Az Assisiben található Monte Frumentario palotában megnyílt A teremtmények éneke című nemzetközi kiállítás, amely fotókon keresztül mutatja be Assisi Szent Ferenc 1225-ben született híres Naphimnuszát. A kiállított képek között egy magyar ferences testvér, Piatrik Pió OFM alkotása is helyet kapott.
A kiállítás a Kisebb Testvérek Rendje OFM Fraternitas Alapítványa kezdeményezésére valósult meg, együttműködésben a Pápai Szent Antal Egyetem (Antonianum) Filozófiai Karával, a ferencesek által Olaszországban és Albániában működtetett Igazságosság, Béke és a Teremtett Világ Egysége Irodájával. A szervezést az Exhibit Around APS vállalta, amely a rangos nemzetközi fotófesztivál, a Trieste Photo Days fő motorja.
A Naphimnusz feldolgozását célzó projekt felhívásához több mint hatezer fotó érkezett, közülük a legjobb száz alkotást mutatja be a most megnyílt kiállítás, melynek rangját emeli a dokumentarista fényképezés terén világszerte elismert Dario De Domicis védnöksége.
A kiállítás a Naphimnusz felépítését követve kilenc szakaszból áll:
Altissimu, onnipotente, bon Signore – Legfölségesebb, mindenható jó Úr
Frate sole – Naptestvér
Sora luna e le stelle – Hold nővér és a csillagok
Frate Vento e per aere e nubilo e sereno e onne tempo – Szél testvér, a levegő, a felhős és derűs ég és minden idő
Sor’Acqua – Víz nővér
Frate Focu – Tűz testvér
Sora nostra matre Terra – Földanya nővérünk
Quelli che perdonano – Akik megbocsátanak
Sora nostra Morte corporale – Testi halál nővérünk
Forrás és fotó: Ferences Média
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


