Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán jelentette be, hogy terrorszervezetté nyilvánítja az Antifa-mozgalmat. Posztjában a politikus „beteg, veszélyes, radikális baloldali katasztrófának” nevezte a csoportosulást.
„Örömmel értesítem az USA Hazafiait, hogy az Antifát jelentős terrorszervezetté nyilvánítom”
– írta Trump, hozzátéve, hogy határozottan javasolni fogja a mozgalom finanszírozóinak alapos kivizsgálását is, a legmagasabb jogi normáknak megfelelően.
A bejelentés konkrét jogi és gyakorlati következményei egyelőre nem ismertek. Az „antifasiszta” rövidítéseként ismert Antifa egy decentralizált, laza hálózat, amelynek nincs hivatalos vezetése, tagsága vagy szervezeti struktúrája. Ez jelentősen megnehezítheti a csoport egységes szervezetként való kezelését és a feltételezett „finanszírozók” azonosítását.
A mozgalom önmeghatározása szerint a fasizmus, a fehér felsőbbrendűség és a szélsőjobboldali extrémizmus ellen lép fel. Tevékenységüket ugyanakkor gyakran éri az a kritika, hogy tagjaik erőszakos módszereket, például megfélemlítést és fizikai terrort is alkalmaznak céljaik elérésére.
Bár az Antifa gyökereit tekintve a szervezet fő ellenségének a nagy globális cégek és a pénzügyi elit kellene lennie, az utóbbi néhány évben a mozgalom a globalista és progresszív politikusok politikai ellenfeleit támadja – így pont azt az erőteret támogatja, amelyen ellen egykor küzdött…
Trump korábban „profi agitátoroknak” nevezte a mozgalom tagjait, mostani lépését is a csoport által elkövetett erőszakos cselekményekkel indokolta.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Alex Brandon
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


