Lángoló BKV-buszok: a főispán szerint tízből hat jármű alkalmatlan, a főpolgármester hitelből cserélne

Lángoló BKV-buszok: a főispán szerint tízből hat jármű alkalmatlan, a főpolgármester hitelből cserélne

A fővárosi kormányhivatal által indított vizsgálat megállapította, hogy százból 60 fővárosi buszból hatvan nem alkalmas biztonságos közlekedésre. Karácsony Gergeléy szerint biztonságban vannak a BKV-utasok, de megoldást csak a buszpark cseréje jelentene, míg Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója elismerte, az öreg buszok karbantartására „semmi pénz nem elég”.

A főváros nem képes garantálni az utasok biztonságát, a buszok jelentős része nem alkalmas biztonságos közlekedésre – mondta Latorcai Csaba miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, miután beszámolt a Fővárosi Kormányhivatal által indított vizsgálat eredményeiről.

„A nyári busztüzek után Budapest Főváros Kormányhivatala először egy szúrópróba szerű vizsgálatot, majd pedig egy átfogó vizsgálatot rendelt el. Lesújtó eredményt hozott. Százból hatvan busz állapota kritikus” – mondta a politikus, és jelezte, minden eszközzel biztosítani kívánják a budapesti utasok biztonságát, mert szerinte erre a baloldali városvezetés nem képes.

„Ha a főpolgármester magától nem cselekszik, akkor a kormányhivatal hatósági vizsgálattal fogja kikényszeríteni, hogy a buszok alkalmasak legyenek a biztonságos közlekedésre”

– tette hozzá az államtitkár. Közölte továbbá: arra utasították Sára Botond főispánt, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetőjét, hogy hozzon létre egy honlapot, amelyen közérdekű bejelentésként fogadnak fotókat az autóbuszok állapotáról.

Sára Botond főispán emlékeztetett: augusztusban három nap alatt négy busz gyulladt ki a fővárosban, ezért az volt a felelősségteljes döntés, hogy azonnal ellenőrizzék a járművek műszaki állapotát. Első körben negyven buszt ellenőriztek, amelyek negyedét azonnal ki kellett vonni a forgalomból, mert nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, a buszok negyede átment a vizsgán, a buszok fele esetében pedig valamilyen hiányosságot állapítottak meg – ismertette.

A forgalomban lévő 1200 buszból eddig 106-ot vizsgáltak meg, ezek 60 százalékát ki kellett vonni a forgalomból vagy 30 napos határidővel vissza kellett rendelni szemlére.

Sára Botond a feltárt tipikus műszaki problémák között a fékrendszer, a gumiabroncsok és a kormánymű meghibásodását, valamint a váltóból és motorból való olajszivárgást említette. A főispán aggasztónak nevezte, hogy tíz buszból mindössze négy felel meg ma a előírásoknak.

A főispán kitért arra is, hogy a BKV nem tudja bemutatni a buszok tűzvédelmi vizsgálatának jegyzőkönyveit, ezért feltételezhető, hogy nem is történt ilyen vizsgálat. Sok buszon porral oltó készülék sem áll rendelkezésre – fűzte hozzá.

Hírdetés

„Felszólítjuk a főpolgármestert, hogy most már ne bagatellizálja a problémát, hanem garantálja a fővárosi utasoknak a biztonságát. Ez az átfogó vizsgálat azt is megállapította, hogy gyakorlatilag az elmúlt időszakban a főváros vezetése, Karácsony Gergely és a Tisza koalíciója a fővárosi utasok biztonságán kívánt spórolni, gyakorlatilag nincsen érdemi karbantartás a BKV buszokon” – mondta Latorcai Csaba.

Mint ismert, augusztusban több busz is kigyulladt Budapesten. Augusztus 13-án négyen utaztak az érintett járaton, a jármű vezetőjével együtt mindannyian sértetlenül, még a tűz elterjedése előtt leszálltak a járatról, másnap két busz is kigyulladt a fővárosban, legutóbb pedig múlt pénteken kapott lángra egy busz a fővárosban a Jászai Mari tér közelében. A BKV közlése szerint augusztus 14. és augusztus 29. között 855 autóbuszt vizsgáltak át a szakemberek.

Karácsony Gergely: csak egy szignó kellene

Az utasok biztonsága semmilyen módon nincs veszélyben; bár főleg az autóbuszok életkora miatt sok a műszaki probléma, amelyet a BKV szakemberei jelentős erőfeszítésekkel kezelnek minden nap, az utasok biztonságát elsődlegesnek tartva – közölte a főpolgármester Facebook-oldalán. Karácsony Gergely szerint a megoldás az öreg autóbuszok újra cserélése: 436 új járművet szereztek már be Budapestnek, amelyek közül 360 busz, 50 troli, 26 CAF-villamos állt forgalomba, és a régi, magaspadlós buszokat mind kivezették a forgalomból.

Jelezte, hogy a következő két évben 300 új elektromos és dízel busz érkezik, az első 25 új dízel csuklós busz már forgalomba is állt az elmúlt hetekben. Ősszel várható 65 úgynevezett maximidi, 10 méteres busz érkezése, így számos öreg darab kivonása lehetővé válik. 80 új csuklós dízel busz bérlése és 85 új szóló gázbusz bérlése már a „csőben van”, de még további 80-100 busz bérlését készíti elő a BKV, és további 76 új buszra érvényes vásárlási szerződéssel rendelkeznek – sorolta Karácsony Gergely.

Kiemelte, hogy már 2021-ben összeállították azt a banki konstrukciót, amelynek keretében rengeteg buszt le tudtak volna cserélni, de ehhez a kormány hozzájárulása kellett volna, amit az nem adott meg. „Nem kérünk többet, csak egy szignót. Vajon menni fog” – tette fel a kérdést a főpolgármester.

Latorcai Csaba viszont egy kérdésre válaszolva azt mondta: nem járható út, hogy hitelből vegyenek új buszokat, mert a főváros már így is hitelképtelen.

Kiss Ambrus: a régi buszok karbantartására semmi pénz nem elég

Kiss Ambrus szerint viszont hitelképes a főváros, ezt bizonyítja, hogy az Európai Beruházási Bank az MFB-vel közösen finanszírozná a buszbeszerzést, ha ezt a kormány engedélyezné, de 2019 óta nem hagyott jóvá fővárosi hitelfelvételt. A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint túlzott Latorcai Csaba és Sára Botond, amikor a buszok állapotáról beszélt, mert ebben az esetben ezekről a járművekről azonnali hatállyal le kellene vennie a rendszámot, márpedig ez nem történt meg.

Az InfoRádióban azt elismerte, hogy a régi buszok karbantartására semmi pénz nem elég, márpedig 20-22 éves buszokat is forgalomba kell állítani, márpedig az optimális élettartam 8-10 év lenne. „Azt várni ezektől a járművektől, hogy 22 évesen is képesek ugyanarra a teljesítményre, mint egy új busz, az nagyon hiú elvárás. Költünk ezeknek a karbantartására, látszik, hogy nem rendszerszintű probléma van, hiszen különböző garázsokból állították ki azokat a járműveket, amelyeken valamifajta problémát találtak” – mondta a főigazgató, és hozzátette, szerinte most kormányzati figyelemelterelés kezdődött a MÁV problémái miatt.

„A közösségi közlekedés továbbra is biztonságos. Személyi sérülés nem történt ilyen tűzesetek kapcsán, és ez nem a szerencsének köszönhető, hanem annak, hogy ezek a járművek megfelelő műszaki megoldásokkal vannak felszerelve annak érdekében, hogy a motortérből a tűz lassan terjedjen át az utastérbe. Nyilván nem megnyugtató, hogy olyan járművek járnak, amelyeknek az élettartama már jóval magasabb, mint az optimális idő. Ennek egyetlen egy módja van, ha lecseréljük ezeket a járműveket, ehhez viszont forrás kell” – mondta Kiss Ambrus.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »