A Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Kárpát-medence vezető tehetséggondozó intézménye és az Agrárminisztérium stratégiai együttműködési megállapodásban rögzítette, hogy a jövőben közös szakmai és oktatási programokkal kíván hozzájárulni az MCC hallgatóinak, alumni tagjainak és a tárca fiatal munkavállalóinak fejlődéséhez.
Az együttműködésnek köszönhetően a jövőben számos további képzési lehetőség gazdagítja az intézmény széles képzési palettáját.
Az Agrárminisztérium szakmai támogatásával hallgatói tanácsadói projektek indulnak az MCC Vezetőképző Akadémián, az MCC egyetemi program keretében előadások várják a hallgatókat, az MCC Plusz (e-learning) applikációban pedig külön kurzus lesz elérhető – közölte az MCC.
Emellett a minisztérium szakmailag támogatja az MCC egy agráriummal foglalkozó diákprojektjét, és segíti a diákok elindulását ezen a területen a munka világában, ezzel egyidejűleg az MCC lehetőséget kínál a minisztérium dolgozói számára a képzésein és a karriernapon való részvételre – tették hozzá.
A két szervezet között létrejött megállapodás tovább erősíti azt az immár közös célt, hogy minél több sokoldalúan képzett diák és fiatal munkavállaló legyen jelen a hazai munkaerőpiacon – áll a közleményben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


