Fodrek a DAC–Podbrezová (2:0) bajnoki után: Nem ez volt a leglátványosabb meccsünk Lencsés Zoltán2025. 09. 15., h – 09:44
Így látta a DAC–Podbrezová (2:0) bajnoki labdarúgó-mérkőzést Branislav Fodrek vezetőedző és Redzic Damir.
A DAC labdarúgócsapata 2:0-ra verte a zólyombrézóiakat a MOL Arénában, Djukanovic mellett az ismét megállíthatatlan Redzic talált a hálóba.
A sárga-kékek számára egyre ígéretesebbnek tűnik a szezon. Az első fordulókban mutatott gyengébb játék után a csapat kikupálódott. A védelem összeszedettnek hat (bár jegyezzük meg: mennyiségre nagyon vékony), a középpályán pedig Ouro érkezésével, Udvaros berobbanásával és immár Herc felépülésével kifejezetten jó opciói lettek Fodreknek. A támadószekcióba Gruber értékes tapasztalatot hoz, Redzic és Ramadan pedig gyakorlatilag felváltva rukkol elő meccset eldöntő mozdulattal.
„A válogatottszünet után sosem olyan egyszerű játszani, ráadásul ezúttal minőségi ellenfél ellenféllel szemben játszottunk, szóval nagyon komolyan álltunk hozzá a mérkőzéshez. Nem ez volt a legnézőcsalogatóbb mérkőzésˮ
– ismerte el a vitathatlan tényeket Branislav Fodrek a mérkőzés után.
Redzic Damir sorozatban harmadik mérkőzésén szerzett gólt, és egyre nagyobb az esély arra, hogy meghívót kapjon Marco Rossitól az októberi válogatott-terminusra.
„Erős ellenfélre számítottunk, amely próbálja járatni a labdát, fizikailag is erős és a pontrúgásaikra is fel kellett készülnünk, mert az elmúlt meccseken főleg azokból voltak veszélyesek. Mi voltunk a jobbak a helyzetek kialakításában és értékesítésében is.
– mondta a magyar szélső, a jó formájával kapcsolatosan pedig csak ismételni tudta önmagát legutóbbról. – Csinálom a dolgomat, keményen dolgozom hogy jöjjenek a gólok és a gólpasszok.
A sárga-kékek a következő fordulóban, szombaton 20.30-kor a Slovan otthonába látogatnak, úgy, hogy a tabellán jobban állnak pozsonyi riválisuknál. Bár a Slovan az új szezonban a DAC-hoz hasonlóan még veretlen, Weissék formája és játéka messze van az ideálistól.
Kapcsolódó cikkünk
A DAC labdarúgócsapata magabiztos teljesítménnyel 2:0-ra verte a zólyombrézóiakat a Niké Liga 7. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.
Amiről már a meccs előtt több nappal pusmogtak, megvalósult: több régi arc is visszatért a dunaszerdahelyi B-középbe, amely ezáltal az egyik legjobb hangulatú és legszervezettebb volt a koronavírus-járvány óta.
Az a zólyombrézói csapat látogatott a MOL Arénába, amely ellen a DAC az előző szezont zárta, a Konferencialigáért kiírt playoff döntőjében a sárga-kékek 3:2-re verték a vasgyáriakat (más kérdés, hogy végül egyik csapat sem indulhatott a nemzetközi porondon)
Bár az első helyzet a vendégeké volt, a DAC gyorsan megtalálta a ritmust, Redzic mozgott befelé a jobb oldalról, a labda pedig Gruber passza után Djukanovichoz került, aki közelről nem ingott meg – 1:0:
„Erre lenne szüksége a magyar futballnak?”
– tette fel a kérdést a B-közép az MLSZ-nek címezve, majd Csányi Sándor elnök is megkapta a magáét a szövetség „érzékenyítő”, sokak szerint szurkolásellenes videója miatt. A mérkőzés egyébként eseménytelenül csordogált, amíg a 23. percben Ouro fel nem rázta a hangulatot egy gyönyörű, centik híján pontos távoli lövéssel. A 30. percben Gruber sikeresen szöktette Redzicet a jobb oldalon, és a magyar szélső formáját látva már ekkor sokan biztosra vették, hogy gól lesz az akcióból. Így is lett, Redzic kihasználta a szabad területet és higgadtan gurított a hosszú sarokba – 2:0.
A szünet előtti utolsó negyed órában visszahúzódott a DAC és így akadt pár zólyombrézói helyzet is, de Sanusi lövésére időben leért Popovics.
A második játékrész mezőnyjátékkal indult és egy szép Kapanadze-kapáslövéssel folytatódott. Pár perc után a vendégek is éledeztek, egy ízben csattant a kapufa, de aztán újra erősebb fázissal jelentkeztek a dunaszerdahelyiek.
A második félidő második felében túl sokat egyik csapat sem vállalt azért, hogy módosuljon a 2:0-s állás. A zólyombrézóiakban nem volt elég erő ahhoz, hogy dramatizálják a mérkőzést, jellemzően a DAC volt mezőnyfölényben. Hosszú idő után a 85. percben jött egy hazai gólszerzési lehetőség, de Gruber technikás lövését kiütötte Jurička.
A hajrában Fodrek pályára küldte csapatkapitányát, Christián Hercet is, aki a nyári felkészülés eleje óta sérült volt. A hazaiak közel jártak a harmadik gólhoz, míg győzelmüket semmi sem veszélyeztette, így maradt a 2:0.
A sárga-kékek a következő fordulóban, szombaton 20.30-kor a Slovan otthonába látogatnak.
Gólszerzők: Djukanovic (9.), Redzic (30.)
Játékvezető: Kružliak, 4682 néző
Sárga lap: Mendez, Gueye, ill. Chyla, Galčík, Jurička
DAC: Popovics–Kapanadze, Blažek, Nemanic, Mendez–Tuboly, Ouro (72. Udvaros), Blaško (58. Sylla)–Redzic (87. Gagua), Djukanovic (72. Gueye), Gruber (87. Herc)
PODBREZOVÁ: Jurička–Mielke, Niňaj, Markovics (83. Hakobjan)–Deml (65. Palumets), Parak, Chyla, Havrilenko (46. Galčík)–Štefánik–Sanusi (83. Sallah),Šiler
DAC–Podbrezová 2:0 (2:0)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


