A konszolidációval kapcsolatos gyorsított eljárásról tárgyalt kedden a parlament Mészáros Richárd2025. 09. 16., k – 19:40
Az ülés szerdán 9 órakor folytatódik.
Kedden, a parlament 39. ülésén a konszolidációs csomag elfogadásával kapcsolatos gyorsított eljárásról tárgyaltak a képviselők. A javaslatról szóló tárgyalás már pénteken elkezdődött. Az ülés szerdán 9 órakor folytatódik.
Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter is jelen volt az ülésen. Az ellenzéki képviselők hangot adtak egyet nem értésüknek a jövő évi konszolidációs intézkedések elfogadásával kapcsolatos gyorsított eljárással kapcsolatban. Szerintük a javaslat megalapozatlan. Kritizálták azt is, hogy az állam nem megfelelően takarékoskodik. Szerintük a konszolidáció ismét elsősorban a lakosságot, a dolgozó embereket fogja érinteni.
Kamenický kijelentette, hogy a korábbi kormányoktól örökölte a rossz gazdasági helyzetet, amiben a jelenlegi ellenzék több képviselőjének is része volt.
A múlt héten 22 intézkedést jelentett be a pénzügyminiszter, ezek összesen 2,7 milliárd euró megtakarítást, nagyobb adóbevételt, és a járulékokból befolyó nagyobb összegeket eredményezhetnek. Szeptember 10-én a kormány megszavazta a csomagot, amely az egyes minisztériumokat érintő megtakarítási intézkedéseket egyelőre nem tartalmazza. A kormány azt javasolta a parlamentnek, hogy már a jelenlegi ülésen, gyorsított eljárásban tárgyaljon a javaslatról.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


