Idén is a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely adott otthont augusztus 25–26-án a ferences pedagógiai napoknak, amelyre a hat ferences közoktatási intézmény közel kétszáz pedagógusa és munkatársa érkezett.
A korábbi gyakorlatot továbbfejlesztve az egyre népszerűbb kétnapos találkozó középpontjában idén mind a szakmai, mind a lelkinapon Assisi Szent Ferenc Naphimnusza volt, melynek születése 800. jubileumi évfordulóját ünneplik 2025-ben a ferencesek.
A szakmai műhelyeket idén tantárgyanként szervezték, így a pedagógusok szakterületük szerint oszthatták meg egymással tapasztalataikat. Bár a témák évről évre változnak – volt már szó kommunikációról vagy kiégésről is –, az alapgondolat mindig ugyanaz: a hálózatépítés, egymás megismerése és a szakmai együttműködés. Tavaly a rendezvény középpontjában az új köznevelési stratégia állt. Idén kizárólag a Naphimnusz köré épült a program.
A kétnapos együttlét a nyitó szentmisével indult, amelyet Varga Kapisztrán OFM celebrált. Szentbeszédében felhívta a pedagógusok figyelmét arra, hogy Szent Ferenc Naphimnuszának lelkiségében mi a feladatuk:
Az első nap délelőttjén a Kapisztrán atya útravalóját követő előadások a Naphimnusz sokszínű értelmezését és több oldalról való megismerését kínálták. Bagyinszki Ágoston OFM a történeti hátteret mutatta be, míg Hernádi Mária irodalomtörténész, teológus a Naphimnusz irodalmi vonatkozásairól beszélt.
Mészáros Lukács biológus kutatótanár azt vizsgálta, hogyan jelenik meg a teremtés dicsérete a modern természettudományokban, Kardos Csongor OFM pedig a Naphimnusz lelkiségi megközelítését bontotta ki.
A délelőtti előadások és a délutáni műhelyek szorosan összekapcsolódtak: a történeti, irodalmi, hit- és természettudományos megközelítések szeminárium jellegű, megosztás alapú beszélgetések keretében folytatódtak. A kiscsoportokban a résztvevők tantárgyak szerint dolgoztak együtt. A történészek, irodalmárok, a természettudományok tanárai, hittanárok, óvodapedagógusok mind saját szakmai területükön keresték a Naphimnusz kapcsolódási pontjait.
A közös gondolkodást az tette különlegessé, hogy a délelőtti előadók vezették délután is a műhelyeket, így az elméleti előadások közvetlenül a gyakorlatba épülhettek át.
A műhelyvezetők nagy szabadságot kaptak: volt, aki szorosan a Naphimnuszra építette tematikáját, más inkább tantárgyspecifikus kérdésekre koncentrált. Így derült ki, hogy míg irodalom- vagy énekórán könnyebb beépíteni a témát, a matematika- vagy informatikaórákon komolyabb kreativitást kíván, ugyanakkor ezek a kihívások adták a program sokszínűségét.
A szakmai program zárásaként Bereczky Enikő generációs szakértő tartott előadást a generációk közötti különbségekről, ami szintén sok pedagógust érintő kérdés.
A második napon a lelki elmélyülés került középpontba. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök két elmélkedést tartott: először a Naphimnusz lelkiségéről beszélt Amikor minden jó Istent dicséri címmel, majd a Rómaiaknak írt levél alapján (Róm 8) fejtette ki gondolatait a Dicséret helyett kiáltás és sóhaj… A megváltott világ vágya Isten iránt címmel.
A kétnapos találkozót a püspök által bemutatott szentmise zárta, amelyen Berhidai Piusz OFM tartományfőnök is koncelebrált.
Bodó Márton, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány közoktatási referense szerint a találkozó az újonnan érkező pedagógusok számára különösen fontos: „Még a tanév kezdete előtt egy kötetlenebb közegben ismerhetik meg tantestületüket és a ferences intézmények egészét, ami nagyban segíti beilleszkedésüket.”
Ébner Orsolya, a Ferences Alapítvány ügyintézője és a ferences pedagógiai napok szervezője a jubileumi tematikához kapcsolódóan hozzátette: „A helyszín, a nap, a csillagok, az erdő és a csend mind tökéletes keretet ad a Naphimnusz ünnepléséhez. Ez az alkalom egyszerre ad lehetőséget találkozásra, elmélyülésre, pihenésre és szakmai fejlődésre – igazi ajándék a résztvevőknek.”
Szöveg: Gál Emília
Fotók: Andrei Ivanov, Formanek Tamás
Forrás: Ferences Média
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


