Valóban fegyvert viselt Ruszin-Szendi Romulusz májusban egy nyilvános rendezvényen, de a Tisza Pártban politizáló volt vezérkari főnöktől a rendőrség most elvette a pisztolyát. Az ügyre a Tisza Párt vezetője és a miniszterelnök is reagált.
Mint az Infostart is megírta, szabálysértési eljárást indított a rendőrség Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza Párt katonai szakpolitikusa ellen, aki egy videofelvétel szerint idén május 8-án egy szeghalmi rendezvényen fegyvernek tűnő tárgyat viselt a felső ruházata alatt.
A rendőrség lefoglalta a fegyvert, amelyről Ruszin-Szendi Romulusz azt állítja, hogy engedéllyel tartja magánál, mivel több halálos fenyegetést kapott a politikai szerepvállalása miatt.
„Nyilvános rendezvényen még engedéllyel tartott fegyvert sem szabad viselni” – mondta az InfoRádióban Vass Gábor, a Kaliber Magazin főszerkesztője. „A gyülekezési jog hatálya alá tartozó eseményen nem lehet viselni semmilyen fegyvert.”
A szakértő emlékeztetett rá, hogy Magyarországon rendkívül nehéz fegyvertartási engedélyt kapni.
„Amit önvédelmi rövid lőfegyvernek nevezünk, az a rendes emberélet kioltására alkalmas pisztoly vagy revolver, aminek a tartására Magyarországon gyakorlatilag átlagembernek lehetetlen engedélyt kapni. Nem én döntöm el, hogy kinek van rá szüksége, hanem a rendőrség a mérlegelési jogkörében a veszélyeztetettség bizonyítását megkövetelve. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy éjszakában dolgozó taxisofőr vagy egy dohányboltos, egy ékszerész kizárt, hogy kapjanak, ők nem tudják bizonyítani a veszélyeztetettségüket, és gyakorlatilag Magyarország történetében már az utóbbi nyolc évtizedben így nézett ki, hogy mindig is az aktuális politikai hatalom vezetői, ehhez a körhöz közel álló üzletemberek, vadásztársak azok, akik automatikusan megkapták; ebbe a körbe 2004-ig tartoztak bele a fegyveres erők és szervezetek hivatásos állományú tagjai, de 2004 óta ők sem tartoznak bele ebbe a körbe, nekik is ugyanúgy kell veszélyeztetettséget bizonyítaniuk, ami nem szokott sikerülni” – magyarázta.
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter azt írta a Facebook oldalán, hogy egy normálisan működő országban a volt vezérkari főnököktől nem elveszik az engedéllyel tartott önvédelmi fegyvert, hanem hosszú évekig állandó védelmet biztosítanak nekik, mert rengeteg, nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú és érzékenységű információval rendelkeznek, amelyek semmiképpen sem kerülhetnek ellenséges kézbe.
A miniszterelnök is reagált az ügyre: „fegyvernek semmi helye a gyűléseken. Ha valakinek magától nincs ennyi esze, akkor a hatóságoknak kell eljárniuk, el is jártak” – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


