Alábbiakban a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményét adjuk közre.
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom 2014-ben alakult, keresztény értelmiségiek közösségeként. Nevét Lukács evangéliumának (Lk 10,1–24) történetéről kapta, ahol Jézus hetvenkét tanítványt küld szét kettesével, hogy békét és jó hírt vigyenek a településekre. A mozgalom is ehhez a küldetéshez szeretne kapcsolódni: jelen lenni a társadalomban, és a keresztény tanítás fényében hozzájárulni közéleti és kulturális kérdések megválaszolásához. Célja, hogy a keresztény civilek közösségben, szakmai műhelyekben és társadalmi párbeszédben képviselje és terjessze a Katolikus Egyház társadalmi tanítását, támogassa a különböző katolikus szervezetek együttműködését és fórumokat, valamint találkozóhelyeket biztosítson számukra. A mozgalom tagja a brüsszeli székhelyű Katolikus Családegyesületek Szövetségének (FAFCE), és a Katolikus Akció Nemzetközi Fórumának (IFCA).
A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vezetését 2025. szeptember 5-én Rubovszky Rita vette át, aki Dabóczi Kálmánt követi a tisztségben. Dabóczi Kálmán 2020 óta – öt éves megbízatása keretében – töltötte be az elnöki posztot, és munkássága jelentős mértékben járult hozzá a mozgalom szakmai és közösségi fejlődéséhez.
Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke elnöki megbízásban kiemeli, hogy a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom olyan hiánypótló katolikus közösségi szerveződés, mely arra hivatott, hogy az egyház és a társadalom számára egyaránt gyümölcsöt teremjen.
Az elnök személye mellett a szervezeti működésben is változás történt, a mozgalmat mostantól az egyházi, tudományos és gazdasági élet különböző területén meghatározó szakemberekből álló elnökség vezeti, melynek tagjai:
– Dr. Gájer László a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora
– Dr. Martos Levente Balázs püspök
– Dr. Molnár Antal a Római Magyar Akadémia emeritus igazgatója
– Nyiri Szabolcs a COLAS Hungária technológiai igazgatója
– Dr. Pethesné Dávid Beáta Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának megbízott dékánja
– Dr. Török Bernát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, az Eötvös József Kutatóközpont főigazgatója
Rubovszky Rita széleskörű szakmai tapasztalattal érkezik a mozgalom élére. Bölcsészként és középiskolai tanárként szerzett diplomát 1988-ban. Gyakorló pedagógusként tizenkét éven át volt alelnöke a Katolikus Tanárok Európai Egyesületének, emellett távoktatási referense az Európai Uniónak. 1998-ban alapító vezérigazgatója lett a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht.-nak, amit 2010-ig vezetett. Pécs Európa Kulturális Fővárosa programsorozatának levezénylését követően a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont főigazgatója volt, jelenleg a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatójaként dolgozik. A Hetvenkét Tanítvány Mozgalomban 2019 óta vezeti a Pedagógus Műhelyt.
Gyakorlati és tudományos tevékenységében mind nevelési, mind kulturális területen kiemelt szerepet kap az innovatív megoldások megvalósítása, valamint a törékenységhez való viszonyulásban történő alapvető szemléletváltás szorgalmazása.
Forrás: Hetvenkét Tanítvány Mozgalom
Fotó: MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság; Semmelweis Egyetem; Nemzeti Közszolgálati Egyetem; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága; Eötvös Loránd Tudományegyetem; Magyar Kurír
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



