Katolikus női csoportvezetői képzés indul a KALÁSZ szervezésében

Katolikus női csoportvezetői képzés indul a KALÁSZ szervezésében

A Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége (KALÁSZ) jelenléti katolikus női csoportvezetői képzést indít októberben. Várják azokat a lányokat, asszonyokat, akik hívást éreznek, hogy plébániájukon vagy lakóhelyükön új női csoportot, kisközösséget indítsanak.

A képzés vezetői a kurzus során elegendő tudást adnak át ahhoz, hogy utána a résztvevők magabiztosan elindíthassák csoportjaikat; a képzés után sem engedik el az új csoportvezetők kezét, további mentortalálkozókat tartanak nekik.

„Érezted már azt, hogy jó lenne egy olyan közösséghez tartozni, ahol hozzád hasonló keresztény nők vesznek körül – akik hasonlóképpen élnek, éreznek, mint te; akiknek, ha elmondod a gondolataidat, tudni fogják, miről beszélsz; akiknek hasonlóak a gondjaik, problémáik, vagy már átélték azt a helyzetet, amiben te küzdesz most?” – olvasható a meghívóban.

„Ismersz ilyen közösséget? Ha nem, gyere, megmutatjuk, hogyan hozhatod te létre – fogalmaznak a szervezők a kedvcsináló hívogatóban. – Megmutatjuk, hogy gyűjtsd magad köré azokat a nőket, lányokat, asszonyokat, hölgyeket, akikkel mindezt átélheted; akikkel jó együtt lenni, akikhez jó tartozni. Alakítsd meg a saját női csoportodat! Mi minden segítséget megadunk hozzá. Gyere, csatlakozz a képzésünkhöz, várunk szeretettel!”

A képzés időpontja: október 4., szombat 10–14 óráig.

Hírdetés

Helyszíne: budapest-városmajori Jézus Szíve plébánia (1122 Budapest, Ignotus utca 9.)

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Jelentkezni a [email protected] e-mail-címen; érdeklődni a (+36) 30/922-8531-es számon lehet.

A KALÁSZ-ról további információk a szövetség honlapján és Facebook-oldalán található. 

Forrás és fotó: ujkalasz.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »