XIV. Leó pápa katekézise: A remény nem a zajban, hanem a várakozás csendjében születik

XIV. Leó pápa katekézise: A remény nem a zajban, hanem a várakozás csendjében születik

A Szentatya szeptember 17-én, szerdán délelőtt a Szent Péter téren tartotta meg a szokásos általános kihallgatást, amelynek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatot. Olasz nyelvű mai beszédének témája: A halál – „Egy új sírbolt, amelybe még senkit sem temettek” (Jn 19,40–41).

A Szentatya más nyelveken is összefoglalta katekézisét, üdvözölte a jelen lévő híveket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és apostoli áldással zárult.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim!

A Jézusról, a mi reménységünkről szóló katekéziseink sorában ma a nagyszombat misztériumát szemléljük. Isten Fia a sírban fekszik. De ez a „távollét” nem üresség, hanem várakozás, visszatartott teljesség, sötétségben őrzött ígéret. Ez a nagy csend napja, amikor az ég némának tűnik, a föld mozdulatlannak, mégis éppen ott teljesedik be a keresztény hit legmélyebb misztériuma. Ez jelentéssel teli csend, mint egy anyaméh, mely még meg nem született, de már élő magzatát hordozza.

Jézus testét, miután levették a keresztről, gondosan bepólyázták, ahogyan azt értékes dolgokkal szokás. János evangélista elmondja, hogy egy kertben temették el, „egy új sírboltba, amelybe még senkit sem temettek” (Jn 19,41). Semmi sem történik véletlenül. Az a kert az elveszített Édenre emlékeztet, arra a helyre, ahol Isten és ember egységben voltak. És ez a még soha nem használt sír valami olyasmiről beszél, aminek még be kell következnie: küszöb ez, nem végpont.

A nagyszombat egyben a nyugalom napja is. A zsidó törvény szerint a hetedik napon nem szabad dolgozni: hiszen a teremtés hat napja után Isten megpihent (vö. Ter 2,2). Most a Fiú is, miután befejezte üdvözítő művét, megpihen. Nem azért, mert elfáradt, hanem mert befejezte munkáját. Nem azért, mert feladta, hanem mert mindvégig szeretett. Már nincs mit hozzátenni. Ez a nyugalom a befejezett mű pecsétje, annak megerősítése, hogy mindazt, amit el kellett végezni, ő valóban elvégezte. Ez az Úr rejtett jelenlétével teljes nyugalom.

A nagyszombat annak felfedezésére hív bennünket, hogy az élet nem mindig attól függ, amit teszünk, hanem attól is, hogy miként tudjuk elengedni mindazt, amit tettünk.

A sírban Jézus, az Atya élő Igéje, hallgat. De éppen ebben a csendben kezd erjedni az új élet. Mint a földbe hullott mag, mint a hajnal előtti sötétség. Isten nem fél az idő múlásától, mert ő Úr a várakozás felett is. Így

Hírdetés

Minden elfogadott csend egy új isteni szó előfeltétele lehet. Minden megállított idő kegyelmi idővé válhat, ha felajánljuk Istennek.

A földbe temetett Jézus annak a szelíd Istennek az arca, aki nem tölti be teljesen a teret. Ő olyan Isten, aki hagy cselekedni, aki várakozik, aki visszahúzódik, hogy szabadon hagyjon bennünket. Ő olyan Isten, aki bízik, még akkor is, amikor minden elveszettnek tűnik. És

Néha előfordul, hogy gyors válaszokat keresünk, azonnali megoldásokat várunk. De Isten a mélyben munkálkodik, a bizalom lassú idejében. A sírban nyugvás szombatja így az a méh lesz, amelyből egy legyőzhetetlen fénynek, a húsvétnak az ereje törhet fel.

Kedves barátaim, a keresztény remény nem a zajban születik, hanem a szeretettel teli várakozás csendjében. Nem az eufória szülötte, hanem a bizalommal teli ráhagyatkozásé. Ezt tanítja nekünk Szűz Mária: ő ezt a várakozást, ezt a bizalmat, ezt a reményt testesíti meg. Amikor úgy tűnik, hogy minden mozdulatlan, hogy az élet megszakadt út, emlékezzünk a nagyszombatra.

És ha hálával tudjuk elfogadni mindazt, ami volt, felfedezzük, hogy éppen a kicsinységben és a csendben szereti Isten átváltoztatni a valóságot, szeretetének hűségével megújítva mindent. Az igazi öröm a megélt várakozásból, a türelmes hitből és abból a reményből születik, hogy amit szeretetben éltünk meg, az biztosan feltámad az örök életre.

A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:

A Mindenható Úr színe előtt, aki megparancsolta, hogy „Ne ölj!” (Kiv 20,13), és az egész emberi történelem színe előtt minden embernek sérthetetlen méltósága van, amelyet tisztelni és őrizni kell. Megismétlem felszólításomat a tűzszünetre, a túszok szabadon bocsátására, a diplomáciai tárgyalásokon alapuló megoldásra és a nemzetközi humanitárius jog teljes tiszteletben tartására. Mindenkit kérek, hogy csatlakozzon buzgó imádságomhoz, hogy mielőbb beköszöntsön a béke és az igazságosság hajnala.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »