A SANEP friss felmérése szerint továbbra is vezet a PS, a Smer csak a második. A politikai paletta nem nagyon változott, hétpárti parlament van kilátásban. A helyzet azonban egyre bonyolultabb. Anélkül, hogy a Smer kormányalakítási esélyei nőnének, az ellenzéké csökkennek, olyannyira, hogy valódi megoldást még az sem jelentene a progresszívok számára, ha lepaktálnának a Slovenskoval. Kiút persze van, de az nagyon fájna. A Magyar Szövetség továbbra is küszöb alatt, és Gubík László pártelnökként eltöltött első évének a vége felé kimondhatjuk, hogy zéró áttörést sikerült elérnie a „korszakváltással”. Legalábbis, a felmérések tanúsága szerint.
Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a felmérések Szlovákiában rendszerint nem a valóság bemutatására törekednek, hanem egy politikai üzenetet képviselnek, rendszerint az ügynökség által preferált párt vagy a megrendelő javára. Emiatt minden adatot érdemes erős fenntartásokkal fogadni.
Pártpreferenciák
Ami a fenti adatokból elmondható, az HLAS vergődése és lassú lecsúszása. A párt gyakorlatilag attól szenved, hogy egyszerre akar megfelelni a PS-nek és a Smernek. Az előbbinek azért, mert a következő kormányt vele képzeli el. Az utóbbit pedig azért, mert a jelenlegi kormányban vele van összekötve. Ez a felemás politika és egyre hangsúlyosabbá váló progresszív retorika megnyirbálja a párt hagyományosan baloldali, de nem végletekig brüsszelpárti választóit.
A Republika és a Slovensko emelkedése jelzésértékű a szlovákiai politikában. Az előbbi a szélsőjobboldal térnyerését bizonyítja, méghozzá úgy, hogy a pártot gyakorlatilag száműzték a mainstream média mindegyikéből. Ennek ellenére a harmadik-negyedik helyen szerepel már a felméréseken.
A Slovensko bizonyos szempontból szintén szélsőséges pártnak számít, agresszív korrupció-ellenes retorikája miatt. Hónapok óta tartó erősödése félelemmel tölti el a PS-t: a Slovensko, lánykori nevén OĽANO egyszer már legyőzte a PS-t. Ez az egyik oka, hogy a PS nem akar koalícióra lépni a párttal, csak akkor, ha az kellőképp meggyengül.
Mandátumok megoszlása
A mandátumok megoszlásából gyakorlatilag azt látni, hogy az ellenzék koalíciós potenciálja hanyatlóban van. Méghozzá úgy, hogy közben a kormánypártoké nem nő. Ez politikai patthelyzetet jósol, ami Szlovákiában általában hosszabb ideig tartó politikai válságok formájában csapódik ki.
A következő lehetséges kormányokat olvashatjuk ki a SANEP felméréséből:
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


