Szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, valamint szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján három templomban – Balatonfűzfőn és Litéren – ünnepelte a Veszprémi Főegyházmegye Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjének elhelyezését, melyeket Udvardy György veszprémi érsek szentmise keretében ajándékozott a plébániai közösségeknek.
Az ünnepi alkalmak rámutattak: Magdi tanúsága ma is arra hív, hogy Krisztus keresztjéből merítsünk erőt, és életünket Istennek szentelve hordozzuk a reményt.
Szeptember 14-én az érsek a balatonfűzfői Jézus Szíve templomban megáldotta az új keresztutat, majd elhelyezte Boldog Magdi ereklyéjét.
Homíliájában kiemelte: „A kereszt annak a jele, hogy Isten kiengesztelt bennünket önmagával. Nem egyszerűen egy fa vagy kínzóeszköz, hanem az élet fája, mert Krisztus rajta adta az életét értünk. A végtelen szeretet szimbóluma, sőt annál is több: mindig jelzi számunkra Isten jóságát.”
Különleges jelentősége van, hogy éppen ebben a templomban tette le tisztasági fogadalmát Bódi Mária Magdolna. Itt adta át életét Krisztusnak, itt merített erőt mindennapi imádságaiban. „Nem mi járjuk Jézus Krisztusnak a keresztútját, hanem ő járja azt bennünk, a mi életünkben. Ezért tudunk azonosulni egy-egy állomással” – hangsúlyozta érsek.
Udvardy György Balatonfűzfőn mondott prédikációját IDE KATTINTVA tudják elolvasni.
A szentmise után Udvardy György érsek, a papság és a hívek együtt elindultak a balatonfűzfő-gyártelepi Szent László-templomba, ahol Magdi mindennap erőt merített az Eucharisztiából, abba a templomba, ahol reggeli imádságainak emléke él.
Az érsek úgy fogalmazott: „Jó látni valakinek az életében, hogy az Eucharisztia mindennapi táplálék, erőforrás, bátorítás volt. Magdi innen merített erőt, hogy helytálljon a munkában és az emberek között.”
Ugyanitt kapott helyet Boldog Meszlényi Zoltán püspök ereklyéje is, aki annak idején a templom felszentelését végezte. Így két vértanú tanúsága fonódik össze a közösségben: egyikük a hűség és engedelmesség, másikuk a bátor tisztaság példája.
Litéren, a vértanúság helyszínén szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján helyezték el Magdi ereklyéjét a Szent István király és Lisieux-i Kis Szent Teréz-templomban. Bár életében itt még nem állt templom, a mártír szűz a közelben áldozta életét Krisztusért.
„Mária példát ad arra, hogy hordozzuk a reményt a szívünkben, ahogyan ő tette nagypéntektől húsvét hajnaláig. Egyedül az ő szívében élt a bizonyosság, hogy Isten hűséges. Így lehet számunkra is erőforrás a remény, még a nehézségekben is” – mondta Udvardy György érsek.
A litériek számára Magdi alakja nem történelmi emlék: élete és vértanúsága az életszentség közelségét hirdeti, azt, hogy a hétköznapi ember is Istennek szentelheti életét.
„Ha bármelyikünkben kétség merülne fel, lehet-e Istennek odaadott életet élni, jöjjünk el ide. És tanuljunk Boldog Magdi példájából, aki a vértanúságban is Krisztus lelkületét élte” – zárta elmélkedését az érsek.
A Litéren elhangzott homíliát IDE KATTINTVA olvashatják.
A főpásztor átadta az ereklyék eredetiségéről szóló dokumentumokat Laposa Norbert plébánosnak.
Laposa Norbert háláját fejezte ki érseknek a közösség nevében Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéiért. Hangsúlyozta, hogy ez nemcsak nagy ajándék, hanem felelősség is: Magdi tiszteletét és példáját most még inkább kötelességük továbbadni. Kérte az érsek imádságos támogatását, hogy a zarándokokat szeretettel fogadják, és a hívek életükkel is tanúságot tegyenek. Utalt arra, hogy már eddig is sokan megtapasztalták a kegyelmet ezeken a helyszíneken, ahol Magdi élt.
A három templom közös ünnepének üzenete: Krisztus keresztje nem a szenvedés sötétségét, hanem az élet, a feltámadás és a remény fényét hordozza. Boldog Bódi Mária Magdolna példája – aki engedelmes, tiszta és szegény életet élt – bátorítja a hívőket, hogy Isten szeretetében találják meg mindennapjaik irányát.
Az ereklyék elhelyezése így nemcsak történelmi pillanat, hanem a közösség hitének megújítása is: jel, amely arra hív, hogy Magdival együtt mi is Krisztushoz tartozzunk, és az örök élet reményében éljünk.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


