Elindult az új tanév a szombathelyi Magvető Tanodában

Elindult az új tanév a szombathelyi Magvető Tanodában

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász fenntartásában működő tanoda szeptember 9-én tartotta ünnepélyes tanévnyitóját. Az ünnepi szentmisét Székely János megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrálta. A gyermekek verssel készültek.

A szentmisét követően a megyéspüspök megáldotta az iskolatáskákat és a tanoda új játékait is.

A délután további részében szeretetvendégségre került sor; közösen ünnepelték a tanoda minden diákjának születésnapját két finom tortával.

A rendezvényen részt vettek a szülők, családok, az oktatási intézmények igazgatói, a családsegítő szolgálat munkatársai, a fenntartó Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója, a szalézi rendház egyházi személyei, a tanoda fiatal önkéntes segítői, de több érdeklődő család is jelen volt, ahol a gyerekek még nem járnak tanodába, de a jövőben szívesen tennék.

A Magvető Tanoda, amely a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász égisze alatt működik, az egyházmegye területén élő hátrányos helyzetű családok gyermekeinek oktatását és nevelését segíti.

Az intézmény az egykori Annunciáta Rendház alagsorában működik.

Hírdetés

A tanodába önként járnak a gyerekek, elsősorban hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű családokból. Kiscsoportos vagy egyéni foglalkozások keretében segítik őket az aznapi feladataik elkészítésében, megkeresik az elmaradásokat, amelyek nehezítik az iskolai munkájukat, eredményességüket, és segítenek nekik pozitívabb jövőképet kialakítani.

Szabadidős programokat szerveznek számukra, és igyekeznek szoros kapcsolatot kialakítani a családokkal.

A családias légkörű tanodában bátorítják a gyerekeket, segítik a tanulási nehézségek megoldásában, kapnak uzsonnát és szünidős programokra is hívják őket.

A tanulásban, személyiségük fejlesztésében önkéntesek vannak a gyermekek segítségére.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye;bizdramagad.hu

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »