Danko nem tett le a megyék számának csökkentéséről

Danko nem tett le a megyék számának csökkentéséről

Danko nem tett le a megyék számának csökkentéséről Tokár Géza2025. 09. 21., v – 14:16

Andrej Danko, az SNS, valamint Milan Majerský, a KDH elnöke vitatkozott egymással az STVR vasárnapi politikai vitaműsorában. A két politikus többek között a közigazgatási reform kapcsán sem volt azonos véleményen.

Az SNS frakcióvezetői tisztségéről frissel lemondott Danko szerint elkerülhetetlenek a szerkezeti változások az ország irányítása kapcsán, amit például a megyék számának lecsökkentésével lehet elérni. A politikus emellett több hivatalt is összevonna. Majerský ezzel a kijelentéssel nem értett egyet, a KDH vezetője – aki megyefőnökként maga is aktív politikus – úgy látja, hogy ezek a testületek képesek a legjobb minőségű és legolcsóbb szolgáltatásokat nyújtani a lakosságnak.

A kereszténydemokrata parlamenti képviselő szerint a megyék felszámolása helyett az államnak inkább egyre több hatáskört és anyagi forrást kellene az önkormányzatok rendelkezésére bocsátani.

A két politikus Branislav Gröhling, az SaS elnökének felhívásáról is szót ejtett – a politikus a héten zajlott kormányellenes tüntetésen általános sztrájkra szólította fel a lakosságot. Majerský szerint a november 17-e alkalmából beharangozott munkabeszüntetésre nincs valós tér, a sztrájk ugyanis teljesen más módon szerveződik, mint az ellenzéki tüntetések, súlyosan érintené nem csak a politikát, de az ország gazdaságát és szolgáltatásait is.

A KDH elnöke úgy gondolja, nem méltó a témához az, hogy valaki egy pódiumról kiabál hasonlókat – ha az ellenzéki pártok komolyan gondolják a sztrájkot, akkor előre kellene egyeztetniük a hasonló kijelentések előtt

. A kereszténydemokraták ugyanakkor tovább folytatják a tiltakozást a kormány megszorításai ellen. Danko a téma margójára kijelentette, a koalíció a hét elején egyeztethet a szakszervezetekkel a továbbiakról.

Kapcsolódó cikkünk

Elmarad a Béke Ukrajnának (Mier Ukrajine) kezdeményezés szeptember 26-ára hirdetett tüntetése. A megmozdulást eredetileg szeptember 12-én tartották volna, de elhalasztották, arra hivatkozva, hogy az akció egy nappal követte volna a már korábban bejelentett, Alojz Hlina SaS-képviselő által szervezett demonstrációt.

Most végleg lemondták le a tüntetést, amit azzal indokolnak, hogy nem akarják megosztani a demokratikus erőket. 

„A Béke Ukrajnának nagyra értékeli az ellenzék és a szakszervezetek aktivitását, akik átvették a kezdeményezést a kormányellenes tiltakozások terén, amit már régóta szorgalmaztunk. Szlovákiában ma a demokrácia a tét. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem osztjuk meg az erőinket két külön tüntetéssel, és a szeptember 26-ra meghirdetett tiltakozásunkat lemondjuk” 

Hírdetés

– olvasható a kezdeményezés közleményében. Hozzáteszik: támogatnak minden demokráciapárti megmozdulást az  „orosz” kormány ellen.

A Progresszív Szlovákia (PS), SaS, KDH és Demokraták ellenzéki pártok következő közös kormányellenes tüntetésére szeptember 23-án, kedden, 18 órától kerül sor. 

„Ez a kormány gúnyt űz az emberekből. Nem képes magán spórolni, növeli a járulékokat és az adókat, eltörli az ünnepnapokat. És nem akarják, hogy erről beszéljünk. A parlamentben elhallgattattak bennünket, ezért folytatjuk kint a tereken, Szlovákia-szerte. Hogy mindenki – még a szavazóik is – megtudja, mire készül ez a kormány” 

– írják a szervezők.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

A Béke Ukrajnának (Mier Ukrajine) két héttel elhalasztja az eredetileg szeptember 12-re meghirdetett tüntetését, az új időpont szeptember 26. Az időpontváltozásnak az az oka, hogy az akció egy nappal követte volna a már korábban bejelentett, Alojz Hlina SaS-képviselő és Nikita Slovák által szervezett demonstrációt.

Eredetileg két tüntetés lett volna Pozsonyban: az egyik ezen a héten csütörtökön, a másik pénteken. A demonstrációk szervezőinek találkozója után a Béke Ukrajnának szervezet úgy döntött: elhalasztja saját akcióját, hogy a tüntetések esetleges érdeklődőit ne osszák meg.

„Sokan figyelmeztettek bennünket arra, hogy két nagy rendezvény közvetlenül egymás után megterhelő lenne. Úgy döntöttünk tehát, hogy tiszteletben tartjuk ezt a helyzetet, és nem osztjuk meg a polgári energiát. Célunk az összekapcsolás, nem a megosztás”

– áll a Béke Ukrajnának nyilatkozatában. 

A szervezet egyúttal elnézést is kért az esetleges kellemetlenségekért, amelyeket az időpontváltozás okozhat, és megköszönte az érdeklődők megértését. „Hisszük, hogy a demokráciáért folytatott harcunk folytatódni fog, és a győztes befejezésben összekapcsolódunk más polgári kezdeményezésekkel” – tették hozzá. 

A kormányellenes tüntetések három hónapnyi kihagyás után folytatódnak. A Denník N tájékoztatása szerint a demonstrációk népszerűsége némileg csökkeni látszik. A nyár előtt több tízezer ember vonult az utcára azzal a követeléssel, hogy távozzon a negyedik Fico-kormány, és maradjon meg Szlovákia nyugati orientációja. A fővároson kívül most csupán Malackán és Poprádon lesz tüntetés, Kassa ezúttal nem kapcsolódik a demonstrációsorozathoz.

A tiltakozások új hullámát Robert Fico miniszterelnök Kínai látogatása indította el, illetve az, hogy a szlovák miniszterelnök részt vett a pekingi katonai díszparádén, valamint hogy idén már harmadszor találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.  

A tüntetések szervezői biztosították egymást a kölcsönös támogatásról. A Hlináék által szervezett demonstráció az eredeti időpontban, szeptember 11-én, csütörtökön, 18:00 órától lesz megtartva az SNP téren. A Béke Ukrajnának által szervezett tüntetés a pozsonyi Szabadság téren új időpontban, szeptember 26-án valósul meg, szintén 18:00 órától. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »