A konszolidáció miatt jövőre befagyasztják a parlamenti képviselők fizetését és költségtérítési keretüket. A koalíciós megállapodás szerint emellett 10%-kal magasabb jövedelemadót fizetnek, mint az átlagbért keresők, így összességében csökken a fizetésük. Havonta 220, évente 2600 euróval kapnak kevesebbet – jelentette be csütörtökön Richard Raši (Hlas-SD) házelnök, közösen a kormánypártok frakcióvezetőivel, Ján Richterrel (Smer-SD), Róbert Pucival (Hlas-SD) és Roman Michelkoval (SNS).
Raši emlékeztetett, hogy a képviselők bérét az országos átlagbérből kiindulva számítják ki, és mivel az jövőre emelkedik, így automatikusan emelkednének a képviselői fizetések és más közjogi méltóságok fizetése is.
„Rendkívül fontos, hogy ilyen nehéz időkben az állam és a politikusok saját magukon is takarékoskodjanak. A szolidaritás jelének tekintem a kormánypárti képviselők részéről, hogy a konszolidáció minket is személyesen érintsen”
hangsúlyozta.
A módosító javaslatot a konszolidációs csomag második olvasatú vitájában terjesztik elő jövő kedden (szeptember 23.). Raši feltételezi, hogy az ellenzék is támogatni fogja.
„Várakozásom szerint 150 szavazattal lesz elfogadva, a jelenlegi ellenzék támogatásával is, amely semmit sem csinált, amikor kormányon volt”
mondta Raši. Hozzátette, az egész konszolidációra az előző kormányok miatt van szükség.
A politikusok fizetése: A megszorítások inkább csak az elnököt érintik, a miniszterek a pótlékok miatt megússzák
A házelnök elmondta, a közjogi méltóságok bérének csökkentéséről a kormánypártok elnökei tárgyalnak.
„A napokban bizonyára más intézkedésekről is beszámolnak, amelyekkel a politikusok részt vállalnak a konszolidációból”
tette hozzá.
A konszolidáció leple alatt akarja elérni a kisiskolák bezárását vagy összevonását az oktatási miniszter
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Kancelária NR SR
Konszolidáció: Kétszámjegyű drágulásra figyelmeztetnek a pékek is
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


