kopa-trófeára Lamine Yamal, Désiré Doué és João Neves a három legnagyobb favorit az első három helyre.
A Jasin-díjra remek kapusok pályáznak, köztük a legutóbbi két évben győztes Emiliano Martínez, vagy a díj első nyertese, a brazil Alisson Becker, de a 2021-es győztes Gianluigi Donnarumma biztos befutónak tűnik az előzetes elemzések alapján.
A férfi csapatnál dolgozó legjobb edző a Johan Cruyff-díjat kapja, a jelöltek: Antonio Conte, Luis Enrique, Hansi Flick, Enzo Maresca és Arne Slot. Az előző idény legjobb gólszerzője kapja majd az idén ötéves Gerd Müller-díjat. Díjat kap a szezon legjobb klubcsapata is, nehéz elképzelni, hogy az nem a PSG lesz. Ugyanezen kategóriák léteznek a női labdarúgásban is. Bármelyik nem képviselője megkaphatja a Sócrates-díjat, amely a társadalmi szerepvállalást honorálja.
A díjátadó este nyolc órakor kezdődik, az infostart.hu folyamatosan frissülő, élő tudósítással jelentkezik majd.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


