Dr. Pásztor Bálint közösségi oldalán azt írta, mától a hónap végéig, az idén immár harmadik fordulóban szerveznek taggyűlést a VMSZ 137 helyi szervezetének mindegyikében.
Ebben a zűrzavaros időszakban semelyik másik párt nem folytat párbeszédet ilyen rendszerességgel az emberekkel – emelte ki a VMSZ elnöke. Hozzátette, néhány szervezetbe pártelnökként maga is ellátogat, ma a szórványból indult. Bejegyzésében az áll, idén a Gyöngyösbokréta és a Durindó Magyarittabén volt, ahol a felkérés ellenére, családi okok miatt nem tudta személyesen köszönteni az embereket. Ezért most különösen fontosnak éreztem, hogy személyesen mondjak köszönetet a hatalmas szervezőmunkáért – írta. A júniusi rendezvény előkészítésében 150 fő vett részt önkéntes munkával a 650 fős településen – példamutató összefogás, amely hűen jelképezi, milyen is a vajdasági magyar közösség – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint. A szórványban élők éppúgy számíthatnak a VMSZ-re, mint a tömbben élők. Ez a párbeszéd és kapcsolattartás biztosítja, hogy a vajdasági magyarság közösen építhesse a jövőjét – áll a VMSZ elnökének bejegyzésében.
Forrás: Pannon RTV
The post Taggyűlést tartott Magyarittabén a VMSZ appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


