Huszonötödik tanévnyitóját ünnepelte a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara

Huszonötödik tanévnyitóját ünnepelte a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara

Hivatalosan is a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának polgárává vált az ünnepélyes eskütétel után a 391 elsőéves hallgató. A 2001-ben alapított felsőoktatási intézmény 25. tanévnyitóját ünnepelte hétfőn.

Megtelt a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának nagy aulája a hétfői tanévnyitón, az immáron negyedévszázados múlttal rendelkező egyetem négy alapképzésen és öt mesterképzésen 391 elsőéves hallgatónak nyitotta meg kapuit. Dolhai István, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy az egyetem megalapítása óta a Sapientia egy közösségi álom megvalósulása. „A magyar állam, az erdélyi magyar történelmi egyházak és az itt élő magyar közösségek összefogása tette lehetővé, hogy létrejöjjön ez az intézmény, amely nemcsak oktat, hanem identitást is őriz. Az egyetem negyedszázados története nem csupán évszámok, hanem folyamatos bizonyítás is. Annak bizonyítása, hogy a magyar nyelvű felsőoktatásnak helye, így létjogosultsága és jövője is van ebben az országban” – fogalmazott a főkonzul. Makó Zoltán, az egyetem rektorhelyettese felszólalásában egyenesen az ősrobbanásig vezette vissza azt, hogy melyik volt az az esemény, ami kellett ahhoz, hogy a Sapientia létrejöjjön. Majd arról beszélt, hogy miért a Homo sapiens terjedt el a neandervölgyiek helyett.

„Nem véletlen, hogy a Sapientia megnevezést választották egyetemünknek. Az egyetem chartája szinte szó szerint a Homo sapiensre jellemző előnyöket, a tudást, a kreativitást és a közösségi együttműködést fogalmazza meg, hangsúlyozva, hogy az egyetem célja nemcsak tanítás, hanem a hallgató képességeinek kibontakozása és a tudás közösségi hasznosítása is” – mondta, majd azt kívánta, hogy a hallgatók a problémák kreatív megoldását, a tanultak alkalmazását ötvözzék a technológia nyújtotta lehetőségekkel, amelyre az egyetem lehetőséget kínál.

Hírdetés

Pap Levente, az egyetem dékánja kiemelte, idén indul a legnagyobb elsőéves évfolyammal a Sapientia, hiszen 391 hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetemen; összehasonlításként: 2001-ben, az intézmény első évfolyama 209 diákkal indult. „Az elmúlt 25 évben a Sapientia nemcsak a tudományban és a rangsorokban ért el kiemelkedő sikereket, hanem a szívemben is. Egy egyetem nem csupán az épületekről, a laborokról vagy a tantervekről szól. Az egyetem egy közösség. A mi közösségünk pedig a Csíkszeredai Kar minden egyes hallgatójából, oktatójából és munkatársából áll. Az együtt elért eredmények, a közös gondolkodás, a tudásmegosztás, a közösségépítés tette lehetővé, hogy a Sapientia ott tartasson, ahol ma van” – fogalmazott.

A hallgatókat Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, valamint Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke is köszöntötte. Az ünnepségen az elsőévesek esküt tettek az egyetem értékei mellett, majd ösztöndíjakat osztottak a kiemelkedő tanulóknak. Végül Simon Imre egyetemi lelkész áldása után a magyar és székely himnuszok eléneklésével zárult az esemény.

Forrás: Székelyhon

Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda

The post Huszonötödik tanévnyitóját ünnepelte a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »