Évközi 25. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 16,1–13)
Ebben az esztendőben az Úr Jézus egyik legkülönösebb példázata éppen Szent Máté apostol és evangélista napján hangzik fel. Máté, azaz Lévi, a vámszedőasztalnál látta meg a Mestert, aki rögtön el-, illetve meghívta őt apostolainak sorába. A héber eredetű Lévi név éppen erre utal: „csatlakozott, kötődött” az Úrhoz, a pénzeszsákokat otthagyva követte Jézust. Ennél
Nem tartom véletlennek ezt az egybeesést, s ha most a vasárnapi evangéliumról is írok, Szent Lukács könyvéből, Máté evangélista segítő közbenjárását is kérem, éppen az ő korábbi foglalkozása és a mai evangéliumi szakasz témája közti hasonlóság miatt. Egy gondolatot választottam ki, ami különösen szíven ütött engem: „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál” (Lk 16,8). Nézzük meg ezt a mondatot! Vajon mit üzen nekünk ez a különös vers?
Először is „a világ fiait” említi, akik, mint a példázatbeli intéző is, csak e világi síkon gondolkodnak, csak a mának élnek, itt a földön szeretnének berendezkedni. Amit kiemel Jézus, az mégis éppen ennek az agyafúrt sáfárnak az okossága. Amikor „vesztét érzi”, közeleg az elszámoltatás órája, képes számot vetni, és a végső kétségbeesés helyett a jövőre gondolni, megélhetését ügyesen biztosítani.
Másodszor ott vannak „a világosság fiai”. Őket már meghívta az Úr, nekik már valóban elsősorban Isten országát és annak igazságát kell keresniük. Számukra létezik egy másik világ is, és mindent az örökkévalósághoz mérten kellene szemlélniük, s mégis, mindezt még két lábbal itt a földön járva, de már az égieket keresve. Ahogy a szentmise egyik könyörgésében kérjük:
Bizony, nem könnyű élni ezt. Jézus különös megfogalmazása, miszerint „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál”, éppen erre utal. Vajon van-e bennünk is olyan tűz, vallásos értelemben vett buzgóság, mint egy élsportolóban, aki nap mint nap megannyi fáradságos áldozat, sok-sok edzés árán éri el, hogy az előtte álló pályát győzelmesen fussa végig? Pedig ő csak egy hervadó, mi azonban egy hervadhatatlan koszorúért küzdünk.
Az ősz kezdetén csodálatos példát kaptunk minderre. Ma is vannak olyan világító fáklyák, akik, mint okos szüzek, égő lámpással a kezükben sietnek a közelgő Krisztus elé. Ott van a Rómában szentté avatott két fiatal, Pier Giorgio Frassati és Carlo Acutis. De ott van, lámpásában ki nem fogyó olajjal, a mi legújabb magyar szent példaképünk, Boldog Bódi Mária Magdolna is.
Hiszen valójában mindent egyedül tőle kaptunk! Adjunk hálát neki mindenért az életünkkel!
Szerző: Bognár István
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
