Brüsszel elvenné a gazdák pénzét és Ukrajnának adná – mondta az agrárminiszter csütörtöki, a Facebookra feltöltött videójában.
Nagy István kifejtette: Brüsszel új költségvetési javaslata tönkretenné az európai gazdákat és a biztonságos élelmiszerellátást.
„Ez felháborító! Nem fogjuk hagyni, hogy a gazdák pénzét elvegyék és azt Ukrajnának adják” – jelentette ki a miniszter.
Felidézte: az Európai Bizottság szerdán tette közzé, hogy a tagállamok mekkora uniós forrásra számíthatnak a Közös Agrárpolitikából (KAP) a 2027 utáni hétéves pénzügyi ciklusban. A javaslatot látva az előzetes félelmek beigazolódtak, mert Brüsszel az évtizedek óta jól működő kétpilléres KAP-szerkezet megszüntetését javasolja és jelentősen csökkentené az agrárbüdzsét – közölte.
A Magyarország számára javasolt több mint 9 milliárd euró több mint 20 százalékkal kevesebb a jelenlegi időszakhoz képest. Még azt sem éri el, mint amit a jelenlegi időszakban a közvetlen támogatásra fordítunk. Ha a javasolt összeget kiigazítjuk az inflációval, akkor még nagyobb a vágás – fogalmazott Nagy István.
Brüsszel javaslata szerint ez egy minimum összeg, amit a tagállamok kiegészíthetnek a nekik járó más uniós forrásokból. A bizottsági javaslat nemcsak a Közös Agrárpolitika kétpilléres szerkezetét, hanem a külön költségvetését is megszüntetné, ami teljesen elfogadhatatlan
– mondta az agrárminiszter.
Az összes uniós forrás egy alapba kerülése zsarolási lehetőséget ad Brüsszelnek arra, hogy a neki nem tetsző, például migrációs vagy gender politikát folytató tagállamoktól az agrárforrásokat is megvonja – jelezte Nagy István.
„Nem fogjuk hagyni, hogy a mindennapi kenyerünkkel zsaroljon bennünket Brüsszel, és nem mondunk le a szuverenitásunkról – a Tisza Párttal ellentétben – még egy kicsiről sem” – fogalmazott a miniszter.
A magyar kormány továbbra is elkötelezett a különálló, kétpilléres agrárpolitika mellett. Minden eszközzel meg fogjuk védeni a gazdák érdekeit és a mindennapi kenyerünket – jelentette ki Nagy István.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


