Az ügyészek „fájó szívvel bár”, de halálbüntetést kértek Tyler Robinsonra. További súlyosbító tényezőnek tekintik, hogy Charlie Kirköt politikai nézetei miatt ölték meg, tudva, hogy gyerekek is jelen lesznek a helyszínen.
A 22 éves Tyler Robinsont hivatalosan is megvádolták Charlie Kirk jobboldali politikai és keresztény influenszer meggyilkolásával. Robinson ellen többek között aljas indokból elkövetett gyilkosság, fegyverrel való visszaélés, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása és tanúk befolyásolása jogcímen emeltek vádat. Robinson DNS-ét azonosítottak a gyilkos fegyver ravaszán és egy köré tekert rongyon, miután a gyilkosság helyszínéhez közeli erdős területen elrejtették azt.
A vádemelési dokumentum szerint találtak egy kézzel írt jegyzetet a számítógépe billentyűzete alatt, amelyen az állt: „I had the opportunity to take out Charlie Kirk and I’m going to take it” („Megvolt a lehetőségem, hogy eltegyem láb alól Charlie Kirt, és meg is teszem”).
Robinson állítólag utasította a vele élő transznemű szobatársát, hogy töröljön olyan szövegeket, amelyek terhelőek lehetnek rá nézve, és ne adjon ki bizonyos információkat a rendőröknek, ha kérdezik. Egy üzenetben, amikor a szobatársa rákérdezett, hogy ő-e az elkövető, Robinson azt írta: „I am, I’m sorry.” („Én vagyok, sajnálom.”)
Egy másik szövegében azt írta: „I had enough of his hatred. Some hate can’t be negotiated out.” („Elegem lett a gyűlölködéséből. A gyűlölettel nem lehet megalkudni). Robinson szülei azt állítják, hogy gyermekük az elmúlt évben politikailag aktívabb lett, kiállt az LMBTQ+ jogokért, ún. „pro-gay” és transzjogokat támogató beállítottságot vett fel. Állítólag Robinson és transznemű („nővé válás folyamatában lévő”) szobatársa együtt élnek, ami miatt konfliktusok voltak a családon belül, főleg az apa és Robinson között.
Szerkesztői megjegyzés: Charlie Kirk nem gyűlölködött. Mindig empatikusan és személyesen vitatkozott emberekkel, hatásosan és szenvedélyesen érvelt a saját keresztény világnézete mellett, de olykor engedte magát meggyőzni a vitapartnere által, és változtatott az elképzelésein. A konzervatív, mormon családból származó Robinson viszont gyűlölhette magában azt az énrészt, amely radikálisan szembefordult családi neveltetésével, szélsőbaloldali mozgalmak hatása alá került, homoszexuális/transznemű partnerrel élt együtt, stb. A pszichológiában ezt projekciónak (kivetítésnek) hívják. De ezt majd a tárgyalás remélhetőleg tisztázza.
Robinson a vád szerint legalább egy hétig tervezte a támadást. Az ügyészek „fájó szívvel bár”, de halálbüntetést kértek rá. További súlyosbító tényezőnek tekintik, hogy Charlie Kirköt politikai nézetei miatt ölték meg, tudva, hogy gyerekek is jelen lesznek a helyszínen.
A vádlottat videóhíváson keresztül kapcsolták be a tárgyalásba a Utah-i büntetésvégrehajtási intézetből. Olyan speciális rabruhát viselt, amely az öngyilkossági kísérlet megakadályozását szolgálja. Az ügyben óvadéknak helye nincs.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


