Vigyázat! Valódi élmények és igazi barátok helyett – itt a virtuális társ

Vigyázat! Valódi élmények és igazi barátok helyett – itt a virtuális társ

Vigyázat! Valódi élmények és igazi barátok helyett – itt a virtuális társ Száz Ildikó2025. 09. 21., v – 10:26 Érsekújvár |

Ismeretterjesztő előadások sorozatát kínálják mostantól Érsekújvárban is a térségbeli szülőknek és pedagógusoknak. Osztályfőnököm az okostelefon elnevezéssel első alkalommal Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő, az MCC Ifjúságkutató Intézetének munkatársa mutatkozott be és osztotta meg tapasztalatait a Csemadok-székházban.

Az ötlet, hogy szorosabbá válik a kapcsolat az MCC Felvidék és az érsekújvári, illetve a térségbeli magyar családok és pedagógusok között, Salgó Gabriellától, a Czuczor Gergely Alapiskola igazgatóhelyettesétől, az SZMPSZ Érsekújvári Területi Választmánya elnökétől származik. 

Családvédelem, önismeret fejlesztés

Lapunk kérdésére Salgó Gabriella azt is elmondta, hogy már régóta figyelemmel követi az MCC előadásait, sok helyre elutazott, hogy részt vegyen rajtuk. 

Nagy örömmel töltötte el, hogy az érsekújváriakon kívül Párkányból, de a komáromi járásbeli Bátorkesziről és Naszvadról is érkeztek érdeklődők. Csiba Sándor, az MCC Felvidék igazgatóhelyettese bemutatta az intézményüket.

Dunaszerdahelyi központjukban felső tagozatos alapiskolásoknak és középiskolás diákoknak tartanak képzéseket és készségfejlesztő foglalkozásokat. Ezen kívül nyilvános előadásokat szerveznek más térségekben is, Pozsonytól Királyhelmecig. Elsődleges számukra a család, a családvédelem, a gyermeknevelés, a hagyományos értékek továbbadása. 

Ezen kívül önismeret, önképzés és önfejlesztés jellegű témákkal szólítják meg az érdeklődőket. Idővel szeretnének hasonló központot nyitni Komáromban is. 

Látván az érsekújváriak érdeklődését, ezentúl havonta, kéthavonta rendszeresen tartanak előadásokat a járási székhelyen, a legközelebbi októberben lesz.

Egészséges gyerekkor

Hírdetés

Pöltl Ákos előadásában Jonathan Haidt szavait idézve hangsúlyozta, hogy az egészségesebb gyermekkor érdekében lehetőleg 14 éves korig okostelefon nélkül, 16 éves korig közösségi média használata nélkül fejlődjön a gyerek. A jelenlévők figyelmébe ajánlotta az amerikai szociálpszichológus és író egyik könyvét is, A szorongó nemzedék címűt, mivel a szerző fő kutatási területei az erkölcs és az erkölcsi érzelmek pszichológiája. Elsősorban azt a kérdést feszegette az előadó, hogy mikor segítik a fejlődést, és mikor válnak figyelemelvonó problémaforrássá az okostelefonok. Az előadó ehhez a cégek által üzemeltetett profitmodellt is érintette, de beszélt arról is, hogy az okostelefon használata milyen hatással van az idegrendszeri fejlődésre. „Aki 1925-ben élt, annak a rádió volt forradalmian új technológia, sokan elkezdték hallgatni és rádióhallgatókká váltak, ugyanez történt a színes tévével a hetvenes években, majd a számítógép használatával. Az okostelefonok és a közösségi média megjelenésével egyidejűleg azonban emelkedni kezdett a depressziós, szorongó fiatalok száma” – mondta Pöltl Ákos. Meglepő információ volt, hogy a lányok esetében az agy 23, a fiúknál 25 éves korban válik felnőtté, bár van olyan kutató is, aki friss adatok alapján azt állítja, 30 éves kor alatt nincs érett férfiagy. Pöltl Ákos elmondása szerint ma már nem érvényes a mondás, hogy a gyerek egy kis felnőtt, mivel másképp működik, az agya még fejlődésben van. „Először kifejlődik a kisagy, azaz a mozgás, az egyensúly, aztán jön a kamaszkor, amikor a limbikus rendszer, a motivációs központ szuperül működik, a legvégére érik be teljes mértékben az elülső lebeny, amelyben a végrehajtó funkciók vannak – önkontroll, tervezés, szervezés, beszédfelismerés, megfontolt cselekvés, morális döntések, amiktől felnőtté válik az ember” – tette hozzá az előadó. Hosszan beszélt a dopaminról, azaz a boldogsághormonról. 

