Egyre több ország bojkottálná az Eurovíziót, már a spanyolok is tiltakoznak Juhász Katalin2025. 09. 18., cs – 09:48
Újabb fejezetéhez érkezett az Eurovíziós Dalfesztivált körülvevő politikai vita: Spanyolország bejelentette, hogy nem vesz részt a 2026-os versenyen, amennyiben Izrael továbbra is jelen lehet a mezőnyben.
A spanyol állami televízió, az RTVE igazgatótanácsának döntése mérföldkőnek számít, hiszen az ország az úgynevezett „nagy ötök” (Big Five) egyikeként – Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság mellett az esemény legnagyobb anyagi támogatói között – az első, amely nyíltan szembefordult az izraeli részvétellel.
José Pablo López, az RTVE elnöke hangsúlyozta:
„Nem állíthatjuk többé, hogy az Eurovízió pusztán egy politikamentes zenei fesztivál. Mindannyian tudjuk, hogy a versenynek komoly politikai következményei vannak. Izrael kormánya is tisztában van ezzel, és a nemzetközi színtéren is kihasználja az esemény előnyeit“.
López szerint a közszolgálati műsorszolgáltatók közös felelősséggel tartoznak, és „a jelenleg zajló népirtás felett nem lehet szemet hunyni”.
Többen is belengették a bojkottot
A döntés előzménye, hogy az ENSZ egy friss jelentésben népirtással vádolta meg Benjamin Netanjahu kormányát a Gázai övezetben. Izrael természetesen visszautasította a vádakat: genfi nagykövetük „hamisnak” és „botrányosnak” nevezte a dokumentumot.
Spanyolország lépése ugyanakkor nem elszigetelt. Az elmúlt időszakban Írország, Hollandia, Szlovénia és Izland is belengette a bojkott lehetőségét. Az ír közszolgálati adó például „lelkiismeretlennek” nevezte volna a részvételt a jelenlegi körülmények között, míg a hollandok a sajtószabadság súlyos csorbulására és az újságíró-áldozatokra hívták fel a figyelmet.
A spanyol kormány szintén támogatja az RTVE álláspontját. Pedro Sánchez miniszterelnök még tavasszal egy kulturális rendezvényen kijelentette:
„Ha Oroszországot az ukrajnai invázió másnapján kizárták a nemzetközi versenyekről, akkor Izrael esetében sem alkalmazhatunk kettős mércét.”
Fontos jubileum előtt
A fesztivált szervező Európai Műsorszolgáltatók Uniója (EBU) már júliusban konzultációt indított az izraeli részvételről. A BBC által Londonban összehívott találkozón több ország képviselői vitatták meg, mennyire tartható fenn Izrael jelenléte a gázai offenzíva közepette. Az EBU a szokásos októberi jelentkezési határidőt decemberig kitolta, hogy a műsorszolgáltatóknak több idejük legyen dönteni részvételükről.
A politikai viták közepette a dalfesztivál történetének egyik legfontosabb jubileumához közeledik: jövő májusban Bécs ad otthont a 70. évfolyamnak. A tavalyi, baseli versenyt több mint 160 millióan követték világszerte, de a fesztiválra minden addiginál erősebben nehezednek a geopolitikai feszültségek. Az idei második helyezett izraeli induló, Juvál Rafaél személye is vitákat szított: fellépését tüntetések kísérték, noha az énekesnő a Hamász első támadásának túlélőjeként sokak szimpátiáját is kivívta. Már a verseny osztrák győztese, JJ is Izrael kizárását sürgette.
Spanyolország visszalépése tehát nemcsak szimbolikus gesztus, hanem olyan lépés, amely alapjaiban rengetheti meg az Eurovíziós Dalfesztivál presztízsét. López szavaival: „Ha nem sikerül még a közgyűlés előtt megoldást találni, akkor a fesztivál a 70. évfordulóján veszítheti el hitelességét.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


