„Gázaváros lángokban áll” – Izrael szárazföldi offenzívát indított a Hamász ellen Mészáros Richárd2025. 09. 16., k – 12:22
Az izraeli hadsereg (IDF) kedden közölte, hogy két hadosztály mintegy tízezer katonájának részvételével kiterjedt szárazföldi hadművelet kezdődött a Hamász állásai ellen Gázavárosban.
A 162. és 98. hadosztályhoz a következő napokban több tízezer tartalékos csatlakozik, míg a 99. hadosztály a határ északi részét, a „Gázai hadosztály” pedig az övezet déli térségét biztosítja – közölte az IDF.
„Gáza lángokban áll. Az izraeli hadsereg acélököllel sújt le a terrorista infrastruktúrára, és katonái hősiesen harcolnak, hogy megteremtsék a feltételeket a túszok szabadon engedésére és legyőzzék a Hamászt. Semmi sem tántoríthat el és nem fogunk meghátrálni – amíg csak el nem érjük céljainkat”
– fogalmazott Jiszráel Kac hadügyminiszter, hozzátéve: a cél a Hamász katonai erejének felszámolása.
A hivatalos közlés szerint az offenzíva elsődleges célja a Hamász katonai infrastruktúrájának teljes megsemmisítése. Elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy Izrael a harci cselekmények mellett tűzszüneti megállapodásra is törekszik, amelynek feltétele az összes túsz – élők és holtak – átadása lenne.
A közvetítői erőfeszítéseket azonban megnehezíti, hogy a múlt héten izraeli hírszerző akció célpontja a Hamász katari vezetése volt. A tárgyalásokban kulcsszerepet játszó Katar miniszterelnöke az incidens után úgy nyilatkozott: az izraeli lépés „megölt minden reményt” a Gázában rekedt túszok számára.
(Telex)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