Könnyen szerezhető dopamin

„Ha a gyerek videó játékokkal, a közösségi oldalak használatával kapja meg az örömhormont, abbahagyja a korábban imádott tevékenységeket. Nem akar edzésre menni, hangszeren játszani, kimenni a barátaival, csak a számítógépen, mobiltelefonon játszani” – mondta Pöltl Ákos. Elmondása szerint a szobájába húzódó gyerek egyáltalán nem biztos, hogy akkora biztonságban van, ahogy azt a szülő gondolná. Olyan képek, erőszakos jelenetek hatása alá kerülhet, amelyeket képtelen feldolgozni. Ennél is komolyabb veszélynek lesznek kitéve a gyerekek, ha virtuális barátot, társat választanak. Ahelyett, hogy valódi kapcsolatokat építenének ki – a szociális érettség, az érzelmi intelligencia fejlesztése érdekében. 

Milyen mély a gödör?

„Senki ne gondolja azt, hogy most lent vagyunk a gödör mélyén, sajnos zuhanórepülésben vagyunk. Ez a második, vagy a harmadik előadás, amelyen érintem a témát. Tavasszal még úgy beszéltünk erről, hogy nem sokára itt lesz. De most már itt van! Ezek a virtuális társak. Rengeteg adat, kutatási eredmény foglalkozik ezzel a témával is” – hangsúlyozta az előadó. Hozzátette, hogy ha egy virtuális barát visszatükrözi a gyerek gondolatait, akkor nem kell szembesülnie a valódi társas kapcsolat nehézségeivel és kihívásaival. A pedagógusok és szülők egy amerikai felmérés adataival is megismerkedtek, amelyben 13-17 éves gyerekeket kérdeztek meg. 72 százalékuk kipróbálta, 52 százalékuk rendszeresen ápolja kapcsolatát a virtuális baráttal, és a megkérdezettek 31 százaléka azt mondta, sokkal jobb vele beszélgetni, mint a valós társakkal. Magyarországon 100 gyerekből közel 10-15 százalék már kipróbálta a virtuális társsal való beszélgetést.

Késleltessék a virtuális világot

Arra biztatta a szülőket Ákos, hogy késleltessék az okostelefon használatát, ehelyett inkább sportoljon, muzsikáljon, kiránduljon a gyerek és tanulja meg, hogy az erőfeszítést igénylő tevékenységekben lelje az örömforrást. 

Kisfilmet láthatott a közönség a testképzavarról, identitásproblémákról, depresszióról. Érintőlegesen szó volt a pornográf tartalomról, amihez már nagyon fiatal korban hozzájuthatnak az okostelefont használók. 

Az a gyerek, akinek késleltetve van az okostelefon használata mondjuk 14 éves korig, sportol, zenét tanul, erőfeszítést igénylő tevékenységet végez. Ha majd 15-16 éves korban megkapja az okostelefont, nem is annyira nyűgözi le. Amennyiben már az első osztálytól kezdve használja, már nem lehet meggyőzni arról, hogy erőfeszítés árán jusson dopaminhoz. 

Ákos azt ajánlotta, hogy nem árt heti egy, de ha lehet akár kétnapos telefon-detox, és az értesítések kikapcsolása. Ugyancsak ajánlott lefekvéskor az okostelefon más helyiségben „felejtése”. 

A telefon kék fénye ugyanis azt sugallja, hogy még nem érkezett el a pihenés ideje. 

Az előadó kiemelte, hogy a mai gyerekeknek nincs idejük unatkozni, holott éppen olyankor dolgozódik fel a sok élmény, ugyanakkor van hely és idő a kreativitást serkentő gondolatokra. „Szoktam a srácoknak mondani, hogy ha valaki mérnök, vagy cégvezető akar lenni, jó ha sokat unatkozik” – zárta mondandóját Pöltl Ákos, előadását követően a résztvevők egymás közt is megvitatták a hallottakat.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »