Kecskeméti kőművesek 113 éves, magyar nyelvű üzenetét rejtette a Lőcsén talált időkapszula Veres István2025. 09. 19., p – 07:25
Időkapszulába rejtettek egy korabeli magyar újságot a lőcsei gimnázium stukkóin dolgozó kecskeméti kőművesek 1912-ben. Az újság lapjainak szélére saját üzeneteiket is felírták.
Az időkapszulát még idén júniusban találták meg a Ján Francisci nevét viselő lőcsei gimnázium felújítási munkálatai közben. Akkor átadták a restaurátoroknak, az intézmény fenntartója, Eperjes megye önkormányzata pedig a héten tájékoztatott a kapszula tartalmáról közösségi oldalán.
A megtalált lap a Magyar Alföld című újság egyik 1912-es száma, korabeli hírekkel és hirdetésekkel. Még érdekesebb, ami az elmúlt évszázad során némileg kárt szenvedett lapszéleken olvasható. A fotókon is viszonylag jól olvasható kézírás szerint Kovács Mihály és Kopa Dénes kőművesek Kecskemétről érkeztek Lőcsére. „…mi ezt it november 16-án 1912-ben készítetük akor itt 6 fok hideg volt. Tiszteletel a becsületes megtalálónak”. Majd a két név következik, utána pedig egy információ arról, hogy óránként 80 fillérért dolgoztak.
Az oldal aljára egy politikai jellegű üzenetet is írtak az utókornak: „Éljen a szociáldemokrata munkásság”
A lőcsei gimnázium építési munkálatai 1913 augusztusában fejeződtek be, az első diákok az év szeptember 4-én ültek be a padokba.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


