Liguori Szent Alfonz: A Jézus Krisztus iránti szeretet gyakorlása

Liguori Szent Alfonz: A Jézus Krisztus iránti szeretet gyakorlása

Liguori Szent Alfonz (1696–1787) olasz katolikus teológus, egyháztanító, a redemptorista rend megalapítója, a barokk kor katolikus erkölcsteológiájának egyik legjelentősebb alakja volt. Jogi, zenei, művészeti tanulmányok után lett pap. Könyvének alapkérdése: szeretjük-e teljes szívünkkel, értelemmel és akaratunkkal az értünk keresztfán meghalt Üdvözítőt, Jézus Krisztust, a világmindenség Urát?

Az egyháztanító szerző leszögezi: a lélek minden tökéletessége és szentsége Jézus Krisztusnak, „a mi Istenünknek, legfőbb jónknak és Üdvözítőnknek szeretetében áll”. Maga az Úr Jézus mondta: „Aki szeret engem, azt szeretni fogja az én örökkévaló Atyám” (Jn 16,17). A tökéletesség abban áll, hogy teljes szívünkkel szeressük Istent. Szent Pál apostol szerint: „a szeretet az, ami egyesít és fönntart minden erényt, ami az embert tökéletessé teszi” (Kol 3,14). Szent Ágoston pedig azt mondta: Szeresd az Istent, és tedd azt, amit akarsz. Mert azt a lelket, mely szereti az Istent, maga ez a szeretet megtanítja rá, hogy sohase tegyen semmit, ami nem tetszik Istennek, s viszont megtegyen mindent, amiben neki kedve telik.

Liguori Szent Alfonz idézi Szent Bernátot, aki fölteszi a kérdést: „De ki indította Istent, hogy két gonosztevő között bitófán haljon meg isteni fönségének olyan nagy meggyalázásával? Ki volt az oka ennek?” Válasza: a méltóságról megfeledkező szeretet. Liguori Alfonz hozzáteszi:

Igaza volt tehát Paolai Szent Ferencnek, amikor a feszület láttán fölkiáltott: „Ó, szeretet, ó, szeretet!” A kereszten függő Jézust szemlélve nekünk is mindnyájunknak így kellene fölkiáltanunk – írja a kötet írója. Egyúttal megvilágítja: Krisztus a szeretetét nem elégítette ki azzal, hogy megtestesülésével és szenvedésével egészen odaadta magát az emberi nemnek, meghalt minden emberért, hanem módot akart találni arra, hogy mindegyikünknek egészen odaadja magát. Ezért rendelte az Oltáriszentséget, hogy mindegyikünkkel egészen egyesüljön.

A szentáldozásban Jézus egyesül a lélekkel és a lélek Jézussal, s ez az egyesülés nem csupán érzelembeli, hanem igaz és valóságos. Így aztán jogosan mondhatta Szalézi Szent Ferenc: „Egyetlen más cselekedetében sem láthatjuk az Üdvözítőt gyöngébbnek, szeretőbbnek, mint ebben, ahol úgyszólván megsemmisül, és eledellé válik, hogy lelkünkbe jusson s híveinek szívével egyesüljön.” Aranyszájú Szent János pedig azt mondja, hogy Jézus Krisztus „hozzánk való forró szeretetéből olyan módon akart velünk egyesülni, hogy az ő boldogságát átélhessük”.

A könyv szerzője szerint az Oltáriszentség különös módon felgyullasztja a lelkeket az isteni szeretetre. Az Isten szeretet (1Jn 4,8) és tűz, amely fölemészt szívünkben minden földi érzelmet (MTörv 4,24).

„S az isteni szeretetnek milyen lángjait gyújtja meg Jézus Krisztus mindenkiben, aki e szentségben buzgón veszi őt magához!” Sienai Szent Katalin egy napon egy pap kezében tűzgolyót látott, s nagyon csodálkozott, hogy a láng nem égetett meg, s nem hamvasztott el minden emberi szívet. Aranyszájú Szent János tűznek mondta a „legméltóságosabb Szentséget, mely lángra gyújt bennünket, s ennek folytán az oltártól távozva olyan szeretetlángokat lehelünk, melyek a pokol előtt rettenetessé tesznek bennünket”.

Liguori Szent Alfonz szerint ha a lanyhaság állapotába jutunk, öt eszközünk van arra, hogy kibontakozzunk ebből, és a tökéletesség útjára lépjünk: a Jézus Krisztus utáni vágyakozás; az elhatározás, hogy elérjük; az elmélkedő imádság; a gyakori szentáldozás; az imádság.

Az első eszköz tehát a tökéletesség utáni vágyakozás. A szent vágyódások azok a szárnyak, amelyek fölemelnek bennünket a földről. Jusztiniáni Szent Lőrinc szerint a szent vágyódás egyrészről erőt ad arra, hogy a tökéletesség felé haladjunk, másrészről megkönnyíti az út fáradalmait. Szent Ágoston írta: az Isten útján előre nem haladni annyi, mint visszafordulni. Aki nem erőlteti meg magát, hogy előremenjen, az tapasztalni fogja, hogy romlott természetünk árja mindig visszasodorja.

Hírdetés

A második eszköz a tökéletességre az elhatározás, hogy egészen Istennek szenteljük magunkat. Ennek erősnek kell lennie, és meg kell ragadnunk az ehhez szükséges eszközöket. Avilai Nagy Szent Teréz vallja:

A harmadik eszköz a szentté váláshoz az elmélkedő imádság. Jean Gerson középkori prédikátor, filozófus azt írja, hogy aki az örök igazságokról nem elmélkedik, csoda nélkül nem élhet keresztény módon. Ennek az az oka, hogy elmélkedő imádság nélkül hiányzik a világosság, s az ember sötétségben jár.

A negyedik eszköz a tökéletességre, s egyúttal az Isten kegyelmében való állhatatosságra a gyakori szentáldozás. Avilai Nagy Szent Teréz azt mondta: „Nincs, ami jobban segítene bennünket a tökéletességre, mint a gyakori szentáldozás. Ó, mily csodálatosan tökéletesíti ezáltal az Úr a lelket!” Hozzátette: azokban a kolostorokban, ahol jobban gyakorolják a szentáldozást, jobb szellem is uralkodik.

Az ötödik és legszükségesebb eszköz a lelki életre és Jézus Krisztus szeretetének megszerzésére a kérő imádság. Éspedig azért, mert Isten ezen eszköz által ismerteti meg velünk irántunk való nagy szeretetét. Hogyan bizonyíthatná be valaki jobban barátjához való szeretetét, mint ha azt mondja neki: barátom, kérj tőlem, amit csak akarsz, és megkapod. S éppen ezt mondja nekünk az Úr: „Kérjetek, és adatik nektek; keressetek, és találtok” (Lk 11,9).

Ugyanakkor Pazzi Szent Mária Magdolna arra figyelmeztet bennünket: minden imádságunk egyetlen célja annak a kegyelemnek elnyerése legyen, hogy mindenben az Isten szent akaratát követhessük. Ahhoz, hogy eljuthassunk a szeretet tisztaságára, szükséges, hogy akaratunkat mindenben alávessük Isten akaratának.

Az eredetileg 1768-ban megjelent könyvet a Szent István Társulat 1922-ben adta ki először magyarul. A művet Dombi Márk OCist fordította. Előszavában kiemeli: ez a kötet nagyon hasznos szolgálatot tesz mindenkinek, aki komolyan veszi lelke üdvösségét, de különösen azoknak, akik – kolostorban vagy a világban – „magasabb keresztény tökéletességre, s az Úr Jézusnak áldozatos szeretetére törekszenek”.

Most a Jel Könyvkiadó jelentette meg újból a kötetet a Keresztény Lelkiség Könyvtára sorozat keretében. Jelen kiadásban a fordítás ellenőrzése a mű 2003-as, olasz nyelvű kiadása alapján készült.

Liguori Szent Alfonz: A Jézus Krisztus iránti szeretet gyakorlása
Jel Könyvkiadó, 2025

Fotó: erzdioezese-wien.at; Jel Könyvkiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »